507. szám Széppróza

Az ünnepi vacsora

By

A délutáni harangszó ijedten húzódott az eső elől az árkádok alá, hol a féllábú koldus maga elé tette a kis kopott tányérját. Az erre közlekedők jól ismerték, mindennap ezen a helyen szokott várakozni egy kis alamizsna reményében. A február délutáni gyér forgalomban az öreg koldus egykedvűen nézte a mellette békésen szedegélő galambokat. Ritkán csörrent az aprópénz a tányérban és arra gondolt, hogy volt már ettől jobb nap is.
A közelben egy ékszerüzlet üzemelt és egy fiatal pár lépett ki az üzlet ajtaján. A menyasszony pont a koldus előtt próbálta fel újra a méregdrágán vett jegygyűrűjét. Az öreg koldus arra gondolt, hogy aznap még nem is evett. Megállt a pár a csodálták a gyűrűt. Ekkor vették észre az öreg nyomorék koldust. A férfi a zsebébe nyúlt és egy kétszázast ejtett a tányérba, ami nem csökkent. Jó napot kívánok! – szólt az öreghez és karon fogta a menyasszonyát és tovább indultak.
Az öreg koldus szeme könnybe lábadt és sietve szólt utánuk, hogy az Isten áldja meg érte. Arra gondolt, hogy még ebben a tányérban soha nem volt kétszáz forint egybe. Reszkető kézzel nyúlt érte, mohó kapzsiság nélkül rejtette el a kincsét. Öregedett a délután és az öreg koldus szívét-lelkét melengette a kétszázas. Valamennyi apró még csörrent a tányérban, amikor a vacsorára gondolt. A házban lakó gyereket kérte meg, hogy a közelben lévő közértből hozzon neki kenyeret és húsz deka olcsóbb szalámit. A küldönc rövidesen meghozta a kért élelmet.
Megköszönte és a visszajáró aprót a tányérba tette. Kigyúltak a fények és az öreg a fiatal párra gondolt, meg a vacsorára, ami a reggelit is, meg az ebédet is jelentette és összefutott a szájában a nyál. Régi képek léptek elő az árkádok altt az öreg koldus előtt. Amikor fiatalember volt és egészséges. Amikor megkapta a behívót, eljegyzett menyasszonya volt. Háború – és egy akna, ami miatt elvesztette a bal lábát. Fogság, szenvedés, keserűség, amikor évtizedek után hazajöhetett nem volt más vagyona csak a két mankó.
A hozzátartozói közül senkit nem talált, csak hosszas kutatás után az elgazosodott és beomlott sírokat. Nélkülözéssel, szeretet nélkül élte le az életének a javát. Az élelem látványa és az éhség arra késztette, hogy neki lásson az ünnepi vacsorának. Néhány járókelő talán arra gondolt, hogy nem is lehet olyan szegény ez a koldus, ha még párizsira is telik neki. Evett az öreg koldus és potyogtak a könnyei. Hagyott egy szelet kenyeret, mert ha volt miből, akkor a galamboknak is adott. Elhúzódott az árkádok alatt egy nyugodalmas zugba és ott töltötte az éjszakát.
Amikor újra világos lett, visszaállt a tegnapi szokott helyére. Letette az üres tányért és várta a galambokat, akik meg is jöttek. Elővette a rongyai közül a meghagyott kenyeret és el kezdte csipegetni és csak annyit mondott nekik, hogy hagytam nektek az ünnepi vacsorából.
Megkondult a közeli harang és ekkor csörrent a tányérban néhány forint…

You may also like