353. szám Széppróza

Életmentésből ötös

By
Ideiglenes padom hűvös és bizonytalan. Nem vagyok kapható a hidegre zárva, mint hajléktalan a jégverembe párákra. Nullára ázva, reménytelenül, mint a Magas-Tátra. Gyors hármat ütök leheletem szárnyára. Esetleg elmegyek a vágyvilágba. Utána? Fogalmam nem van, mi legyen a pálya.
Barátnőm hajnalban kelteget:
– Józsi! Gyere velem! Ettől a dermesztől meg lehet fagyni…
Felnyitja három réteges takarómat. Nem sikerül. A hideg tette által a csoportos pléd szétrepül.
Nem lehet ily zord idő, délután esett az eső. Viszont kezem úgy érzi, gyűrűs ujjaim potyognak – esendők. Katikám, drága beköti cipőm szétfagyott fűzőjét, bőg. Felállít, kettétörik a megdermedt takaró és elviszi jégmaradványomat, hosszú a mező, kiérünk nem sokára. Mit gondolsz? Ez a kő nem sírköved, s a liget sem igazi temető. Felmelegedve átölelem egyetlen Katikámat. A magányt szétrúgta, általa találtam meg patikámat. Minden tiszteletem és a szívem csak tiéd. Míg halálom napján a szeretet, s szerelem ki nem ég.

You may also like