481. szám Széppróza

Karácsonyi randevú

By


Mocsári tölgy volt és még az öreg erdész ültette úgy hatvan évvel ezelőtt. Az öreg tóhoz közel osztotta ketté az erdei utat és állt őrt öles termetével és tekintélyével. Kilógott az erdőből és mégis oda tartozott. Találka helyéül szolgált embernek és vadnak egyaránt. Szarvasok, őzek és vaddisznók vakaróztak itt dagonyázás után az öreg fa tövénél. Kétszer cserélődött ki az erdő, de ő maradt. Az erdőt járó emberek csak úgy emlegették, hogy a hagyásfa. Nem szerette a favágófűrész hangját, de őt mindig féltő gonddal vigyázta az erdész. Eligazításkor mindig azt mondta, hogy az öreg tölgy az marad. Az öreg fa köszönettel simogatta meg az öreg erdészt és a fiát, ha erre jártak.
Karácsony napjának reggelén mesélt az öreg fa a körülötte lévőknek, akik fiatalok voltak és csak néhány éve telepítették őket a kivágott erdő helyére. Mesélt az öreg tónak is, pedig az még öregebb volt, mint ő, de ő messzire ellátott és a harangszó is előbb eljutott hozzá. Az ünnep hajnalán friss hó esett és ez még ünnepélyesebbé tette az ünnepvárás magasztos érzését. Templomi csend volt és a távoli harangszó tiszta volt, mint a hegyi patak vize. Araszolva repült át a harkály a tó felett és nem kerülte ki az öreg fát. Régi barátok voltak és most is eljött, hogy kellemes ünnepeket kívánjon. Ünnepi volt ez a reggel, szajkó perlekedett, megtörve a csendet. Halkabban! Szólt az öreg tölgy és hagyta, hogy a harkály megkopogtassa az egyik ágát, ami a tó felé hajlott ölelésre. Halkabban! Szólt szelíden az öreg fa, de a szívében nem volt harag, tiszteljétek az ünnepet, aminek a lehelete már megérintette a szíveket. Csend lett és a harkály is abbahagyta, de ott maradt, a farkát nekitámasztotta az egyik ágnak. Róka surrant a tó melletti nádasban lévő tanyája felé. Disznóperzselés szagát hozta magával a lágy szellő a falu felől.
Figyeljetek! – szólt az öreg tölgy és a fiatalok felé fordult. Tiszteljétek a szeretet ünnepét, a legszebb ünnepet és fogadjátok kellő méltósággal. Most egy dolmányos varjú szállt az öreg tölgyfa ágára, de látva annak ünnepélyes komolyságát, csillogó szemmel csendben maradt. Én már sok mindent megértem, láttam és tapasztaltam. Nagyon sokat változott a világ hatvan év alatt, de a természet, amiben élünk megmaradt a maga csodálatosságában. Mesélj öreg, súgta egy kis cserje szinte kérve és kis ágaival meghajolt a tölgyóriás előtt. Szeressétek a tavaszt, ami minden évben eljön és erőt ad az egész évhez, amikor mindenki úgy érzi, hogy újra kezdheti. Szeressétek a madárdalt, a fiókák torkos kiabálását, a derengő hajnalokat, amikor a harmat cseppje ezüstözi be a leveleket. Szeressétek a lágy estéket, amikor a távoli harangszót ringatja a nyár eleji csillagos este. Vegyétek észre – folytatta az öreg fa – az élet minden megnyilvánulását, aminek ti is szereplői vagytok. Emlékszem, amikor egy fiatal pár találkozott itt egy ígéretes szép nyári estén. A fiatal erdész hozta el a kis menyasszonyát. Itt fogadtak örök hűséget egymásnak, amit másnap a templomban megerősítettek. Szinte úgy éreztem magam… – folytatta az öreg tölgy –, mint egy anyakönyvvezető. Büszke voltam arra, hogy én voltam az egyik tanú.
Ünnepélyesen nézett körül az öreg tölgy a templomi csendben. Hajnalig tartott a muzsikaszó, ami ide is elhallatszott. Ballagott az idő, mert az nem állt meg, távoli aratók dalát lehetett hallani. A vörös vércse pár, akik itt szoktak fészkelni rajtam, azok mesélték, hogy abban az évben hó volt az egér termés és hogy pofon egyszerű volt ellátni a fiatalokat egérpecsenyével.
Azt is ők mesélték, hogy a gyalogút mellett kékült a búzavirág és a szarkaláb és köztük sok-sok pipacs lángolt. Szent István napján hajnalig tartott a bál az új kenyér ünnepén – mesélte az öreg fa, de ekkor már délután volt. A falusi kedves meleg otthonokban titokban kezdték díszíteni a karácsonyfákat, szaloncukrot kötözgettek, a kemence padkáján álmosan nyújtózott a macska, ajándékok kerültek elő a szekrény aljából, amíg a gyerekek nyűtték az új havat a falu melletti szánkópályán. Hazaérve a vendégszobát zárva találták, mert ott volt felállítva a karácsonyfa és alatta várták az estét az ajándékok. És – folytatta az öreg – megjött az ősz és kékülni kezdett a kökény és esténként vándor szárnyak suhogtak a csillagos ég alatt. Sárgulni kezdtek a levelek – de ez így van rendjén – mondta az öreg fa, aki örült, hogy visszajönni látta a harkályt, hogy az odvában töltse az éjszakát.
Mesélj a szüretekről is, kérte egy bokor a tölgyet. Vidámak voltak az óbor miatt, mosolyodott el az öreg tölgyfa. Lakodalmak és szüreti bálok színesítették a tücsökciripelős őszi estéket. Erzsébet napjára – folytatta az öreg – megjött a hideg és a hó, ettől kezdve a gyerekek már a Mikulásra gondoltak és ebben már benne volt a karácsony várás is, ami eljön minden évben.
Az öreg fa most abbahagyta, mert várt valakit. Elnézett a falu felé és már tudta, hogy nem hiába vár. A gyalogúton bandukolt a nyugdíjas erdész és tekintetével simogatta az öreg tölgy ágait. Vállán a puska és a hatvan év, szemében a karácsony estét váró melegség. Megállt az öreg tölgy mellett. A puskát a törzséhez támasztotta és levette a kucsmáját, mint minden évben ezen az estén. Megsimogatta az öreg fát, aminek érdes kérge érezte az erdész tenyerének a melegét. A fiatal erdő fái képzeletben megfogták egymás ágait a két öreg – az erdész és a tölgy – körül, azt hallgatták, hogy mit mesél a csend. Az élet értelméről mesélt, a szeretetről, ami átölel mindenkit ilyenkor karácsony estéjén. Ekkor szólaltak meg a kis harangok és hirdették, hogy megjött a Jézuska a faluban. Könnyes szemmel remegtek meg a szívek a szeretet estéjének ünnepén.
Az öreg erdész megölelte az öreg fát és a csillagok csillámokat szórtak a fehér erdőre, a távolban harangoztak a fiatal fák, kórusban énekelték a mennyből az angyalt.

Boldog karácsonyt!

You may also like