{"id":1741,"date":"2018-02-10T20:33:53","date_gmt":"2018-02-10T20:33:53","guid":{"rendered":"http:\/\/fedelnelkul.hu\/2018\/02\/10\/a-halott-kedves\/"},"modified":"2018-02-10T20:33:53","modified_gmt":"2018-02-10T20:33:53","slug":"a-halott-kedves","status":"publish","type":"post","link":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/2018\/02\/10\/a-halott-kedves\/","title":{"rendered":"A halott kedves"},"content":{"rendered":"


\n…Olyan szinten esett az es\u0151, hogy azt el sem lehet mondani. \u00d6ml\u00f6tt, mintha d\u00e9zs\u00e1b\u00f3l \u00f6nten\u00e9k. Gyors, szapora l\u00e9ptekkel szedte a l\u00e1b\u00e1t a kocsiig, mert nem szeretett volna ronggy\u00e1 \u00e1zni. A kis motel biztons\u00e1got ny\u00fajt\u00f3 falai, csak ideig-\u00f3r\u00e1ig adtak biztos mened\u00e9ket az arra vet\u0151d\u0151 v\u00e1ndor sz\u00e1m\u00e1ra, de mint \u0150, igen csak igyekezett haza a kedves\u00e9hez, Davide-hoz. A zivatar el\u00f6l bev\u00e1g\u00f3dott az \u00fcl\u00e9sbe \u00e9s gy\u00fajt\u00e1s ut\u00e1n t\u00f6vig, nyomta a g\u00e1zped\u00e1lt.
\nIszony\u00fa volt az a temp\u00f3, amit a Mustang-nak dikt\u00e1lt. Teljes tudat\u00e1ban hitte: – meg\u00e9ri, m\u00e1r csak az\u00e9rt is, hogy min\u00e9l el\u0151bb, az \u0151 kedves\u00e9t megel\u0151zve \u00e9rhet majd haza. A g\u00e9p, mint egy j\u00f3l idom\u00edtott \u00e1llat, engedelmeskedett is az emberi akaratnak, az \u0150 akarat\u00e1nak, ak\u00e1rcsak a cirkuszi majmok. Nem k\u00e9rdezett, nem is ellenkezett, csak a gazd\u00e1ja \u00e1ltal kiadott parancsoknak engedelmeskedve tette a dolg\u00e1t. Sz\u00e1guldott az \u00f3nos es\u0151vel \u00e1ztatott aszfalton, \u00fcgyet sem vetve mindazokra a vesz\u00e9lyekkel teli helyzetekre, amelyek ilyenkor el\u0151 szoktak fordulni a g\u00e9pkocsival \u00e9s sof\u0151rj\u00e9vel. Semmi m\u00e1s nem zakatolt az agy\u00e1ban, csak az, hogy min\u00e9l el\u0151bb otthon lehessen. Az \u0150 kedves\u00e9n\u00e9l, a mindig v\u00e1r\u00f3, \u00e9s csakis r\u00e1 v\u00e1r\u00f3 Davide-n\u00e9l, azokban a biztons\u00e1got ny\u00fajt\u00f3 kezekben. Azokban az \u00f6lel\u00e9sekkel teli \u00e9s mindent \u00e1that\u00f3, \u00e9rzelmeken t\u00fali vil\u00e1gban, amit senki m\u00e1s, csak is \u0150 adhatott.
\nAz utat szeg\u00e9lyez\u0151 f\u00e1k felfel\u00e9 t\u00f6rekv\u0151 \u00e1gai, karcs\u00fa \u00edvben \u00f6lelt\u00e9k k\u00f6rbe a re\u00e1 \u00e9s aut\u00f3j\u00e1ra borul\u00f3 hold vetette \u00e1rny\u00e9kot, megnyugtatva a v\u00e1ndort: – biztons\u00e1gban van az „\u0151” oltalma alatt. D\u00fcb\u00f6r\u00f6gtek a l\u00f3er\u0151k, fogyott az \u00fat a kerekek alatt, \u00e9s \u0150 hitte’ mindj\u00e1rt haza\u00e9r…
\n…nagyon szerette \u0150t. Azt az \u00e9rz\u00e9st, amit \u00e9rzett, le\u00edrni szinte lehetetlen. De, ki tudja teljes bizonyoss\u00e1ggal megmondani az igazs\u00e1got, hogy voltak\u00e9ppen mi\u00e9rt is szeret egy ember egy m\u00e1sikat? K\u00fcl\u00f6n\u00f6s \u00e9rz\u00e9s az. Att\u00f3l a pillanatt\u00f3l, ahogy megl\u00e1tja, szinte att\u00f3l a m\u00e1sodperct\u0151l m\u00e1r csak egyetlen egy l\u00e9ny l\u00e9tezik a sz\u00e1m\u00e1ra kerek e vil\u00e1gon. Egyetlen gondolat zakatolt az agy\u00e1ban, egyetlen v\u00e1gy \u00e9l a sz\u00edv\u00e9ben. Csak az az egy n\u00e9v j\u00f6n \u00f6ntudatlanul is a sz\u00e1j\u00e1ra. Az az egy n\u00e9v, mely kit\u00f6lti a gondolatait, m\u00e1s gondolatoknak helyet sem hagyva. Az emberi l\u00e9lek legeslegm\u00e9ly\u00e9r\u0151l t\u00f6r fel, hogy teljes n\u00e9mas\u00e1gra \u00edt\u00e9lje a k\u00f6r\u00fcl\u00f6tte l\u00e9v\u0151 vil\u00e1got…
\n…nem mes\u00e9lem el a teljes t\u00f6rt\u00e9net\u00fcket. A szerelmesek\u00e9 mindig ugyanaz. Megl\u00e1tni \u00e9s megszeretni. \u00c9szbont\u00f3an k\u00edv\u00e1nni, \u00e9s v\u00e1rni, csak v\u00e1rni, m\u00edg megm\u00e1s\u00edthatatlanul el nem \u00e9rik a c\u00e9ljukat \u00e9s egybe nem kelnek.
\nK\u00e9t \u00e9ve \u00e9ltek m\u00e1r egy\u00fctt egy szolid kis lak\u00e1sban bent a belv\u00e1rosban. Ez alatt a r\u00f6vid id\u0151 alatt a gy\u00f6ng\u00e9ds\u00e9g\u00e9 \u00e9s a szeretet\u00e9 volt a f\u0151szerep, m\u00edg egy es\u0151s szombaton be nem kopogtatott az \u00e9let\u00fckbe a v\u00e9g. Az a v\u00e9g, amelyben \u00c1gnes, a szeret\u0151 n\u0151 egy aut\u00f3balesetben meg nem halt. Hazafel\u00e9 tartva egy \u0151z ugrott a g\u00e9pkocsija el\u00e9 \u00e9s \u0150 az \u00e1rokba hajtott. Ment\u0151k \u00e9s \u00e1pol\u00f3k j\u00f6ttek, megpr\u00f3b\u00e1lt\u00e1k \u00fajra\u00e9leszteni. Hi\u00e1ba. Hasztalan volt minden pr\u00f3b\u00e1lkoz\u00e1suk. Ott \u00e9s akkor, azon a hajnalon v\u00e9gleg elment. Mindent \u00e9s mindenkit feledve, mag\u00e1ra hagyva ezt a vil\u00e1got. Ezek ut\u00e1n fekete aut\u00f3 j\u00f6tt, neh\u00e9z vasl\u00e1d\u00e1ba rakt\u00e1k \u00e9s elvitt\u00e9k oda a t\u00f6bbi test k\u00f6z\u00e9, egy k\u00f3rh\u00e1z alagsor\u00e1ba. Davide, amikor \u00e9rtes\u00fclt a szomor\u00fa \u00e9s egyben tragikus h\u00edrr\u0151l, teljesen \u00f6sszeroppant. K\u00e9t teljes \u00e1ll\u00f3 napig csak ivott \u00e9s zokogott. F\u00e1jt neki minden. K\u00e9pek villantak fel el\u0151tte, az egy\u00fctt t\u00f6lt\u00f6tt \u00e9vek, napok, percek sokas\u00e1ga. Az a r\u00f6pke k\u00e9t teljes \u00e9v. Elj\u00f6tt a temet\u00e9s napja. Megpr\u00f3b\u00e1lva er\u0151t venni mag\u00e1n kiss\u00e9 lecsillapodott.
\n\u00c1m, az a nap sz\u00f6rny\u0171bb volt minden m\u00e1sik napn\u00e1l. Ez volt az, amit\u0151l igaz\u00e1n f\u00e9lt. Ott \u00e1llt a s\u00edr mellett \u00e9s csak s\u00edrt, csak s\u00edrt. Hallotta, ahogyan a f\u00f6ld nagyot dobban a kopors\u00f3n, majd \u00fajra \u00e9s \u00fajra. Amint a s\u00edr\u00e1s\u00f3k belemer\u00edtik a lap\u00e1tjaikat a puha, frissen hantolt f\u00f6ldbe, \u00e9s f\u00e1radhatatlanul h\u00e1nyj\u00e1k az egyik rak\u00e1st a m\u00e1sik ut\u00e1n.
\nA f\u00f6ldbe tett\u00e9k. Abba a f\u00e9rgekkel \u00e9s pokolb\u00e9li sz\u00f6rnyekkel teli g\u00f6d\u00f6rbe! Abba az eny\u00e9szet k\u00fatj\u00e1ba, amely \u00f6r\u00f6kre elnyelte. T\u00e9rdre rogyott a s\u00edrhalom f\u00f6l\u00f6tt \u00e9s \u00fagy zokogott tov\u00e1bb, n\u00e9m\u00e1n. Azt\u00e1n n\u00e9h\u00e1ny bar\u00e1tja sietett oda felseg\u00edteni \u0150t, \u00e9s k\u00f6zben a pap is befejezte a halotti gy\u00e1szszertart\u00e1st. A temet\u0151 bej\u00e1rat\u00e1ban azt\u00e1n elb\u00facs\u00fazott mindenkit\u0151l, \u00e9s elindult gyalogosan, csak el\u0151re. L\u00e9ptei er\u0151tlen\u00fcl csoszogtak a sima aszfalton. Rogyadoz\u00f3 l\u00e1baival r\u00f3tta az utc\u00e1k v\u00e9gtelen\u00e9t. \u00cdgy bolyongott m\u00e1snap hajnalig. Azt\u00e1n, ki tudja mi\u00e9rt? Gondolt egyet \u00e9s hazament. \u00d6sszepakolta n\u00e9h\u00e1ny holmij\u00e1t egy kisebb b\u0151r\u00f6ndbe \u00e9s egyik pillanatr\u00f3l a m\u00e1sikra elutazott.
\nEgy h\u00e9t elm\u00falt\u00e1val \u00e9rkezett csak vissza. Amikor megl\u00e1tta az ajt\u00f3t \u00e9s rajta kett\u0151j\u00fck nev\u00e9t, ism\u00e9t megrohant\u00e1k az eml\u00e9kek. Alig b\u00edrta elviselni mindazt ami kett\u0151j\u00fckb\u0151l megmaradt. A h\u00e1l\u00f3szob\u00e1ban az \u00e1gyat, a b\u00fatorokat, a k\u00e9peket a falon, de egy\u00e1ltal\u00e1n, az eg\u00e9sz h\u00e1zat. Minden a szeretett n\u0151re eml\u00e9keztette. Lerogyott a karossz\u00e9kbe \u00e9s ism\u00e9t \u00e1jul\u00e1sig itta mag\u00e1t. Amikor mag\u00e1hoz t\u00e9rt az ablakhoz ment, \u00e9s kis h\u00edj\u00e1n a m\u00e9lybe vetette mag\u00e1t. Egyszer\u0171en nem tudott megmaradni ezek k\u00f6z\u00f6tt a falak k\u00f6z\u00f6tt. Minden \u0150r\u00e1 eml\u00e9keztette. \u00c9rezte a jelenl\u00e9t\u00e9t, az illat\u00e1t, minden neszt, amit csak itt hagyott. Ez volt az a lak\u00e1s, h\u00e1z, mely egykor \u0150t \u00f3vt\u00e1k, oltalmazt\u00e1k, az \u0150 l\u00e9ny\u00e9t z\u00e1rt\u00e1k biztons\u00e1gban magukba. \u00dagy \u00e9rezte, mindenhol jelen van bel\u0151le egy l\u00e1thatatlan darab, milli\u00f3nyi atomj\u00e1val ellepve a lak\u00e1st. Ott rejt\u0151zik minden zugban, minden egyes t\u00e1rgyban, minden egyes mozzanatban. Mindenben, amit haszn\u00e1lt, hordott, meg\u00e9rintett. \u00c1titt\u00e1k a falak kett\u0151j\u00fck eml\u00e9keit, s most ontj\u00e1k magukb\u00f3l k\u00edm\u00e9letlen\u00fcl, l\u00e1tva, l\u00e1ttatva a m\u00faltat. Nem b\u00edrta tov\u00e1bb. Vette a kab\u00e1tj\u00e1t, de miel\u0151tt az ajt\u00f3hoz \u00e9rt volna, a nagy el\u0151szobai t\u00fck\u00f6r el\u0151tt meg\u00e1llt egy pillanatra. L\u00e1tta \u0150t a t\u00fck\u00f6rben, ahogy v\u00e9gign\u00e9z mag\u00e1n tet\u0151t\u0151l talpig, \u00e9s ellen\u0151rzi minden rendben van e\u00a0 rajta, minden rendes-e , csinos-e, sz\u00e9p-e(?). L\u00e1tta \u00f6nmaga el\u0151tt a jelenetet, melyeket oly, de oly sokszor megism\u00e9telt. Tal\u00e1n m\u00e9g a t\u00fck\u00f6rbe is bele\u00e9gett az arca, s tal\u00e1n az\u00e9rt \u0151rzi m\u00e9g mindig. \u00cdgy \u00e1llt ott remegve, v\u00e9rv\u00f6r\u00f6sre kis\u00edrt szemekkel, karj\u00e1n a kab\u00e1tj\u00e1t is ottfelejtve \u00e9s csak n\u00e9zte a t\u00fckr\u00f6t. Olyan m\u00e9lyen n\u00e9zett a sima \u00fcvegre, mintha csak egy filmet l\u00e1tna. Hirtelen \u00fagy \u00e9rezte, hogy meg kell, hogy \u00e9rintse ezt a l\u00e1tom\u00e1st, ezt az \u00fcveget. De, mint egy tavasz reggeli k\u00f6dp\u00e1ra a bimb\u00f3dz\u00f3 liliomok k\u00e9k sz\u00edntenger\u00e9n, tova illant, \u00e9pp \u00fagy, ahogyan elf\u00fajja \u0151ket a reggeli f\u00e9ny. \u00dagy sz\u00e1llt, illant egyre messzebb mintha ott sem lett volna, sohasem l\u00e9tezett volna. Hideg volt. Hideg az az \u00fcveg. Sz\u00f3ra nyitotta volna a sz\u00e1j\u00e1t, \u00e1m egy hang sem j\u00f6tt ki rajta. Bel\u00e9 has\u00edtott a felismer\u00e9s. K\u00e9pzelg\u00e9s \u00e9s csak hallucin\u00e1ci\u00f3 volt az eg\u00e9sz. Csak a k\u00e9pzelet j\u00e1t\u00e9ka. Elment. Le az utc\u00e1ra, ki a t\u00e9rre, egyenesen a temet\u0151 fel\u00e9 tartott. Az eml\u00e9kek v\u00e9gigk\u00eds\u00e9rt\u00e9k az \u00fatj\u00e1n, \u00e9s f\u00e1j\u00f3n t\u00f6rtek el\u0151 bel\u0151le. B\u00e1r csak ne lenn\u00e9nek, \u00e9s vele haltak volna! – gondolta – \u00c9gette a test\u00e9t \u00e9s k\u00ednozta csak egyre tov\u00e1bb. \u00dajra, meg \u00fajra lecsapva az elm\u00e9j\u00e9re, mint egy d\u00fch\u00f6dt ork\u00e1n egy pillanatra sem nyugodva a haldokl\u00f3 felett. A t\u00fck\u00f6r remegett a szeme el\u0151tt, az a t\u00fck\u00f6r, mely mag\u00e1ba foglalta, bez\u00e1rta, k\u00f6rbefonta b\u00e1rsonyos ujjaival az elvesztett kedvese szellem\u00e9t. \u00cdgy jutott el a szembej\u00f6v\u0151 embereket, a v\u00e1ros zaj\u00e1t meg nem hallva a temet\u0151ben l\u00e9v\u0151 m\u00e1rv\u00e1nylapig, melyre ez volt felv\u00e9sve: „Az im\u00e1dott feles\u00e9g kit, szerettek, \u00e9s ki szeretett, meghalt.”
\nFelzokogott, fej\u00e9t a halomra hajtva r\u00e1zta szeg\u00e9nyt a s\u00edr\u00e1s. Hossz\u00fa ideig \u00fagy maradt, m\u00edg esz\u00e9be nem jutott az utols\u00f3 v\u00e9gzetes nap. Az a mindent lez\u00e1r\u00f3 d\u00e9lut\u00e1n. Hogy k\u00e9rlelte, szinte m\u00e1r k\u00f6ny\u00f6rg\u00f6tt, ne sz\u00e1lljon kocsiba. Ink\u00e1bb sz\u00e1lljon buszra, mert nagyon rossz \u00e9rz\u00e9se van. Halassza m\u00e1skorra a munkavacsor\u00e1t. Tal\u00e1ljon ki valami kifog\u00e1st! … de \u0150 hajthatatlan maradt, s csak nevetett. Nevetett ott az el\u0151szobai t\u00fck\u00f6r el\u0151tt a meg\u00e9rz\u00e9s\u00e9n. \u00c9s most odalent van. Ott a m\u00e9lyben rothad! F\u00e9rgek \u00e9s d\u00e9monok falj\u00e1k fel a test\u00e9t, v\u00e1mp\u00edrszer\u0171 l\u00e9nyek sz\u00edvj\u00e1k ki az utols\u00f3 csepp v\u00e9rt is az ereib\u0151l. Ott van \u0150, a halottak haz\u00e1j\u00e1ban, ahonn\u00e9t nincs vissza \u00fat, \u00e9s nincs is irgalom. Nincs kegyelem, az \u00edt\u00e9letet \u00e9l\u0151 meg nem v\u00e1ltoztathatja.\u00a0 \u00c9s ekkor a mindent\u0151l megfosztott szerelmes f\u00e9rfit \u0151rj\u00edt\u0151 v\u00e1gya ker\u00edtette hatalm\u00e1ba. Az\u00e9 a k\u00e9ts\u00e9gbeesett\u00e9, aki e vil\u00e1gr\u00f3l \u00fagy dacol a v\u00e9gzet\u00e9vel, hogy ott marad. Ott marad vele a s\u00edrj\u00e1n\u00e1l, legal\u00e1bb egyetlen \u00e9jszak\u00e1n \u00e1t. Azon az utols\u00f3n, ahol ki is s\u00edrhatja mag\u00e1t a muland\u00f3s\u00e1g f\u00f6l\u00f6tt…
\n…„De lehet, hogy elzavarnak! \u00c9szrevesznek engem a temet\u0151 \u0151rei!” – has\u00edtott bel\u00e9 a felismer\u00e9s. – „El kell rejt\u0151zn\u00f6m. El kell b\u00fajnom, b\u00e1rhov\u00e1!” – d\u00f6nt\u00f6tte el, \u00e9s imbolyogva, er\u0151tlen\u00fcl elindult c\u00e9l n\u00e9lk\u00fcl ebben a halottak kies vil\u00e1g\u00e1ban. \u00cdgy j\u00e1rta napestig ezt a vil\u00e1got, m\u00edg be nem k\u00f6sz\u00f6nt\u00f6tt a mindent meg nem v\u00e1lt\u00f3 \u00e9jszaka. Az az \u00e9jszaka, mely puha \u00e9s b\u00e1rsonytest\u00e9vel k\u00f6rbe nem \u00f6lelte a kinti s\u00edron t\u00fali vil\u00e1got. \u00cdgy lapulva, meg-meg\u00e1llva egyik-m\u00e1sik s\u00edr \u00e9s keresztfa m\u00f6g\u00f6tt. Kij\u00e1tszva az \u00e9ber \u0151r\u00f6ket, kik fekete, gy\u00e1szos ruh\u00e1ikkal vigy\u00e1zt\u00e1k a holtak \u00e1lmait.
\nEgyed\u00fcl volt. Imm\u00e1r teljesen egyed\u00fcl ebben a furcsa v\u00e1rosban. Kil\u00e9pett a mened\u00e9ket ad\u00f3 rejtek\u00e9b\u0151l \u00e9s \u00f3vatos l\u00e9ptekkel elindult ezen a halottakkal teli f\u00f6ld\u00f6n. \u00d3r\u00e1kig bolyongott kript\u00e1k, k\u0151lapok, korhadt fejf\u00e1k k\u00f6z\u00f6tt, tapogat\u00f3zva a koroms\u00f6t\u00e9tben. Kimeresztette szemeit, mint a macska, ki csak a pr\u00e9d\u00e1j\u00e1ra les. S\u00edrokat \u00e9rintett l\u00e1b\u00e1val, tapintva a k\u00f6vet. Az egyiken \u00e1t is esett. Beverte a fej\u00e9t az ajka felrepedt. De, b\u00e1rhogyan is sietett a s\u00edrt m\u00e9gsem tal\u00e1lta. Tov\u00e1bb f\u00farta mag\u00e1t el\u0151re ebben a v\u00e9gtelen \u00e9jben, tapogatva, fogdosva, mint egy vak remete aki csak a v\u00e1laszra v\u00e1r, hogy mi\u00e9rt is lett ily nyomorult. Tapintott \u0150 vir\u00e1gcsokrot, k\u0151v\u00e1z\u00e1kat, koszor\u00fat, hegyes r\u00f3zsat\u00f6vist. Ujja hegy\u00e9vel neveket bet\u0171z\u00f6tt ki, de ebben a s\u00f6t\u00e9t \u00e9jben a keresett nyughelyet csak nem lelte.
\nF\u00e9lt. Iszonyodott ezeken a sz\u0171k, sik\u00e1torszer\u0171 \u00f6sv\u00e9nyeken a k\u00e9t sor s\u00edr k\u00f6z\u00f6tt. S\u00edr, s\u00edr, s\u00edr. Minden\u00fctt csak s\u00edr. M\u00f6g\u00f6tte, el\u0151tte, oldalt, de m\u00e9g a talpa alatt is. Teljesen kimer\u00fclt. Rogyadoz\u00f3 t\u00e9rdekkel le\u00fclt az egyikre. J\u00e1rt\u00e1nyi ereje sem maradt. Nem volt m\u00e1r meg a holdvil\u00e1g sem, mely mutatta volna az utat, csak a vaks\u00f6t\u00e9t. Tiszt\u00e1n hallotta a sz\u00edve kalap\u00e1l\u00e1s\u00e1t a mellkas\u00e1ban, \u00e9rezte, ahogy dobol a v\u00e9r a hal\u00e1nt\u00e9k\u00e1n. De hallott valami m\u00e1st is! Nem tudta beazonos\u00edtani a hangokat, azokat a meghat\u00e1rozhatatlan perceg\u00e9seket, kapar\u00e1sz\u00e1sokat. – K\u00f6r\u00fcln\u00e9zett. – „Csak nem megbolondultam?” – k\u00e9rdezte mag\u00e1t\u00f3l. Ism\u00e9t n\u00e9mas\u00e1g vette k\u00f6r\u00fcl. Egy r\u00f6vid ideig ott \u00fccs\u00f6rg\u00f6tt a s\u00edron, \u00e9s nem tudta mit\u00e9v\u0151 legyen. \u00dcv\u00f6lt\u00f6tt volna, de megb\u00e9n\u00edtotta az iszonyat, b\u00e9kly\u00f3ba fogta mindaz, ami csak a f\u00e9lelme lehetett. Ami ott lapult az id\u0151k kezdet\u00e9t\u0151l az \u00f6szt\u00f6nei legm\u00e9ly\u00e9n. \u00darr\u00e1 lett lassan rajta a r\u00e9m\u00fclet, a s\u00f6t\u00e9ts\u00e9gt\u0151l, a tudat\u00e1ra telepedett m\u00e9lys\u00e9ges \u00e9s borzongat\u00f3 f\u00e9lelemt\u0151l, amit ez a hely csak adhatott. N\u00e9ma r\u00e9m\u00fclett\u00e9 csapott \u00e1t a felismer\u00e9se: – „Mit is keresek \u00e9n itt? Mi\u00e9rt nem haltam \u0150 ut\u00e1na, azon az est\u00e9n?” – \u00e9s tette volna \u00fcv\u00f6ltve, ha a f\u00e9lelem er\u0151s z\u00e1rat nem tett volna a sz\u00e1j\u00e1ra…
\n…Egyszerre csak \u00fagy \u00e9rezte, megmozdul alatta a k\u0151lap, melyen eddig \u00fclt. Igen. Meg is mozdult! Hat\u00e1rozottan \u00e9rezte, mintha valaki \u00fajra, meg \u00fajra emelgetn\u00e9 alatta. F\u00e9lelm\u00e9ben felugrott, \u00e9s a szomsz\u00e9dos s\u00edrk\u0151nek vetette a h\u00e1t\u00e1t. L\u00e1tta, a k\u0151, amin eddig \u00fclt felny\u00edlik, s hatalmas robajjal eld\u0151l. A g\u00f6d\u00f6rb\u0151l melyet fedett eddig, egy csupasz koponya jelent meg. Ujjperceit a verem sz\u00e9l\u00e9be v\u00e1jva igyekezett kifel\u00e9 a s\u00edrb\u00f3l.
\nOtt \u00e1llt t\u0151le alig k\u00e9t l\u00e9p\u00e9sre, hajlott h\u00e1t\u00e1val, s\u00e1rga csontjaival. R\u00e1 emelte tekintet\u00e9t, v\u00e9gigm\u00e9rte sz\u00e1nalmas k\u00fclsej\u00e9t, majd mit sem t\u00f6r\u0151dve a r\u00e9m\u00fcltt\u00e9 v\u00e1lttal, a m\u00e1rv\u00e1nyfejfa fel\u00e9 fordult. B\u00e1r’ koroms\u00f6t\u00e9t volt, m\u00e9gis el tudta olvasni a re\u00e1 \u00edrt sz\u00f6veget:<\/p>\n

„Itt nyugszik Kis Tomas \u00e9lt: 56 \u00e9vet. Tisztelte \u00e9s szerette a csal\u00e1dj\u00e1t. J\u00f3lelk\u0171 volt \u00e9s becs\u00fcletes. Az \u00dar oltalmazza a lelk\u00e9t a mennyekben…”<\/font>
\n<\/p>\n

A halott olvasta a sz\u00f6veget szemgoly\u00f3 n\u00e9lk\u00fcli od\u00fakon kereszt\u00fcl, azt\u00e1n felmarkolt egy \u00f6kl\u00f6mnyi k\u00f6vet, \u00e9s elkezdte lecsiszolni vele a k\u0151re r\u00f3tt sorokat. Csakhamar el is t\u00fcntetv\u00e9n azt, \u00e9s \u00fcres szemg\u00f6dreivel n\u00e9zve a helyet, el\u00e9gedett b\u00f3logat\u00e1sba kezdett. \u00dagy t\u0171nt, dics\u00e9rte a saj\u00e1t m\u0171v\u00e9t, melyet oly alaposs\u00e1ggal v\u00e9gzett, mint egy igazi szobr\u00e1sz. Azt\u00e1n a csonttal, ami egykoron a mutat\u00f3 ujja volt, rendre elkezdte felr\u00f3ni az igaz sorokat. F\u00e9nybet\u0171kkel, mintha gyufasz\u00e1lakkal \u00e9s p\u00e1lcik\u00e1kkal \u00edr\u00f3dtak volna, lett egyre teljesebb a sz\u00f6veg.<\/p>\n

„Itt nyugszik Kis Tomas \u00e9lt: 56 \u00e9vet. Rosszindulat\u00e1val \u00e9s becstelens\u00e9g\u00e9vel siettette a sz\u00fclei \u00e9s testv\u00e9rei hal\u00e1l\u00e1t, mert meg akarta kaparintani a p\u00e9nz\u00fcket. Gy\u00f6t\u00f6rte a feles\u00e9g\u00e9t \u00e9s verte a gyermekeit, meglopott mindenkit, akit csak tudott, \u00e9s nyomorult f\u00e9regk\u00e9nt pusztult el agyl\u00e1gyul\u00e1sban.”<\/p>\n

Mikor befejezte, n\u00e9m\u00e1n b\u00e1multa az \u00e1ltala oda\u00edrt sorokat. K\u00f6r\u00fcl\u00f6tte mindegyik s\u00edr megny\u00edlt, mindegyik halott kil\u00e9pett a s\u00edrj\u00e1b\u00f3l. Magukt\u00f3l, k\u00f6vetve, mint egy isteni igazs\u00e1gszolg\u00e1ltat\u00e1st, kijav\u00edtott\u00e1k a saj\u00e1t hamis v\u00e9set\u00fcket az igazs\u00e1gra. Arra az igazs\u00e1gra, mely igenis a lehet\u0151 legval\u00f3sabb volt.
\nL\u00e1tta mindazt, hogy egyt\u0151l egyig, csak \u00e1lnokok, hazugok, becstelenek voltak, \u00e9s mind, de mind a k\u00e9pmutat\u00e1s \u00e9s a hatalom rabszolg\u00e1i voltak. Naplop\u00f3k, hazugok, irigyek, hogy minden l\u00e9tez\u0151 ocsm\u00e1nys\u00e1got elk\u00f6vettek ezek a legjobb f\u00e9rjek, engedelmes any\u00e1k, h\u0171 l\u00e1nyok, a b\u00fcszke polg\u00e1rai a t\u00e1rsadalomnak, j\u00f3 gyermekek, ezek a nevezett n\u0151k \u00e9s f\u00e9rfiak…
\nMindannyian egyszerre jav\u00edtott\u00e1k ki a fejf\u00e1ikon, \u00e9s \u00edrt\u00e1k \u00e1t a sorokat, amiket a szeretteik v\u00e9settek r\u00e1juk a kegyelet \u00e9s a megb\u00e9k\u00e9l\u00e9s jegy\u00e9ben. H\u00e1t’ \u00edgy vallott\u00e1k meg a b\u0171neiket a f\u00f6ld\u00f6n \u00e9l\u0151knek…
\nArra gondolt, hogy bizony\u00e1ra \u0150 is kil\u00e9pett, \u00e9s zih\u00e1lva, bukd\u00e1csolva kereste azt a s\u00edrt, mely a kedves\u00e9t rejtette. Futott, rohant a nyitott s\u00edrg\u00f6dr\u00f6k f\u00f6l\u00f6tt \u00e9s f\u00e9lrecs\u00fasztatott fedlapokon \u00e1t. Hull\u00e1kat \u00e9s csontv\u00e1zakat ker\u00fclgetve, kopors\u00f3k erdej\u00e9t \u00e1tszelve annak tudat\u00e1ban, hogy mindj\u00e1rt R\u00e1 is tal\u00e1l.
\nM\u00e1r messzir\u0151l \u0150 r\u00e1 ismert. Tudta, hogy nem is lehet m\u00e1s, csak \u0150! Szemfed\u0151 takarta az arc\u00e1t, h\u00f3feh\u00e9r f\u00e1tyolruh\u00e1ja \u00fagy lobogott mint az \u00e9denkertben vitorl\u00e1z\u00f3 Szer\u00e1f vonagl\u00f3 sz\u00e1rnyai, mikor \u00e9ppen lecsapni k\u00e9sz\u00fcl az \u00e1ldozat\u00e1ra. Ott \u00e1llt a fejfa mellett \u00e9s merengve n\u00e9zte azt.
\nA m\u00e1rv\u00e1nylapon, ahol m\u00e9g nemr\u00e9g azt olvasta: „Az im\u00e1dott feles\u00e9g, kit szerettek \u00e9s szeretett, meghalt.” – most ez volt olvashat\u00f3:<\/p>\n

„Egy es\u0151s nap hazudva elment otthonr\u00f3l, hogy megcsalja a f\u00e9rj\u00e9t, \u00e1m hazafel\u00e9 tartva, megijedve egy \u0151zt\u0151l az \u00fat menti \u00e1rokba hajtott \u00e9s azonnal meghalt.”<\/font>
\n<\/p>\n

…M\u00e1snap, egy temet\u0151\u0151r keltette fel. Az egyik s\u00edr mellett aludt, \u00e9s b\u0171zl\u00f6tt az alkoholt\u00f3l…<\/font>
\n<\/p>\n

2012 m\u00e1jus, els\u0151 d\u00edj<\/strong><\/em><\/font>
\n<\/strong><\/em><\/p>\n

<\/font><\/p>\n

Continue reading A halott kedves<\/span><\/a><\/p>\n","protected":false},"author":150,"featured_media":0,"comment_status":"closed","ping_status":"open","sticky":false,"template":"","format":"standard","meta":{"footnotes":""},"categories":[139,9],"tags":[],"class_list":["post-1741","post","type-post","status-publish","format-standard","hentry","category-139","category-szepproza"],"_links":{"self":[{"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/posts\/1741","targetHints":{"allow":["GET"]}}],"collection":[{"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/posts"}],"about":[{"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/types\/post"}],"author":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/users\/150"}],"replies":[{"embeddable":true,"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/comments?post=1741"}],"version-history":[{"count":0,"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/posts\/1741\/revisions"}],"wp:attachment":[{"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/media?parent=1741"}],"wp:term":[{"taxonomy":"category","embeddable":true,"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/categories?post=1741"},{"taxonomy":"post_tag","embeddable":true,"href":"https:\/\/fedelnelkul.hu\/en\/wp-json\/wp\/v2\/tags?post=1741"}],"curies":[{"name":"wp","href":"https:\/\/api.w.org\/{rel}","templated":true}]}}