Sötét fürdőköpenyt viselt az az ember, aki azért került kórházba, mert a felülvizsgálat alatt azt állította kezelőorvosának: érti az északír válságot.
Nincs is szomorúbb ennél. De nem nehéz az ír lélek megértése, aki tudja, a kicsi szigetország sokáig angol fennhatóság alatt élt. Anglia cigányai az írek voltak. Cromwell, a Nagy Protektor első dolga volt ellenük a gyarmatosító háború. A magyar történelemre emlékeztető ír folyamat mélypontja a 19. századi krumplivész volt, melyben éhínségben elpusztult a lakosságnak csaknem a fele. A bátrabbak megpróbálkoztak tőzegevéssel, de az sem használt. A kivándoroltak, Amerikába kitántorgottak közül aztán olyan nevek is felbukkantak, mint Kennedy, de az is hogy végezte. Az ír bevándorlókból verbuválódott gengszterklánok előbb a chicagói Al Capone miatt véreztek el, majd a texasi olajmaffia végzett velük, ráadásul a szicíliai partraszállás támogatásában sem szerezhettek olyan érdemeket az amerikai bűnüldöző szervek előtt, mint a terepet bennfentesen ismerő olasz gengszterszindikátus. A szomorú történelemnek voltak fényes pillanatai is. Collins nevéhez fűződött az az országossá válással fenyegető terrormozgalom, mely térdre kényszerítette a brit birodalmat. Collins, mint minden lassan érő ember, kezdeti sikertelenséggel küszködött. Amikor hírét vette, hogy összeesküvőtársait elfogták és bebörtönözték, vállat vont és azt mondta: „Nem baj, majd kirablunk néhány rendőrőrsöt”.
Azt hiszem, Macondóban éppen most harangoznak, miközben esik az eső. A Nobel-díjas kolumbiai regényíró, Gabriel García Márquez Száz év magány c. regényében a fiatal José Arcadio Buendía, amikor közlik vele, hogy társait elfogták, von így vállat s mondja: „Majd kirablunk egy laktanyát”. Pszeudoplágium lehet, vagy az a jelenség, hogy történelmi események azonos reakciót váltanak ki.
A Brit Nemzetközösség területén országos elfogatóparancs ellenére Collins biciklivel érkezett a függetlenségi nyilatkozat aláírására. A magasrangú tábornok, a díszőrség, lobogó zászlók, üdvlövés, a ceremónia ünnepélyessége miatt feszülten nézte az óráját, és feddően tekintett a porlepte, kissé ziháló Collinsra, aki valóban késett. „Ön nyolc percet késett” – rótta meg a népvezért a tábornok. „Önök pedig nyolc évszázadot.”
Az írek megértéséhez hozzátartozik, hogy angolellenességük oly nagymértékű volt, hogy Hitler bunkerbeli öngyilkosságának hírére egyedül ők küldtek dísztáviratot Németországba. A magyar-ír kapcsolatok szép példája Tar Lőrinc pokoljárása Szent Patrik szigetén, ki az írek védőszentje. A Szent Patrik-nap nemzetközi ünnep a világon a kelta érzelmű multikulturális emberek számára, amikor is ezt a napot országos és nemzetközi hagyomány azzal ünnepelni, hogy az ünneplők három napig isznak. Könnyű megtenni egy olyan országban, ahol mindenki egy kicsit költő, Írország címerében ott a hárfa, a költészet jelképe, és olyan söreik vannak, mint a Guiness (melyről rekordkönyvet neveztek el). Az írek eddig Oscar Wilde, A. Singe, James Joyce (Horthy nyelvtanára volt Fiumében, ugyanis minden nyelven beszélt) és a nemrégiben Nobel-díjat kapott Seamus Heamy révén szereztek világhírt az irodalomban. Itt van Flann O’Brian!
Kezdetben a Fába szorult féreg c. regénye jelent meg magyarul. Képzeljük el a leírhatatlan nyomorban élő ír parasztok tömegét, ahogy nyers tőzeget esznek és érleletlen whisky-vel öblítik le, fűtés híján disznaikkal alszanak az ólban, mert a tőzeget megeszik. A szívszorító nyomor képét azonban az előnytelen illatú sertések illata lengi be, ami szatirikus hangulatot ad a feneketlen nyomornak. Arról a nyomorról van szó, aminek a szakadatlan éhezés ad pátoszt, de fokozatai azért még lehetnek, mint ahogy a pokolnak is vannak bugyrai. Az ír születésű felesége (Jill Ireland) révén a helyzetet pontosan ismerő Charles Bronson jegyzi meg erről önéletrajzában: „Felemelkedés volt, amikor a család a nincstelenségből a szegénység állapotába jutott.”
Flann O’Brian 1911-ben született Írországban. Első regénye, a Kétmadár gázlónál, 1939-ben jelent meg. A könyvet Graham Greene menedzselte, de Samuel Beckett és James Joyce is nagyra tartotta. A regényből jelent meg már magyarul egy részlet a Polisz c. folyóirat legutóbbi számában, Mihálycsa Erika fordította, aki az Erdélyben lévő Babes-Bolyai Tudományegyetemen az angol irodalom tanszéken tanít.
Flann O’Brian második könyvét (A harmadik rendőr) maró szatirikus hangütése miatt Írországban a kiadók elutasították, és ez csak halála után jelent meg – világsikerként. Még három regényt írt (köztük a Fába szorult féreg, Európa Kiadó).
Humoros tárcáit külön kötetben adták ki. Írt még színdarabokat és tévéjátékokat is. 1966-ban halt meg Dublinban. A 20. századi angol nyelvű irodalom világirodalmi rangú képviselője. Flann O’Brian úgyszólván teljesen ismeretlen Magyarországon. A Google magyarnyelvű keresője egyetlen találattal jelzi létét. Ám a Jelenkor c. folyóiratban közölt recenzió Podmaniczky Szilárd tollából jelzi, hogy vannak, akik fölmérték, hogy miről is lehet szó.
A harmadik rendőr detektívtörténetként új műfajt teremt: a megoldatlan rejtély regényének műfaját. Egy árva falusi ír fiú, aki egy De Selby nevű fantaszta életművéről akar könyvet írni, megöl és kirabol társával együtt, egy nagyon gazdag öreget a faluban, hogy előteremtse a könyve kiadásához szükséges pénzt. Tettéért keservesen meglakol: el kell zarándokolnia a három rendőr varázslatos országába, ahol a legkülönbözőbb abszurd logikai játékokkal – melyek egyébként szoros kapcsolatban állnak a De Selby féle életmű gondolatiságával – bizonyítják rá tettét. A fordulatokban gazdag, izgalmas – a főhős, miközben a levegő kétszeresére ritkul, majd sűrűsödik, egyszerre rájön, hogy nincs saját neve – kitűnően megírt bűnügyi regényben a korabeli Írország szatirikus rajzát is kapjuk, sok humorral. A végtelenül találékony logikájú és fantáziadús könyv kritikusok egybehangzó véleménye szerint egyedülálló az angol nyelvű irodalomban. A könyvet az angol nyelvű könyvismertetések (Sunday Times, The Times, Observer) így határozzák meg: a szerző lírai nyelvhasználatát céljai szerint alkalmazza, akár szertelen megbotránkoztatás vagy magasrendű komikum a célja. Elbeszélése gyorsan pergő, a különleges nála természetes, a közhely pedig nevetséges, James Joyce is irigykedhetett. 1940. Szent Bálint-napján a szerző a következőket írta William Saroyannak: „Ha végigolvassa a könyvet, rájön, hogy a hősöm vagy a főszereplőm (egyébként gazfickó és gyilkos) a könyv teljes folyamán halott volt… Azt hiszem, vadonatúj az ötlet, hogy egy szereplő egész idő alatt halott. Ha a holtak és az elátkozottak világáról ír az ember, melyben a törvények már nem érvényesek (még a gravitáció törvényei sem), akkor igenis helye van az éles nyelvű szókimondásnak.” A könyv belső borítóján a nagy gondolkodó egy idézete olvasható (akiről a halott főszereplő könyvet akart írni): „Minthogy az emberi lét hallucináció, amely tartalmazza a nap és az éjszaka másodlagos hallucinációit (ez utóbbi a nagytömegű fekete levegő egészségtelen légköri szennyeződése), épelméjű ember számára a halál néven ismert legfőbb hallucináció közeledése csak illuzórikus lehet.”
Nem tévesztve szem elől, hogy az élet folyása csak amolyan illúzió, természetes, hogy De Selby nem sok figyelmet szentelt az élet viszontagságainak, meg arra sem igen hederített, miképp is kellene elhárítani őket. Bartowni tartózkodása idején De Selby némi hírnévre tett szert, „márpedig annak a ténynek köszönhetően, hogy sohase olvasott újságot”. Egy városi fiatalember, aki egy hölgy miatt súlyos érzelmi válságba került, és úgy érezte, hogy beleőrül a viszonzatlan szerelembe, tanácsért kereste fel De Selby-t. A tudós, ahelyett, hogy igyekezett volna a fiatalember fejéből kiverni ezt az egy személyhez kötődő hóbortot, ahogy bárki más tette volna, felhívta figyelmét mintegy ötven áthághatatlan alapszabályra, amelyek közül a legegyszerűbb is olyan bonyolult lett volna, hogy egy örökkévalóság sem lett volna elég a magyarázatához, és mint ilyen, az ifjú hölgy rejtélyét a semmivel tette egyenlővé. Eképp a fiatalember, akit elfogott a félelem, hogy a legrosszabbtól kell tartania, elhagyta a házat, megkönnyebbülten vizsgálva az öngyilkosság lehetőségét. Csak a holdnak köszönhette, hogy a szokásos vacsoraidőben visszatért, mert a kikötő felé vette az útját, ugyanis a dagály már két mérföldnyire levonult. Fél évvel később hathónapi kényszermunkára ítélték, a törvények tizennyolcrendbeli megsértéséért, amelyek közt a tolvajlás és a vonatkisiklatás is szerepelt. Ugyanennyit kapott a tudós is, akinek a tanácsait követte.
Ám De Selby a szellem igazi támasza, föltéve, ha objektíven olvassuk (főműve A profán atlasz). Explicit módon foglalkozik a gyásszal, öregkorral, szeretettel, bűnnel és halállal és a létezés egyéb kimagasló részeivel. Igaz ugyan, hogy hat sorral el is intézi őket, de ez annak a ténynek köszönhető, hogy „lesújtóan esetlegesnek” nevezi őket. Csak most jutott eszembe, hogy halott szereplő szerepeltetése nem is olyan új ötlet a 20. században. Ezt tette egy Erzsébet-kori színműíró meghalt apjának szellemével, William Shakespeare a neve.
Az eddigi legnagyobb ír regény amerikai kritikusa szerint a mű egy világlátomás, amit a legszélső körben tapasztalásunk mitikus határai zárnak le (Regény és tapasztalat – Modern amerikai irodalmi tanulmányok. Modern Könyvtár, Európa Kiadó, Budapest).
Hogyan tovább? Megkezdődik O’Brian magyarországi olvasata. Másfelől emlékeztetnék egy történetre. Tenesse Williams amerikai drámaíró és Gore Vidal találkozott a Manhattan Plaza Hotel Tölgyfa bárjában. A jelenlévő kritikusok Tenesse Williams szakmai bukását jósolták. Gore Vidaltól kérdezték, hogy a prognózis mennyire pontos. Vidal válasza – a lábnál ülő fekete kutyát nézve – az volt, hogy: „Kérdezzék meg a kutyát!” (Gore Vidal: Gengszterek, írók, professzorok. Európa Kiadó, Modern Könyvtár, Budapest).
2019. február, második díj
