A Népszínház utcában
Ültem egy padon;
Körülöttem
Portálok, büszke ablakok
– Homályosak, vakok
Világtalan mind, s fénytelen –
Valami különös varázs:
Felragyogtam, izztam,
Mint kovács üllőjéről
Kiröppenő parázs
Égtem, tündököltem,
És fényem szerteszórva
Akkor és ott
– Egy pillanatra –
Majdnem Költő voltam.
Ültem egy padon;
Körülöttem
Portálok, büszke ablakok
– Homályosak, vakok
Világtalan mind, s fénytelen –
Valami különös varázs:
Felragyogtam, izztam,
Mint kovács üllőjéről
Kiröppenő parázs
Égtem, tündököltem,
És fényem szerteszórva
Akkor és ott
– Egy pillanatra –
Majdnem Költő voltam.
Részegen, csillogó szemmel
Ültem a padon
Ittam a bort, s verset írtam
– Én, az agyatlan majom –
Másnap összetéptem
A fehér papírra írt
Ákombákomot, és
Józanul
Gondoltam egy nagyot:
„Másnapos igen, de
Költő, az nem vagyok.”
