Szép Kelenföld központjában, Kocsis utca közepén,
2008 kora nyártól, a párommal lakom én.
Ketten kértünk Kedvesemmel közös, kicsi kócerájt
adtak is, de kikötötték, ne csináljunk kuplerájt.
Közös konyhán kávéfőzés, kész kabaré küzdelem.
Kaja készül kis kotlikban négy lapon, a tűzhelyen.
Reggel zenés ébresztőre kelünk. Szomszédasszony rikácsol.
“Ki a rák nem törülte le, a rezsót a kávétól!?”
A fürdőszoba is nagy élmény, merthogy közös feredő
így benne a forgalmi dugó, önmagától eredő.
Nők-férfiak csak felváltva használják e helységet,
de bizonyos szinteken már, páros alkot egységet.
Van itt minden. Kábeltévé a szobákban, konditerem, Internet.
Bár néha a gépre várva, feladom a küzdelmet.
Van még ping-pong asztalunk is, és könyvszekrény (bezárva).
Amíg kulcsot hoz a portás, állhatok, mint egy árva.
A havi egy lakógyűlés nem hosszú, de borzalom.
Bár a témái fontosak, még sincs túl nagy forgalom.
Fönn a spiccen van e gyűlés, majdnem a ház tetején.
Tán mert föntről másként látszik minden?
Vagy csak nem jól tudom én?
Így peregnek hát napjaink, nem is olyan rossz nekünk.
Még akkor sem, ha ez a ház, csak kényszerű lakhelyünk.
Előfordul itt mindenki. Sok ember, sok náció.
De jó légkör uralkodik, csak néha pankráció.
Ki itt él, vagy dolgozik, nem válik meg helyétől.
Mert itt a hal, (mint megszoktuk) nem bűzlik a fejétől.
