652. szám A Mi Kis Családunk

Sárközi László

By

szerző

Fedél Nélkül 2019. július 11. 652. szám

19 évesen kezdtem el versekkel foglalkozni Baráthosi Balogh Benedek Dai Nippon című művének hatására. Először rövid három soros, kézzel írt haikukban örökítettem meg az élményeimet, amelyek alapanyagát elsősorban a szentendrei környezet és az ottani munkásszállón töltött mindennapok adták.

Évekkel később, mialatt a főiskolán művelődésszervezőnek tanultam, felvételt nyertem a Roma Versitas roma értelmiségieket kinevelő programjába. E program keretén belül rendhagyó módon írással, költészettel szerettem volna foglalkozni, amelybe verseimet látva, az akkori kurátorok bele is mentek.

Mesteremnek Faludy Györgyöt választottam, aki már az első találkozásunkkor kikötötte, hogy a költészetet nem lehet megtanítani, az vagy megvan valakiben, vagy nincs.

Nagyon gyorsan egyfajta mester-­tanítvány kapcsolat alakult ki közöttünk. Faludy tanítási módszere hasonló volt az ókori görög filozófusokéhoz: hosszú beszélgetésekkel, együtt gondolkodással vezetett rá az irodalom lényegére.

Nehéz valójában szavakba önteni, hogyan születik meg egy-­egy vers. Szerintem mindig máshogy, csak a tudatállapot, ami hasonló. A felettes énből származik a gondolatiság és ahogy befejeződik az alkotás, már nem teljesen az alkotóé a vers, külön életet él, ahhoz alkotójának szinte már semmi köze.

„A vers én vagyok, de mégse én”.

Így született az Örökké tartó bűnbánat című 15 szonettből álló szonettciklus is, amit két nap alatt írtam meg egy buszmegálló padján ülve szinte a teljes külvilágot kizárva.

Gyakorlatilag ez és a Belső Világ című munkáim segítettek helyre rakni a gyerekkoromat, családomhoz fűződő viszonyomat, az állami gondozásban, nevelőotthonban töltött éveket. Ha már szóba hoztam a szonetteket, akkor meg kell említenem, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy miért nincsen magyar szonett forma és a nagy költőink miért petrarcai, angol, német vagy francia szonett strófákban írták meg munkáikat. Úgy gondolom a magyar nyelv is van annyira szép és eredeti, mint bármelyik más nemzeté, ezért kitaláltam a Sárközi strófát, mint magyar szonett formát.  Nagy kérdés, hogy ez a forma bekerülhet­-e az irodalmi kánonba, vagy sem.  De ez már a jövő zenéje, ami nem baj, mert leginkább nem is a jelen, hanem elsősorban a jövő generációjának szólnak alkotásaim.

szöveg: Sági Ferenc

fotó: Csanádi Gábor

Curriculum vitae

a Holdhercegnőhöz…

az anyám öngyilkos lett Kalocsán,

a börtön szartól bűzölgő budiján:

lopott, hogy enyhíthessen nyomorán

és vegetálni tudjon, mert ha kivár,

éhen döglik ő is, meg az apám

is, ki nem lelt már békét, sem hazát,

mióta elvitték lovait… s cigány

nemigen kapott munkát. A családom

apám okolta és kizavarták

oda, hol az agyagot kaparják

a téglákhoz s ahol szikkad a vályog.

S már hivatalnokok sürögtek körben,

meg rendőrök, akik ránk ügyeltek:

vitték anyám, épphogy megszülettem:

kevésen múlott, hogy nem a börtönben.

Gyűlölet gyűlik gyűrűzve haragom

mély medrében – bár pusztulnék inkább:

az állam nevelt, mint kommunistát,

akivé váltam, vagyok és maradok.

Másodrendű vagy – mondták és elhittem,

hogy a cigány mind tolvaj és koszos,

hogy nem érzi, ha fojtja a mocsok,

munkát kerül s nem tudja, mi az illem.

kővévált árnyékként kísért a kényszer,

hogy bizonyítsak, de hogy mit s kinek?

megadtam módját minden centinek,

ahogy mentem – s kevés volt az eléghez.

Magamba fordultam, mint egy aszkéta:

választ kerestem, de nem találtam,

idegen lettem, igaz barátnak

ott maradt a könyv, a szó ajándéka.

És a szerelem alig érintett meg:

észre sem vett, vagy dagadó mellel

mentem el mellette, emelt fejjel,

mit számít már, hogy aztán falba vertem?…

…nem jó ez így, nincsen értelme sehogy:

a lét, ha csak panaszosan pislákol

eloltani való s aki bátor: megteszi;

mert aki nem él – sose volt.

Hogyan kell, beteljesítsem sorsom?

Családi hagyomány köt:

másunk se volt…

Kardot kell-e ragadjak, vagy coltot?

You may also like