Ó, mocskos világ, remegő tavasz,
minden hűség a szívet szomjazza.
Az este álmos titkait kitárja,
bús szerető a fájdalmat, véget kivárja.
Gondolataid fájó zamata zakatoló szívembe mar,
gyűlöletteli, haragvó vagy önmagaddal.
Maró szavaiddal meg nekettőnkön
gennyes sebeket ejtesz –
mindent, mi boldogságról, szerelemről szól, elfelejtesz.
