{"id":1956,"date":"2018-02-10T20:33:59","date_gmt":"2018-02-10T20:33:59","guid":{"rendered":"http:\/\/fedelnelkul.hu\/2018\/02\/10\/morzsak-egy-veknihez\/"},"modified":"2018-02-10T20:33:59","modified_gmt":"2018-02-10T20:33:59","slug":"morzsak-egy-veknihez","status":"publish","type":"post","link":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/2018\/02\/10\/morzsak-egy-veknihez\/","title":{"rendered":"Morzs\u00e1k egy veknihez"},"content":{"rendered":"

Sem a sz\u00e9pirodalomban, sem a n\u00e9phagyom\u00e1ny vaskos k\u00f6teteiben nem akadtam, legfeljebb csak hasonl\u00f3ra ahhoz, ahogy \u00e9n a keny\u00e9rrel, nyugodtan mondhatni, hogy tejtestv\u00e9r\u00e9vel tal\u00e1lkoztam. Az igaz, hogy az \u00fcgyben k\u00fcl\u00f6n\u00f6sebb kutat\u00e1sokat nem v\u00e9geztem, m\u00e9gis ki merem jelenteni, hogy a jelens\u00e9g – mi lenne m\u00e1s –, egyed\u00fcl\u00e1ll\u00f3. Hasonl\u00f3, persze, p\u00e9ld\u00e1ul az etol\u00f3gi\u00e1ban, azon bel\u00fcl is az ornitol\u00f3gi\u00e1ban akad, de a hasonl\u00f3 – nem ugyanaz. Kisgyermekkoromban, valamicsk\u00e9vel t\u00fal m\u00e1r a csecsem\u0151koron, de annyira az\u00e9rt nem, hogy lenne r\u00f3la konkr\u00e9t eml\u00e9knyomom, \u00fagy aludtam el, hogy a sz\u00e1jpadl\u00e1somra keny\u00e9rbelet tapasztottam. Ujj\u00e9, micsoda adat ez a pszichoanal\u00edtikusoknak \u00e9s a pszichoterapeut\u00e1knak! A magam r\u00e9sz\u00e9r\u00e9r\u0151l, felel\u0151ss\u00e9gem tudat\u00e1ban\u00a0 a (hum\u00e1n) tudom\u00e1ny szolg\u00e1lat\u00e1ban\u00a0 csup\u00e1n azt jelenthetem ki, hogy akkor m\u00e9g fogalmam sem volt arr\u00f3l, mi a keny\u00e9r, mit csin\u00e1lok, \u00e9s mi\u00e9rt teszem. Elk\u00e9pzelem azonban, hogy any\u00e1m – ap\u00e1mat e szerepk\u00f6rben m\u00e9g csak el sem k\u00e9pzelem –, miut\u00e1n elaludtam, agg\u00f3dott, net\u00e1n torkomon akad a falat, megfulladok, mutat\u00f3ujj\u00e1val kikanalazza sz\u00e1j\u00fcregemb\u0151l az alaposan odatapadt keny\u00e9rgalacsint.<\/p>\n

₪<\/p>\n

A k\u00f6rfolyos\u00f3s, h\u00e1romemeletes lepusztult h\u00e1zban, ahol laktunk, n\u00e9mely szomsz\u00e9dhoz bej\u00e1ratosak voltunk, m\u00e1sokhoz nem. P\u00e9czeli b\u00e1csi h\u00e1bor\u00fas t\u00f6rt\u00e9neteit, melyeket v\u00e9g n\u00e9lk\u00fcl ism\u00e9telt, lej\u00e1tszottuk az udvaron, Keck n\u00e9ni hetente k\u00e9tszer boltba-piacra k\u00fcld\u00f6tt, majd hosszan panaszkodott, hogy a bels\u0151 szob\u00e1ban haldokl\u00f3 anyuk\u00e1ja eg\u00e9sz \u00e9jszaka horkol vagy h\u00f6r\u00f6g, pillanatig sem alhat, mert nem tudja, hogy az alv\u00e1s vagy \u00e9pp a hal\u00e1lh\u00f6rg\u00e9s z\u00f6rej\u00e9t hallja, azt\u00e1n adott h\u00fasz fill\u00e9rt a bev\u00e1s\u00e1rl\u00e1s \u00e9s cipeked\u00e9s jutalmak\u00e9nt. Kemenes\u00e9khez az\u00e9rt j\u00e1rtunk, mert „Kemi”, az \u00f6cs\u00e9m csoportt\u00e1rsa engedett benn\u00fcnket is villanyvas\u00fatj\u00e1val j\u00e1tszani, de mindig \u0151 volt a v\u00e1lt\u00f3\u0151r, nek\u00fcnk csak a peron\u00fcgyel\u0151i \u00e9s a jegyellen\u0151ri \u00e1ll\u00e1s jutott. Koroknai \u00fcgyv\u00e9d \u00far\u00e9k soha nem engedtek a k\u00fcsz\u00f6b\u00f6n t\u00fal, de Koroknai\u00a0 \u00fcgyv\u00e9d \u00far olykor-olykor amolyan „Hogy ityeg a fityeg? – Ahogy fityegtetik. Vagy: „H\u00e1ny t\u00f6ke van a teh\u00e9nnek?” -viccel\u0151d\u00e9sbe elegyedett. Ez\u00e9rt csod\u00e1lkoztam, hogy amikor a Panni\u00e9khoz igyekeztem a harmadikon, \u00e9s illedelmesen k\u00f6sz\u00f6nve elmentem mellette, meg\u00e1ll\u00edtott. „V\u00e1rj csak egy kicsit.” – \u00e9s bement a lak\u00e1sba.\u00a0\u00a0\u00a0\u00a0\u00a0\u00a0 V\u00e1rtam. Tal\u00e1lgattam, mit akarhat t\u0151lem. Sorra vettem cs\u00ednjeimet, de lelt\u00e1roban az \u0151 neve m\u00e9g csak nem is szerepelt. K\u00edv\u00e1ncsian \u00e1csorogtam az ajt\u00f3 el\u0151tt, n\u00e9ztem a kacif\u00e1ntos r\u00e9z n\u00e9vt\u00e1bla cirkalmait, amikor a Dr. \u00far kinyitotta az ajt\u00f3t, kil\u00e9pett, kez\u00e9ben egy nagy szelet keny\u00e9rrel: „– Ilyet csak a miniszterek esznek.– mondta. – Nesze neked, fogd meg j\u00f3l.” Elvettem a nagy kar\u00e9j zs\u00edros-paprik\u00e1s kenyeret, mondtam, hogy k\u00f6sz\u00f6n\u00f6m sz\u00e9pen, \u00e9s beleharaptam. Akkor vettem \u00e9szre, hogy a keny\u00e9r mindk\u00e9t oldal\u00e1n zs\u00edros-paprik\u00e1s.<\/p>\n

₪<\/p>\n

Egy teheraut\u00f3 plat\u00f3j\u00e1n \u00fcltem, \u00fatit\u00e1rsam t\u00edz szeneskos\u00e1rnyi keny\u00e9r. Ap\u00e1m a vol\u00e1n melletti \u00fcl\u00e9sr\u0151l n\u00e9ha h\u00e1tra-h\u00e1tran\u00e9zett, megvagyok-e m\u00e9g, \u00e9s – ezt most gondolom hozz\u00e1 –, p\u00e1szt\u00e1zta a terepet. N\u00e9zdeg\u00e9ltem az ismeretlen h\u00e1zak tet\u0151it, a k\u00e9m\u00e9nyek form\u00e1it, melyek mintha csak maguk sziluettjei lettek volna, az egyik k\u00e9m\u00e9ny \u00f6sszeroskadva, saj\u00e1t romjain cs\u00fccs\u00fclt. Egy ablakot l\u00e1ttam, melyben nem volt m\u00e1s, mint keret\u00e9be z\u00e1rt \u00fcvegszil\u00e1nk. Egyszer csak az aut\u00f3 hirtelen f\u00e9kezett, az aut\u00f3 meg\u00e1llt. \u00c9les \u00e9s rekedt hang\u00fa p\u00e1rbesz\u00e9d vakkant\u00e1sszer\u0171 hangjait hallottam, majd a kockak\u00f6v\u00f6n kem\u00e9nyen koppan\u00f3 l\u00e9p\u00e9sek k\u00f6zeled\u0151 hangj\u00e1t. \u00d6sszekucorodtam. „– H\u00e9, te, mit bujk\u00e1lsz?” – k\u00e9rdezte t\u0151lem egy ismer\u0151s arc. Ferk\u00f3. Az ifis focista. Kez\u00e9ben dobt\u00e1ras g\u00e9ppisztollyal vigyorgott r\u00e1m. „– Meg sem ismersz?” Nem j\u00f6tt ki hang a torkomon, \u00fagy v\u00e1laszoltam: „– De.” Megk\u00f6sz\u00f6r\u00fcltem a torkom \u00e9s hozz\u00e1tettem, sz\u00e1nd\u00e9kaim szerint ki\u00e1ltva, val\u00f3j\u00e1ban alig hallhat\u00f3an: „– \u00c9ljen a forradalom!” Ferk\u00f3 a h\u00e1t\u00e1ra vetette a g\u00e9ppisztolyt, majd f\u00fcttyentett, mire Zoli b\u00e1csi beind\u00edtotta az aut\u00f3 motorj\u00e1t. Ferk\u00f3 intett nekem, majd h\u00e1tat ford\u00edtva ki\u00e1llt az utca k\u00f6zep\u00e9re. Haladtunk m\u00e9g egy darabig, \u00e9s egyre ismer\u0151sebb lett a k\u00f6rny\u00e9k. \u00dcll\u0151i \u00fat. Bekanyarodtunk egy kis mell\u00e9kutc\u00e1ba, ami \u00e9rdekesen kanyargott egy barrik\u00e1dig. Amikor meg\u00e1lltunk, ap\u00e1m h\u00e1traj\u00f6tt, kikapcsolta a plat\u00f3 h\u00e1ts\u00f3 oldal\u00e1t tart\u00f3 l\u00e1ncos kallanty\u00fakat, majd felugrott mell\u00e9m. Emberek lept\u00e9k el az im\u00e9nt m\u00e9g szinte \u00fcres utc\u00e1t, k\u00f6rbefogt\u00e1k az aut\u00f3t. „– Adogasd el\u0151re – mondta –, de szapor\u00e1n.” Adogattam a kenyeret, haladva beljebb \u00e9s beljebb a kosarak k\u00f6z\u00f6tt, p\u00e1r perc alatt elfogyott majdnem az \u00f6sszes. „– Ez az utols\u00f3 – mondtam. Ap\u00e1m erre azt felelte: „Azt is. A h\u00e1z\u00e9t m\u00e1r f\u00e9lretettem a ponyva al\u00e1.”<\/p>\n

₪ <\/p>\n

Szerettem a katon\u00e1kat. M\u00e1r r\u00e9ges-r\u00e9g haraptam a kenyeret, els\u0151oszt\u00e1lyos voltam, de m\u00e9g mindig el\u0151-el\u0151fordult, hogy arra k\u00e9rtem any\u00e1mat, hogy csin\u00e1ljon nekem egy hadsereget. Megettem Iv\u00e1nt, \u0151 volt a k\u00f6zkatona, ha paprik\u00e1s szalonna volt a keny\u00e9ren: \u0151 volt a c\u00e1r; megettem a vaja-m\u00e9zes Aljos\u00e1t, a v\u00f6r\u00f6shagym\u00e1s Fjodort, a k\u00f6r\u00f6z\u00f6ttes Igort, Pjotrot, Alekszejt, a pir\u00edtott Mihailokat, a sajtos Leonyidot, a fokhagym\u00e1s Szt\u00e1lint, a kolb\u00e1szos Szergejeket. N\u00f6v\u0151f\u00e9lben voltam, fogyott a sereg, s ha rajtam m\u00falik, f\u00f6lfaltam volna sz\u0151r\u0151st\u00fcl-b\u0151r\u00f6st\u00fcl az eg\u00e9sz V\u00f6r\u00f6s Hadsereget. A keny\u00e9r oroszul: hleba.<\/p>\n

₪<\/p>\n

Vas\u00e1rnap volt, reggel – akkoriban m\u00e9g nem volt a szombat munkasz\u00fcneti nap. Ap\u00e1nk hangja keltett: „– F\u00f6lkelni h\u00e9talv\u00f3k! Az asztalon a reggeli.” Szem\u00fcnket d\u00f6rzs\u00f6lve kik\u00e1sz\u00e1l\u00f3dtunk, s \u00fagy ahogy voltunk, pizsam\u00e1ban kit\u00e1molyogtunk a konyh\u00e1ba. Az asztal megter\u00edtve. De a b\u00f6gr\u00e9k hely\u00e9n leveses t\u00e1ny\u00e9r, a kiskanalak helyett leveses kan\u00e1l, a kenyeres kos\u00e1r hely\u00e9n, az asztal k\u00f6zep\u00e9n nemhogy kiflik vagy zs\u00f6ml\u00e9k, hanem a legnagyobb leveses t\u00e1l, benne mer\u0151kan\u00e1l, mellette pedig a piros\u00a0 l\u00e1bas ed\u00e9ny, lefedve, \u00e9s a fed\u0151n\u00a0 \u00e1talvetve a keny\u00e9rv\u00e1g\u00f3 k\u00e9s. R\u00f6gvest fel\u00e9bredt\u00fcnk, azaz eszm\u00e9lt\u00fcnk, mert azt gondoltuk, hogy bizony megbolondult szeg\u00e9ny apu. Anyu meg, az ajt\u00f3f\u00e9lf\u00e1nak d\u0151lve, karj\u00e1t mell\u00e9n \u00e1tkulcsolva, mosolyogva t\u0171ri. Vagy \u0151 is megbolondult volna?! „– M\u00e9lt\u00f3ztatn\u00e1nak az urak megmosdani \u00e9s asztalhoz \u00fclni? -– k\u00e9rdezte apu roppant komolyan. Sz\u00f3fogad\u00f3an megmosdottunk, sietve megt\u00f6r\u00f6lk\u00f6zt\u00fcnk \u00e9s a hely\u00fcnkre telepedve v\u00e1rtuk, most mi lesz. Anyu is le\u00fclt, apu is, de ezen\u00a0 k\u00edv\u00fcl az \u00e9gadta egy vil\u00e1gon semmit se csin\u00e1ltak, vagyis \u00e9ppen hogy csin\u00e1ltak: v\u00e1rtak. El\u00e9g sok\u00e1ig v\u00e1rtak. \u00c9s m\u00e9g mindig v\u00e1rtak. Akkor azt\u00e1n anyu levette a leveses t\u00e1l fedel\u00e9t \u00e9s t\u00e1lalni kezdett, apunak el\u0151sz\u00f6r, azt\u00e1n mag\u00e1nak, majd nekem, v\u00e9g\u00fcl pedig, ahogy szokott lenni, k\u00f6vetkezett az \u00f6cs\u00e9m. Mindez n\u00e9ma csendben zajlott. A t\u00e1ny\u00e9rokban g\u0151z\u00f6lg\u0151 tej volt. Akkor any\u00e1m levette a l\u00e1bas fedel\u00e9r\u0151l el\u0151bb a k\u00e9st, majd a fed\u0151t. A l\u00e1basb\u00f3l el\u0151vett egy n\u00e9gysz\u00f6glet\u0171 kal\u00e1csot \u00e9s szeletr\u0151l szeletre adta, az el\u0151z\u0151 sorrendben a kez\u00fcnkbe. Ap\u00e1m fogta a kal\u00e1csszeletet \u00e9s let\u00f6rt bel\u0151le egy darabot, majd az eg\u00e9szet a tejbe apr\u00edtotta, fogta a kanalat \u00e9s enni kezdett. Mi, m\u00e1rmint az \u00f6cs\u00e9m \u00e9s \u00e9n csak b\u00e1multunk. „– Mi ez? – bukott ki bel\u0151lem, sz\u00e1momra is v\u00e1ratlanul a k\u00e9rd\u00e9s. „– J\u00f3 \u00e9tv\u00e1gyat. – mondta ap\u00e1m. – R\u00e1ntott leves.” <\/p>\n

₪<\/p>\n

Nagyritk\u00e1n nagyany\u00e1mhoz voltunk hivatalosak vas\u00e1rnapi eb\u00e9dre. Mindig ugyanaz a h\u00fasleves finommet\u00e9lttel, r\u00e1ntott h\u00fas vagy sert\u00e9sp\u00f6rk\u00f6lt, \u00e9s olykor-olykor alm\u00e1s pite volt a men\u00fc. Nem is men\u00fcvel, nem is a nagymama szak\u00e1cstudom\u00e1ny\u00e1val, vagy az alm\u00e1s pite fah\u00e9j\u00e1val volt a baj, hanem a baj ap\u00e1m \u00e9s nagyany\u00e1m, v\u0151 \u00e9s any\u00f3s \u00f6sszef\u00e9rhetetlens\u00e9ge volt. A dolog term\u00e9szete kor\u00e1ntsem olyan k\u00f6z\u00f6ns\u00e9ges, szokv\u00e1nyos, mint hogy a l\u00e1nyom jobb f\u00e9rjet, a f\u00e9rjem kedvesebb any\u00f3st \u00e9rdemelt volna, dehogyis. Az ok vil\u00e1gn\u00e9zet\u00fck antagonisztikus ellent\u00e9te volt, ap\u00e1m tudniillik hith\u0171 materialista, nagyany\u00e1m pedig h\u00edv\u0151, mondhatni \u00e1hitatos r\u00f3mai katolikus volt. Kettej\u00fck k\u00f6zt nem zajlottak par\u00e1zs vit\u00e1k – kifog\u00e1saikat szeg\u00e9ny any\u00e1mra z\u00fad\u00edtott\u00e1k, aki \u0151rl\u0151d\u00f6tt a fen\u0151k\u00f6vek k\u00f6z\u00f6tt. Nagyany\u00e1m lak\u00e1sa telis de tele volt szentk\u00e9pekkel, j\u00f3kora kereszt f\u00fcgg\u00f6tt \u00e1gya f\u00f6l\u00f6tt, a falv\u00e9d\u0151re pedig a Miaty\u00e1nkot h\u00edmezte, bord\u00f3 bet\u0171kkel kiemelve a b\u00fazak\u00e9k sz\u00f6vegb\u0151l, hogy „Mindennapi kenyer\u00fcnket add meg nek\u00fcnk ma”. Ap\u00e1m erre felh\u00fazta karj\u00e1n az inget, megmutatta igencsak l\u00e1tv\u00e1nyos izomzat\u00e1t, \u00e9s azt ord\u00edtotta: „–\u00c9n ezzel a k\u00e9t kezemmel keresem meg a mindennapi kenyer\u00fcnket naponta!” V\u00e9g\u00fcl is a dolog egyik \u00fctk\u00f6z\u0151pontja ap\u00e1m kedvenc \u00e9tele, a sert\u00e9sp\u00f6rk\u00f6lt volt, amit keny\u00e9rrel \u00e9s kov\u00e1szos ubork\u00e1val szeretett enni. Igen\u00e1m, csakhogy nagyany\u00e1m a mindig frissen v\u00e1s\u00e1rolt keny\u00e9rre, miel\u0151tt megszegte, keresztet vetett. „– Hogy el kell fordulnom, vagy suttyomban kell az \u00dar test\u00e9t megszegnem – s\u00edrdog\u00e1lt any\u00e1mnak –, ezt a gyal\u00e1zatot az \u00daristen nekem soha nem bocs\u00e1tja meg!…” Arr\u00f3l pedig, hogy any\u00e1m szegje meg nagyany\u00e1m h\u00e1z\u00e1ban a kenyeret, sz\u00f3 sem lehetett. R\u00e1ntott h\u00fast az\u00e9rt m\u00e9gse ehet mindig az ember.<\/p>\n

₪<\/p>\n

A kist\u00e9r – magunk k\u00f6z\u00f6tt \u00edgy nevezz\u00fck – egyik bej\u00e1rati s\u00e9t\u00e1ny\u00e1nak sark\u00e1n, egym\u00e1ssal szemben egy l\u00e1ngoss\u00fct\u0151 \u00e9s egy gyrost, valamint egy\u00e9b melegszendvicseket, \u00fcd\u00edt\u0151ket, k\u00e1v\u00e9t k\u00edn\u00e1l\u00f3 bungal\u00f3 \u00e1ll \u0151rszemet, mint megtudtam ugyanazon v\u00e1llalkoz\u00f3 \u00fczemeltet\u00e9s\u00e9ben. Kiz\u00e1rva im\u00edgyen a konkurenci\u00e1t \u00e9s a k\u00f6rnyezet k\u00edn\u00e1lta el\u0151ny\u00f6ket – megfordul ott csal\u00e1d, munkaid\u0151ben \u00fczletemberek, iskol\u00e1b\u00f3l hazat\u00e9r\u0151ben a fiatalok – prosper\u00e1l az \u00fczlet. Mint ilyen helyeken lenni szokott, \u00f6sszever\u0151dnek a k\u00f6rny\u00e9k\u00e9n a hajl\u00e9ktalanok is, s\u0151t egyik-m\u00e1sik, leszedni a marad\u00e9kokat, ki\u00fcr\u00edteni a szemetest r\u00f6videbb-hosszabb ideig mint k\u00e9retlen \u00e1lland\u00f3 seg\u00edt\u0151k\u00e9nt megmarad, nyilv\u00e1n n\u00e9mi juttat\u00e1s rem\u00e9ny\u00e9ben. \u00c9s, tan\u00fas\u00edthatom – nem t\u00e9ved: egyik nap l\u00e1ngost, m\u00e1s napon szendvicset l\u00e1tok a legkitart\u00f3bb fiatalember kez\u00e9ben, aki, ha \u00e9pp nincsen forgalom, nem ad\u00f3dik dolog, a parkos\u00edtott s\u00e9t\u00e1ny k\u0151padk\u00e1j\u00e1n kuporog. Valamelyik l\u00e1gy \u0151szi este kedvem t\u00e1madt \u00fcld\u00f6g\u00e9lni m\u00e9g egy kicsit a szabadban, Holdat b\u00e1mulni \u00e9s Esthajnalcsillagot a t\u00e9r fel\u00e9 vettem utam. A gyros-s\u00fct\u0151 pultj\u00e1n, gondos sorrendbe rakva, h\u00e1rom celof\u00e1nba csomagolt fas\u00edrtos szendvics v\u00e1rakozott. Nem \u00e1tallom, egyet elvettem, s a padra telepedve j\u00f3\u00edz\u0171en megettem. M\u00e9g kett\u0151 maradt, v\u00e1rakozott, h\u00e1tha valaki \u00e9hs\u00e9g\u00e9t enyh\u00edt\u0151 falat. A szemetesbe dobva a celof\u00e1nt \u00e9s a pap\u00edrszalv\u00e9t\u00e1t vettem \u00e9szre, hogy a pulton egyetlen szendvics sem maradt.<\/p>\n

₪<\/p>\n

Vend\u00e9gl\u00e1t\u00f3iparip\u00e1lyafut\u00e1somat mint kisinas, kenyeresfi\u00fak\u00e9nt kezdtem meg. \u00c9s nem ak\u00e1rmilyen helyen, mag\u00e1ban a Sipos Hal\u00e1szkertben (a r\u00e9giben; hol volt akkor m\u00e9g az \u00faj – sehol). Gyakorlatvezet\u0151 mesterem, maga a f\u0151pinc\u00e9r avatott be a keny\u00e9rszeletel\u00e9s \u00e9s \u00e1rus\u00edt\u00e1s fort\u00e9lyaiba. „– Na – kezdte, el\u00e9m t\u00e9ve az \u00f6sszekaszabolt keny\u00e9rv\u00e1g\u00f3 deszk\u00e1ra egy k\u00e9tkil\u00f3s, hegyes v\u00e9g\u0171, tompa talp\u00fa kenyeret , mell\u00e9 egy leg\u00f6mb\u00f6ly\u00edtett v\u00e9g\u0171 k\u00e9st –, l\u00e1ssuk, mit kezdesz vele.” Erre \u00e9n haboz\u00e1s n\u00e9lk\u00fcl a mellem magass\u00e1g\u00e1ba emeltem \u00e9s leszeltem a keny\u00e9r cs\u00fccsk\u00e9t, j\u00f3kor\u00e1t, majd amikor l\u00e1tta, hogy nekil\u00e1tok egy vastag kar\u00e9jnak, azt mondta: „\u00c1llj.” H\u00e1t meg\u00e1lltam, a mellkasomon a keny\u00e9r, kezemben a tervezett kar\u00e9j tork\u00e1ra helyezett \u00e9l\u00e9vel a k\u00e9s. „Lehet, hogy \u00edgy l\u00e1tod otthon – mondta, \u00e9s elvette a k\u00e9st, elvette a kenyeret –, de itt m\u00e1shogy csin\u00e1ljuk.” El\u0151bb a cs\u00fccs\u00f6kb\u0151l v\u00e1gott le egy szeletet, f\u00e9lbev\u00e1gta, majd a cs\u00fccs\u00f6k is hasonl\u00f3 sorsra jutott. Egysz\u00f3val amit \u00e9n lev\u00e1gtam, feln\u00e9gyelte. „ – Nagyon figyelj, mert csak egyszer mutatom meg, hogyan kell csin\u00e1lnod.” Nagyon figyeltem. „– A kenyeret, legel\u0151sz\u00f6r is, a has\u00e1val magad fel\u00e9 a talp\u00e1ra \u00e1ll\u00edtod – mutatta –, majd hossz\u00e1ban, pontosan kett\u00e9v\u00e1god.” Nyissz. „– Azut\u00e1n, m\u00e9g mindig a talp\u00e1val magad fel\u00e9, lefekteted, \u00edgy, azut\u00e1n kezdesz csak bele a szeletel\u00e9sbe.” Belekezdett a szeletel\u00e9sbe. L\u00e1that\u00f3an lassabban v\u00e9gezte, mint egy\u00e9bk\u00e9nt v\u00e9gezte volna, hogy a gyakorlati oktat\u00e1snak megfelel\u0151en, l\u00e1ssam is, meg is figyelhessem, miben rejlik a szeletel\u00e9s szakszer\u0171 munk\u00e1ja. „– \u00cdgy ni – mondta, majd a felszeletelt f\u00e9l kenyeret f\u00e9lretolva kezembe nyomta a k\u00e9st –, te j\u00f6ssz.” A m\u00e1sik f\u00e9l kenyeret has\u00e1val magam el\u00e9 fektettem, \u00e9s szeletelni kezdtem, ahogy l\u00e1ttam, de az \u00e1ltalam v\u00e1gott szeletek sehogysem siker\u00fcltek egyform\u00e1ra. A keny\u00e9r puha bel\u00e9nek \u00e9s dombor\u00fa, f\u00e9nyl\u0151 barna h\u00e1t\u00e1nak ellen\u00e1ll\u00e1s\u00e1n a szeletek girbe-gurb\u00e1k \u00e9s hull\u00e1mosak lettek, tarajoztak, mint dombvid\u00e9k k\u00f6zt folydog\u00e1l\u00f3 csermely, a k\u00e9s cikkcakk, bizonytalankodott a kezemben. Fel-feln\u00e9ztem oktat\u00f3mra, de a szeme se rebbent, sz\u00f3tlanul figyelte igyekezetemet, \u00e9s csak majd, m\u00e1r amikor megv\u00e1gtam az ujjam jelentette ki, n\u00e9mi el\u00e9gt\u00e9tellel a hangj\u00e1ban: „– Ezt v\u00e1rtam.” Letettem a k\u00e9st \u00e9s r\u00e1meredtem: „– A mester… a f\u0151\u00far ezt v\u00e1rta?!”\u00a0 Hat\u00e1rozottan n\u00e9zett r\u00e1m \u00e9s komoly hangon azt mondta: „– Pontosan.” El\u0151vett egy ragtapaszt a zak\u00f3ja zseb\u00e9b\u0151l \u00e9s enyhe dorg\u00e1l\u00e1ssal hozz\u00e1f\u0171zte: „– Soha nem lesz j\u00f3 kenyeres, aki az ujj\u00e1t meg nem v\u00e1gja.” <\/p>\n

₪ <\/p>\n

A v\u00e1ros nem kis b\u00fcszkes\u00e9ge a fel\u00faj\u00edtott v\u00e1rosh\u00e1za \u00e9s k\u00f6rny\u00e9ke. Bizony, hogy el kell ismerni: joggal b\u00fcszk\u00e9lkedik vele. Nincs olyan deleg\u00e1ci\u00f3, mellyel meg ne tekinten\u00e9k (meg ne tekintettetn\u00e9k) a dombos\u00edtott, kockak\u0151vel kirakott posztamensen \u00e1ll\u00f3 szobrot, a moderniz\u00e1lt barokk udvari (posztmodern) orgonas\u00edpra hangolt v\u00edzizen\u00e9re t\u00e1ncol\u00f3, fesztett medr\u0171, l\u00e1tv\u00e1nyos sz\u00f6k\u0151kutat, a piachoz vezet\u0151 k\u00f6zt\u00e9ri s\u00e9t\u00e1nyt \u00e9s m\u00e9zbarna pall\u00f3padjait, valamint a piac oldals\u00f3 kij\u00e1rat\u00e1val szemben \u00e1ll\u00f3 templomot. A s\u00e9t\u00e1nnyal p\u00e1rhuzamosan k\u00fcl\u00f6nb s k\u00fcl\u00f6nb boltok k\u00edn\u00e1lj\u00e1k a s\u00fclt kolb\u00e1szt, hurk\u00e1t, halat, l\u00e1ngost, palacsint\u00e1t \u00e9s h\u00e1zilag k\u00e9sz\u00edtett savany\u00fas\u00e1gokat, egysz\u00f3val mindazt, ami szemnek \u00e9s sz\u00e1jnak ingere, melyeket \u00fcd\u00edt\u0151kkel \u00e9s s\u00f6r\u00f6kkel \u00f6bl\u00edthetni le. Egyetlen l\u00e1tv\u00e1nyoss\u00e1g hi\u00e1nyzik csup\u00e1n, az az \u00f6reg, szem\u00fcveges, bottal j\u00e1r\u00f3, fejkend\u0151s n\u00e9nike, aki a templom el\u0151tti padra telepedve, reggel \u00e9s este, a harangsz\u00f3hoz igazodva etette a k\u00f6r\u00e9 seregl\u0151, mell\u00e9, padt\u00e1ml\u00e1ra teleped\u0151 galambokat. A pad hely\u00e9n, a hars\u00e1nyz\u00f6ld gyept\u00e9gl\u00e1k k\u00f6z\u00e9 egy c\u00f6l\u00f6p\u00f6n feh\u00e9r fun\u00e9rt\u00e1bla, rajta fekete bet\u0171kkel a k\u00f6vetkez\u0151 sz\u00f6veg: A F\u0150T\u00c9R TER\u00dcLET\u00c9N A GALAMBOK ETET\u00c9SE TILOS! Lehets\u00e9ges, hogy nem l\u00e9gb\u0151l kapott a katolikus legenda: Szent Ferenc val\u00f3ban besz\u00e9lt a madarak nyelv\u00e9n, \u00e1mde elmulasztotta, az \u00e9n \u00e9des, beste, sz\u00f3rakozott szentem, olvasni (vagy vil\u00e1gnyelven) a galambokat.<\/p>\n

₪<\/p>\n

Papuska, az \u00e9n p\u00e1ratlanom, \u00e9lett\u00e1rsam nagyapja, \u00e9s Mamika, az \u00e9n p\u00e1ratlanom, \u00e9lett\u00e1rsam nagyanyja, j\u00f3val m\u00e1r a nyugd\u00edj korhat\u00e1r\u00e1n, fel\u00fcltek Szegeden a vonatra, hogy megtekints\u00e9k unok\u00e1juk, vej\u00fck \u00e1ltal v\u00e1s\u00e1rolt lak\u00e1s\u00e1t. \u0150k, \u00e9s vel\u00fck a pesti rokonok, mint csatolt f\u00e1jl voltak eb\u00e9dre vend\u00e9geink. Sz\u00e1munk nem volt t\u00f6bb, se kevesebb, mint – magunkat is belesz\u00e1molva – kilenc. Lecipeltem a padl\u00e1sr\u00f3l a r\u00e9gi, kinyithat\u00f3 uradalmi parasztbarokk asztalt, melyet m\u00e9g Tiszaderzsen v\u00e1s\u00e1roltunk, egy\u00e9b hasonl\u00f3 st\u00edlus\u00fa b\u00fatorok k\u00f6z\u00f6tt, \u00e9s \u00f6sszeszedve megannyi \u00fcl\u0151alkalmatoss\u00e1got, gondoltuk, k\u00e9nyelmesen elf\u00e9r\u00fcnk. A sz\u00e9tnyithat\u00f3 asztal \u00f6sszecsukva l\u00e1thatatlan egyik fel\u00e9t gy\u00far\u00f3deszk\u00e1nak haszn\u00e1lta a lesz\u00e1rmazott tulajdonos, de ezt a nagy, kelengy\u00e9nek sz\u00e1nt h\u00edmzett d\u00edszabrosz elrejtette. Pazar lakom\u00e1val k\u00edv\u00e1ntuk elk\u00e1pr\u00e1ztatni az \u00f6sszesen t\u00f6bb mint hat \u00e9vsz\u00e1zadot meg\u00e9lt vend\u00e9gsereget, testv\u00e9rt, s\u00f3gorn\u0151t, a h\u00e1bor\u00fas Jugoszl\u00e1vi\u00e1b\u00f3l menek\u00fclt unoka\u00f6ccs\u00f6t \u00e9s feles\u00e9g\u00e9t, magunkr\u00f3l sem feledkezve meg. H\u00fasleves daragalusk\u00e1val, k\u00e1rp\u00e1ti borzaska sok fokhagym\u00e1val, tejf\u00f6llel, k\u00e9tf\u00e9le sajtreszel\u00e9kkel csipk\u00e9zve, v\u00e9g\u00fcl pedig t\u00far\u00f3s (Mamika) \u00e9s alm\u00e1s (Papuska) r\u00e9tes volt a men\u00fc. A Papus – p\u00e1ratlanom j\u00f3el\u0151re figyelmeztetett – mindenhez evett kenyeret, leveshez, h\u00fashoz, r\u00e9teshez is, erre helyezt\u00fcnk k\u00e9szenl\u00e9tbe zsemlyecip\u00f3t, rozskenyeret, k\u00f6les- \u00e9s szez\u00e1mmagos stanglikat. El is fogyott mind – morzsa sem maradt. Papus ugyanis, egy-egy fog\u00e1s ut\u00e1n, bal tenyer\u00e9t lap\u00e1tnak, jobb keze \u00e9l\u00e9t sepr\u0171nek haszn\u00e1lva, minden morzs\u00e1t \u00f6sszesepregetett, \u00e9s a tenyer\u00e9b\u0151l kicsipegetve mindet megette.(A Mamik\u00e1\u00e9t is.) „– Nincs az az \u00f6tcsillagos luxus\u00e9tterem, vagy neo-patin\u00e1s vend\u00e9gl\u0151, ahol a retro morzsasepr\u0171- \u00e9s lap\u00e1t az eleganci\u00e1ban a Papusk\u00e1\u00e9val versenyre kelhetne.”\u00a0 P\u00e1ratlanom\u00a0 azt felelte: „ – A Papuska ezt a szok\u00e1s\u00e1t franciaorsz\u00e1gi hadifogs\u00e1ga idej\u00e9n szokta meg, amikor a hadifoglyoknak grammra m\u00e9rt\u00e9k a kenyeret.”
\n<\/p>\n

Continue reading Morzs\u00e1k egy veknihez<\/span><\/a><\/p>\n","protected":false},"author":84,"featured_media":0,"comment_status":"closed","ping_status":"open","sticky":false,"template":"","format":"standard","meta":{"footnotes":""},"categories":[163,9],"tags":[],"class_list":["post-1956","post","type-post","status-publish","format-standard","hentry","category-163","category-szepproza"],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/posts\/1956","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/posts"}],"about":[{"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/types\/post"}],"author":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/users\/84"}],"replies":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/comments?post=1956"}],"version-history":[{"count":0,"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/posts\/1956\/revisions"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/media?parent=1956"}],"wp:term":[{"taxonomy":"category","embeddable":true,"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/categories?post=1956"},{"taxonomy":"post_tag","embeddable":true,"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/tags?post=1956"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}