429. szám Széppróza

Hajléktalan mikulás

By

Egy évvel ezelőtt még a Fedél Nélkül újságot árusítottam. Sok kedves, segítőkész emberrel találkoztam, sok törzsvásárlóm volt. Úgy gondoltam, valamivel viszonoznom kell a jóindulatukat.
Az az ötletem támadt, hogy én leszek a Mikulás. Persze csak szegényes, hajléktalan Mikulás. Elhatároztam, december 6-án minden vásárlómnak az újság mellé egy csokimikulást is adok. Meg is vettem a figurákat, egy ismerősöm még egy mikulás sapkát is adott. Így vártam reggel a vásárlókat a szokott helyemen.
Volt nagy meglepődés, csodálkozás, mikor a lap mellé a mikulást is odaadtam a vevőknek, boldog ünnepet kívánva. Volt, aki először el sem akarta fogadni és volt akivel Mikulást cseréltünk, mert ő is gondolt rám.
A legemlékezetesebb mégis egy család volt. Törzsvevőim voltak, egészen pontosan az ötéves forma kislányuk, mert mindig ő jött újságot venni. Úgy megörült a csokinak, hogy köszönés nélkül szaladt  szüleihez, boldogan mutatva az apró mikulásfigurát. Szülei visszaküldték, a kislány hozzám szaladt, átölelte a derekam, úgy mondta: köszönöm. Aztán a szülők is odajöttek, kezet fogtak velem, boldog ünnepet kívántak.
Mire délben bezárt az élelmiszerbolt, ami mellett dolgoztam, elfogytak a lapjaim is, a csokival együtt. Kiürült a környék.
Leültem szokott padomra pihenni egy kicsit, próbáltam elfelejteni, hogy ünnepnap van. Nehéz volt, mert sokáig magam előtt láttam a kislány boldog mosolyát, hallottam csilingelő hangját…

eredetileg megjelent az otthontalanok.blog.hu oldalon

You may also like