Zúzmarás hajnalon hitem jégcsappá hűlt, Lesodorta rólam vágtató förgeteg, Soha nem simít kéz az arcomra derűt, Eltűntek a kezek, magamhoz zörgetek. Kihűlt már bennem a puhaléptű szerény, Jégvirág vagyok a dermedt Föld ablakán, Fájdalmat üzenő megfagyott költemény, Varjat utánozó károgó csalogány. Suttogás vagyok, mely sehol sem hallható, Csorduló ereszen...
Üres vázában csokornyi a csend, s a homályban lassan, lopva szétterül tűnő emléked hervadó illata. Elváltunk, és ezzel felborult a rend: mindig csak nappal. Mindig éjszaka. Hajad függönyét lebbenti a szél az utánad tárt, hunyorgó ablakon. Mosolyod színét idézi a tapéta a falon. Kifakult, mint minden, mióta elmentél, lépteid...
Talán egy nyári… talán egy nyári éjszaka velencében bús lagúna utolszor dalol a tenor kísértő lenge középkor szomorú szobororoszlán galamb lelkű hajnal talán zöld adria kényes dáma foszladozó brokát-fáma horkol az ittas porkoláb csiklandozza halk fénynyaláb vén casanova szobája hideg únt szeretők bája illan emlék szunnyad vakon lustán kacag...
Bérházak párkányáról zuhannak alá koszos rongylabdaként s a talaj fölött tárt szárnyú angyalként hatnak. A piacfalnál két zugárus matat utánam: némi szajrét adnának olcsón s ha vásárlok garmadával, jutányosan kapom. Ing, zokni – vacak kacat mind, azonnal markomba nyomnak két csomagot s már a harmadikat adnák, majd a férfi...
Egy templom előtt sietve esti misére, odajött hozzám egy asszony. …köszöntem-beszélgettünk. Majd mutatta két mezítelen lábát, …és én még egyszer köszöntem. Volt egyszer egy apáca, leutazott vidékre egy szemináriumra. Hazafelé a pályaudvar felé, egy asszony jött felé cipő nélkül, …az október hónap majd november. Az apáca levette cipőit odaadta...
Roncsok hevernek szerteszét a téren, Itt kupacban néhány, amott kettesével, Míg a többség egyedül, magányosan. Kiéget agyak, lerobbant vesék, Ziháló tüdők, szétroncsolt májak, Sok-sok ficamodott végtag Kiürült borosflakont ölel. Nyög a sok alvó, elátkozott lélek. Madárzsivaj köszönti a hajnalt… Rosszul aludtál, egész éjjel Múltad szörnyei gyötörtek, Valami kiűzött a...
Töredék XVIII. Igen,… rosszkedvű vagyok S szomorú-kedvtelen Nem szívesen mosolygok Bár okát e sorok születésének Te nagyon jól tudod ám ha e mosolyt mégis megteszem? Mögötte csak az önmagát gúnyoló Szomorú kényszer bújik meg Hisz tudod az éjszaka Oly gyakran Veled érkezik Nappal szétesik Ábrándozva álmodoztam A fényben minden...
Korhadt tuskólába alatt zizzen A megsárgult újságpapír Már nem mond hírt senkinek Bádoglemez-várából Büdös, hideg füst keringőzik Kormos szutykos fazékban rotyog A fonnyadt, piacon guberált Káposzta, a fagyott krumpli Gyűlik az éhes varjúsereg A félig-főtt csonka ebédet lesi. Roskatag sámlin egy szipirtyó Ezer-bibircsókos, tán százéves mámival Szíják a peronon...
Szétszedhetnélek Apró atomjaidra is Megfejteni Úgy sem tudlak mert Örök talányom maradsz 0
Hát igen, Neked elmesélhetem, Mit kedvesemnek nem lehet, Merthogy teher van rajta elég, Néha úgy érzi – ez már a Vég! Igen, Neked elmesélhetem, Ő egy fantasztikus lény, Ész, talány és hatalmas tehetség, De lelke mélyén kétség és feszültség! Igen, Neked elmesélhetem, Ő sok minden megélt, Tett bőven rosszat...
Nincsen sok pénzem, de gazdag a lelkem Tiszta életemmel ezt őszintén vettem De biztos megváltozna egész életem Ha nem lenne gond az alvás és élelem Aki szegény az csakis azért szegény Mert az élete egy viharos regény Nem írják le róla, nem is beszélnek Inkább koldus életükkel együtt élnek...
Szokásos vásárlásaimat intéztem a kutyakajás és zöldséges boltban. Nyugdíjasként is kerékpárral járok a közeli Pásztó város üzleteibe. Kijövet nézegetem a két teli szatyrot, hogyan csinálhatnék belőlük egy csomagot, hogy a kerékpár csomagtartójában gond nélkül elférjen. Világosszürke Volkswagen autó áll itt, a nyitott ajtók mellett telefonálgató fiatalember egyfolytában járatja a...
Tisztelgés Weöres Sándor előtt Állok a fordulóban – a fordulóban állok Köröttem pörögnek mindenfelé irányok A káprázatot, a valódit, minek lángja, füstje bódít elvesztettem-e talán? S így, már vesztesen egy dolog mi marad: valósággá tenni, azért is, igazam – lehet bukás, lehet halál, de a csudás rögeszme – lent...
…még mindig azt a valakit szereted, akitől nem tudsz és nem is akarsz megválni holtában sem. Nem tehetek semmit: egész lelkeddel rátapadsz s hasztalan hívlak már: férgek lesik minden érzésed. Nem futsz. Értelmedig csak kín s kéj jut, ösztön vagy, sápatag és szép arcod vágyak mély kútjába néz: tíz...
Most, hogy így elnézem a múltat, szinte semmi sem maradt a régvolt illatokból, a nők jöttek – mentek, az önbizonygatás árnyas kertjében, jöttem-mentem, én és a múlt. Emlékezetem kihagy, naná hogy megvéd, vagy nem, azt nem tudom, tudod az ösztönös felejtés. Csak mélyen, bent dereng az elmúlt idő. Ketten...
Hosszú hónapok homályában arcom oly sápadt rég nem pirul már az érzések rút mostohák s az emlék szürke fakult szenvedő lehunyt szemű foglya vagyok Nem szitálja elmém nem vidít az új száraz fedelű avar bennem a kor s nem tekint nem néz rám senki Anyám tedd tenyered homlokomra éked...
Üres az ég. Az utolsó pohár. No jó – hát eddig tartott mára a csoda. Ennyi.- elég, későre jár. No jó – feledni tudta, milyen ostoba. Borul a szék. Indul, feláll. Lépcső. No jó – eszébe botlik: nincs is már hova. Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében....
A cigaretta elszívása után el is indultam. A házszámok még mindig nagyon lassan növekedtek, mivel továbbra is nagy üdülőtelkek mellett vezetett az utam. Még kétszer álltam meg pihenni, de még mindig csak a 123-as számú ház előtt álltam meg. Nagyon fáradt és álmos voltam. Ekkor már nem vágytam a...
te vén buda sarki kocsma rozé bora krúdy gyula metressz anna cseléd panka buta liba álmos duna meleg dunna öreg donna sejhaj fara püspöklila kagyló utca ficsúr nyalka püspök pópa pederaszta te vén buda sarki kocsma rozé bora krúdy gyula égből manna felhő adja rikkancs álma zaftos kacsa krajcár...