A nincstelenség és
Reménytelenség mély
Kútjába zuhantam.
Hideg és undorítóan
Nyálkás volt az alja,
És rám tapadt mint polip
A kétségbeesés.
Tíz körmömbe kapaszkodva
Indultam volna kifelé,
De Életerőmet
Piócák ezrei szívták,
S rothadás bűze fojtogatott.
Messze odafönt a világ
Csupán tenyérnyi fényfolt volt.
Nemrég abban a kis fényben
Megjelent Isten arca
– Dobd le magadról a
Kétségbeesést – mondta.
Megtettem, és azóta,
Bár csupán pár centit naponta,
De felfelé haladok.
(január hónap, harmadik díj)
