441. szám Széppróza

Győztem!

By

Sokan mondják, hogy a Fedél Nélkül terjesztőinek nagyon sok esetben meggyűlt a bajuk hivatalos szervekkel. Nekem 12 év alatt most először.
A kálvária 2010. augusztus 26-án kezdődött.
Szokásos reggeli indulás újsággal, láthatósági mellényel és a Fedél Nélkül fényképes kitűzőjével: irány újságot terjeszteni. Azon a helyen terjesztek mindig, ahova az engedélyem is szól. Mindig a járdaszegélyen, ahogy a szabályok szólnak. Nincs bemenetel a kocsikhoz. Sok éve vagyok ugyanezen a helyen és eddig minden gond nélkül terjesztettem.
Már jó pár órája sétáltam, amikor gyermekem, akiért ezt ez egészet tulajdonképpen csinálom, kijött és megkérdezte, meddig maradok. Azért is jött, mert leszázalékolt vagyok és nem emelhetek, és segített a boltban vett dolgokat hazacipelni. Mondtam neki, hogy megyek három kört és megyünk. A harmadik körből visszasétálva már vettem le a mellényt, amikor megállt egy járőrautó és a bent ülők közölték, hogy „szálljanak be”. Beszálltam a gyerekkel, és megkérdeztem, hogy „ne haragudjanak, mondják meg, hova visznek és milyen jogon?”. A rendőr azt mondta, az YX kapitányságra visznek az adatokat fölvenni, hogy a kocsiban ülő kis hölgy (kezdő rendőr?) tanulja az adatkitöltést.
Beértünk a kapitányságra, leültettek a folyosóra, és elvitték az iratainkat. Mint kiderült, tényleg gyakorolt a hölgy, pl. rosszul írta le anyukám nevét, így kezdte elörül.  Mikor megvolt az adatfelvétel, visszaadták a papírokat. A jegyzőkönyv aláírása után mehettünk, amerre akartunk. Úgy tűnt nem lesz folytatása az ügynek.
Egy októberi nap aztán levelet hozott a posta, följelentett a rendőr, jelentésük szerint: „az úttesten, a (…) várakozó gépkocsik mellett járkál, és a (…) ablakon bekopogtatva „fedél nélkül” újságot felmutatva zaklató módon pénzt kér”. Eldöntöttem, hogy nem hagyom magam, és kérem, hogy a gyermekemet is hallgassák ki úgy, hogy én is jelen vagyok. Hiszen ami a jegyzőkönyvben szerepelt, az egyszerűen nem felelt meg a valóságnak. Nem szólítottak föl a rendőrök, hogy hagyjam abba a lapozást. Az sem igaz, hogy az úttesten, az sem, hogy bekopogtattam volna az ablakon, hogy zaklattam az autósokat, hisz azon a helyen már több, mint tíz éve terjesztek, és ismerem a szabályokat.
Kértem tehát, hogy gyermekemet is hallgassák ki, mikor nekem már talán a második utazásom volt s meghallgatásom. De ekkor erre még nem került sor. Ehelyett elmarasztalt a jegyző. A végzést megtamadtam, A Város Mindenkié csoport segítségével pedig védelmemet a TASZ vállalta el, sikerrel. A bíróság új eljárásra kötelezte az önkormányzatot. Az első meghallgatásra nem mentem el, mert nem kaptam meg a postán az értesítőt. Csak mikor letelefonáltam vidékre, hogy is áll az ügy, akkor tudtam meg, hogy már le is ment a tárgyalás – nélkülem. Persze nagyon mérges lettem így a jegyző másnap soron kívül fogadott, ahova persze saját költségemen kellet megint lemenni s ahol újból el kellett mesélnem, mi is történt. Ekkor kértem azt is, hogy a rendőrök meghallgatásánál a fiamat is kérdezzék ki. Ezeket ismét jegyzőkönyvbe vették.
Telt-múlt az idő, s levelet hozott a posta (na nem Jóska, hanem Éva.) A levél arról tanúskodott miszerint a rendőrök meghallgatása megtörtént, bár csak egyikük tett vallomást mert a másik „tartósan beteg, ezért a kihallgatása nem lehetséges”. A lényeg az hogy aki vallomást tett, az ragaszkodott ahhoz, hogy zaklató módon koldultam. Én továbbra is fenntartottam, hogy ez nem is igaz s újabb utazás és tortúra után kb. 6 hét múlva csörgött a telefonom, hogy fáradjak le másnap, s vigyem a fiamat is.
Le is mentünk, s engem újból kihallgattak, a fiamnak még kint kellet várakozni. Majd őt hívták be, s akkor nekem kellett kint várakozni. A végén megtudtam, születik majd egy határozat, s azzal le lesz zárva az ügy. E határozatot 2011 május elején kaptam meg, és nagy betűkkel ráírták: „Határozatom ellen jogorvoslatnak helye nincs. „Koldulás” szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást megszüntetem.” Ezután jön az indoklás, hogy mi történt stb. Igazán a vége a lényeges, s engedjék meg, hogy ezt is szó szerint idézzem:
„A terjesztői szabályzat szerint „A lap nem koldulási eszköz, azaz a lap terjesztője az adományokért a lapot köteles átadni” – vagyis ha a terjesztőnek adományt adnak át a lapért, azt elfogadhatja anélkül, hogy ez koldulásnak minősülne”
Úgyhogy győzött az igazság! Már csak az a kérdés, hogy az én sok utazásom és a meghurcoltatásom miatt a fiatal őrmesternőt felelősségre vonjuk-e vagy sem. Én szívem szerint szeretném, s talán elsősorban amiatt, hogy intő példa legyen azoknak, akik újoncok a köz szolgálatában.

 

You may also like