Árvák, tékozlók, az aláhajló
hegyeken felkaptatók.
Megyünk a száraz-gyapjas
fűben és a rőt falevelek közt.
A sziklák réseiben gödröt
vájnak maguknak a tollfosztott
szárnytalan virágmagok.
Széttárul a csend.
Megállunk. Megpihenünk.
Széjjelnézünk.
Átjárja lelki valónkat
egy arc parttalan hullámverése.
Aztán leborulunk,
meghajolunk, térde hullunk.
Azután tűzre vetjük
hiú emberi vágyainkat.
S ekkor
a kimondhatatlan felragyog
ott a láthatóban.
S ekkor
a kimondhatatlan felragyog
ott a láthatatlanban.
