664. szám Vers

Baba

By

In memoriam N. A. É.

Baba,
a fiad voltam,
s vagyok,
’82 ide vagy oda,
tudom, hazavágtam
az álmaimat;
és azokat is, amiket tán
rólam dédelgettél,
de hogyan lehetett volna
ép ésszel átvészelni
a nélküled végigvergődött éveket?

Baba,
a világra hoztál,
hogy továbbvigyem
ezt a kis lángot –
a tollforgatásba menekvést
megpróbáltam, Istenemre,
és szépen belebuktam;
minden áldott nap piszkálom a tüzet,
már csak az emlékedért,
mert nem is kérnél mást,
így sejtem.

Baba,
éjjel kettő huszonkettő,
félek elaludni,
rémálmok marnak maradandó
sebeket lelkemre,
hegesedett jópár,
de mit bánom én;
szeretlek, érezheted,
felkeltem, botorkálok a szobában,
portréd előtt lépésenként megállva,
örök hálával barátomnak, aki ecsetet ragadott.

Baba,
bocsáss meg a hadarásért,
össze-vissza sorokat
maszatolok a papírra
bölcsességek híján,
hacsak nincs ebben a káoszban
valamiféle logikai láncolat,
akkor egyre közeledünk egymáshoz;
ezek a sorok talán
az utolsó lobbanásai a lángnak,
miközben viaskodom a széllel,
két tenyeremmel közrefogva.

You may also like