364. szám Riport

Könnyen leépíthet a semmittevés

By

Esélyegyenlőségről szóló konferencia volt még április végén Budapesten. Elsődleges célja azoknak az eredményeknek a bemutatása volt, melyeket az Európai Unió és a magyar állam által közösen finanszírozott EQUAL programja keretében hoztak létre különböző hátrányokkal küzdő embereket támogató és segítő szervezetek.
A konferencián ismertem meg a Menedék Egyesületet, egyik munkatársukkal, Meggyesi Annával beszélgettem   EQUAL- programbeli részvételükről.

– Mi volt a célja az Önök EQUAL projektjének?
– A Menedék Egyesület, mint a nevéből is kitűnik, a Magyarországra érkező és itt menedékjogot kérő embereket segíti. A most zárult program elsődleges célja az volt, hogy a táborokban élő menedékeseknek segítséget nyújtson. Azt talán mindenki tudja, hogy a hazánkba érkezők – és itt elsősorban az illegális úton érkezőkre gondolok – egy része menedékjogot kér. Senkit nem lehet azonnal kiutasítani, nemzetközi egyezmények szabályozzák, hogy miként kell elbírálni a kérelmeket. Ez általában sajnos eltart egy-másfél évig, addig a menedékkérőnek menekülttáborban kell élnie, ahol minimális ellátást kap, a tábor területét nem hagyhatja el, munkát nem vállalhat, és arra sincs módja, hogy magyarul tanuljon. Ezen igyekeztünk változtatni, hiszen minden embert nagyon könnyen leépíthet a semmittevés. Két helyszínen szerveztünk nyelvtanfolyamokat, számítógépes tanfolyamokat és munkavállalásra felkészítő tréningeket.
– Hol voltak ezek a helyszínek?
– A programban lévő képzések két helyszínen zajlottak: Békéscsabán és Debrecenben. Három partnerszervezetünk is volt, a Kordélia Alapítvány, a Munkaügyi Központ és összes regionális kirendeltségei, valamint egy nyelviskola, mint profitorientált magáncég.
– Mivel foglalkozhat egy menekült a táborban?
– Szinte semmivel. Vannak ugyan szabadidős foglalkozások, például focipálya, ping-pong asztal, internet hozzáférés, de ez messze nem jelenti azt, hogy a menekült az ébrenlét időszakának minden percét értelmes tevékenységgel töltheti. Ezért nagyon örültek a programunknak és szívesen vettek részt benne. Többségük úgy gondolja, ha már ide vetette őket a sors, akkor szívesen megtelepednének nálunk.
– Honnan érkeznek hozzánk a menekültek?
– A világ bármely tájáról. Elsősorban háborús övezetekből jönnek, de szép számmal akad olyan ember, akit vallása, vagy etnikai hovatartozása miatt veszély fenyeget a hazájában.
– Úgy vélem, az üldözöttek igen rossz mentális állapotban érkezhetnek, melyen sokat ronthat a táborok unalma és egyhangúsága. Mennyire lehet aktivizálni a megviselt embereket?
– Érdekes, de könnyen lehet őket aktivitásra és együttműködésre bírni. Többségük valóban súlyosan traumatizált állapotban érkezik, ez nem csak az otthoni üldöztetés következménye, hanem hozzájárul az útnak indulás stresszes körülménye (vannak emberek, akiknek másodpercek alatt kell elhagyni otthonukat, mondjuk a hirtelen rájuk törő ellenséges csapatok elől menekülve, vagy a bombatámadások miatt), az utazás körülménye, ami alatt fárasztó meneteléseket, zsúfolt teherautókat, vonatokat kell érteni. És persze az embercsempészek kíméletlensége, hiszen a többség sem iratokat, sem jelentősebb pénzösszegeket nem tud magával hozni, vagy ha mégis, útközben többnyire kirabolják őket. Ennek ellenére, amikor megérkeznek a táborba, föltámad bennük a remény, hogy most már jóra fordul a sorsuk, révbe érkeztek, innentől kezdődik az élet örömteli része. Amikor beadják a kérelmüket és hónapok telnek el várakozással, akkor kezdenek újból összeomlani. Itt léptünk be mi a projektünkkel. Nagy lelkesedéssel és elszántsággal csatlakoztak hozzánk, aminek az lett az eredménye, hogy akik a program vége után kapták meg a menekült státuszt, szinte kivétel nélkül el tudtak helyezkedni.
– Ez az egy-másfél év nekem nagyon soknak tűnik. Ennyi ideig az ember tud vigyázni a felsőruháira, de zokni, fehérnemű nem bírhatja. Ha munkát nem vállalhatnak, nincs jövedelmük, hogyan pótolhatják ezeket az alapvető  ruhadarabokat?
– Ez valóban komoly probléma. A Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat gyakran oszt ruhaneműt a táborokban, előzetesen fölmérve a szükségleteket, de sajnos valóban nagyon kevés az adományozható alsónemű, hiszen egészségügyi okokból használt fehérneműt nem fogadnak el a szeretetszolgálatok és éppen ezért nem is oszthatnak ilyet. De azért vannak erre is jó megoldások.
– Hirtelen az jutott eszembe, ha egy muzulmán nő kénytelen egy szál ruhában menekülni otthonról és ragaszkodik a megszokott viseletéhez, nálunk vajon be tud szerezni néhány csadort?
– Ilyen problémával még nem találkoztam, de valószínűleg megoldható lenne. Ha nem is sokan, de azért nálunk is vannak muszlim vallásúak, és a segélyszervezetek minden bizonnyal be tudnák szerezni a szükséges ruhadarabokat.
– Vannak gyermekek is a menekültek között? Ha igen, ők járhatnak iskolába?
– Igen, néhányan a családjukat is magukkal tudják hozni. A kérelem elbírálásáig eltelő időszakban nem tekintik iskolakötelesnek a menedékkérők gyermekeit, de a szülő kérheti, hogy járhasson iskolába. Amint megkapják a menekült státuszt, abban a pillanatban a gyermek tanköteles, tehát azt a szülőt, aki nem járatja iskolába, ugyanúgy büntetik, mint a magyar állampolgárokat. És visszatérve a ruházat gondjaira, a gyermekek igen hamar kinövik a magukkal hozott holmit, tehát nekik még gyakrabban van szükségük a ruházat frissítésére.

You may also like