2010-ben második alkalommal ítélték oda a Menhely Alapítvány egységvezetői az Év Önkéntese díjat. Az idei nyertes Tóth Anna Valentina, a döntés gyakorlatilag vita nélkül, minden jelenlévő egyetértésével született – ami mutat valamit a díjazott elkötelezettségéből is.
– Először is fogadd gratulációmat az Év Önkéntese díj elnyeréséért. Ahogy a díjátadón elhangzott a nyertes személyéről döntő tíz intézményvezető alig két perc alatt, vita nélkül hozta meg határozatát, ami azt jelzi, az alapítvány minden egységében ismernek, sőt elismernek. Mit gondolsz, minek köszönheted?
– Köszönöm szépen! Igazán meglepett, hogy 2010-ben én kaptam az Év Önkéntese díjat. Szerintem még jó néhány ember dolgozik önkéntesként, akik szintén megérdemelnék ezt az elismerést. Valószínűleg mégis azért esett rám a választás, mivel a tavalyi évben önkéntesként többféle feladatot is vállaltam: ételosztás, Krízisautó, Kreatív Team, illetve különböző rendezvények, melyeken a Menhely Alapítvány megjelent. Nagyon jó érzés számomra, hogy az Alapítvány munkatársai elégedettek a munkámmal, jól esett ez az elismerés.
– Mit tudhatunk rólad? Hol nőttél fel, milyen családi háttérben, honnan jöttél?
– Egy Pest megyei „kertvárosban” nőttem fel, átlagos körülmények között. Iskoláimat – az általános kivételével – Budapesten végeztem. Szüleim válása miatt édesanyám egyedül nevelt engem és öcsémet. Szerencsére ebben nagyon sokat tudtak segíteni a nagyszüleim is. Ők azok a személyek az életemben, akik gyerekkoromtól kezdve arra tanítottak, hogy az emberség, tolerancia és elfogadás alapvető emberi értékek. Természetesen kell egy egyéni érzékenység és indíttatás is, de azt gondolom, ez sokszor feledésbe merülhet, ha nincs megfelelő érzelmi támogató háttér.
2007-ben elvégeztem egy szociális asszisztens, két éves képzést a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskolában. Sokat köszönhetek tanáraimnak, ők adták meg számomra az elméleti alapot a szakmához.
– Megfelelő alapot, hogy szakirányban tanulhass tovább.
– Igen, jelenleg már negyedéves szociális munkás hallgató vagyok az ELTE-n. Az elkövetkezendő hónapokat szakdolgozatírással és nyelvvizsgára készüléssel töltöm.
– Már nem otthon laksz, önellátó lettél az egyetem mellett?
– Lassan 3 éve Budapesten élek, jelenleg a párommal és a nagypapámmal élünk egy lakásban, így legalább az albérlet díját nem kell kitermelnem. Amíg tanulok csak alkalmi, diák munkákat vállalok, emellett van ösztöndíjam és Diákhitelem is.
– A FRIZURA: sokáig csak a színes hajú lányokként emlegettek benneteket (Tünde barátnőddel ) az alapítvány munkatársai. Nagyon üde színfoltok vagytok a hajléktalanellátás szürke hétköznapjaiban. Mikor milyen színű, kinek szól, mit üzen?
– A színválasztás véletlenszerű, természetesen megpróbálok olyan színkombinációkat kitalálni, amilyenek még nem voltak. Számomra ez elsősorban egy önkifejezési eszköz olyan, mint pl. a ruházat. Elsősorban a magam szórakoztatására festem a hajam, de üzenete is van, ami mindenkinek szól és ebben az a szép, hogy mindenkinek mást jelent… gondolatébresztő.
– Hogyan, mikor kerültél kapcsolatba a Menhely Alapítvánnyal?
– A Menhely Alapítványnál 2005-ben voltam először szakmai gyakorlaton, a szociális asszisztens képzés keretén belül. Már akkor a hajléktalan ellátás foglalkoztatott a legjobban a szociális területek közül. A Menhely Alapítvány szerepelt egyedül az Iskola listájában, mint hajléktalan ellátó szervezet, egyértelmű volt a választás.
– Miért döntöttél úgy, hogy önkéntes munkát vállalsz?
– 2007-ben befejeződött a szociális asszisztens szakmai gyakorlatom a Menhely Alapítványnál. Ha jól emlékszem, ebben az évben indult a délutáni ételosztás az Alapítvány Kürt utcai egységében. Egyszerűen hiányzott az Alapítványnál eltöltött idő, gyakorlataim során nagyon jól éreztem magam és a szakmáról is sokat tanultam. Hamar jelentkeztem.
– Miért választottad a talán legnehezebbet, miért éppen otthontalan embereken segítesz?
– Számomra mindig is fontos érték volt a szolidaritás. Szerintem akkor egészséges egy társadalom, ha az emberek felelősséget vállalnak egymásért. Úgy látom, hogy az otthontalan emberek vannak leginkább a társadalom peremére szorulva. Valószínűleg ők találkoznak a legtöbb előítélettel, sokan elfordulnak tőlük. Talán éppen ezért választottam a hajléktalan ellátást, mely tele van kihívásokkal. Itt általában többféle probléma, nehézség ötvöződik egy-egy emberi sorsban, mely később elvezethet a hajléktalan létbe.
– Úgy számolok 2010-ben minimum 350 órát dolgoztál a Menhely Alapítvány különböző szolgáltatásaiban. Mitől veszed el az időt, tanulástól, szórakozástól, alvástól? Megéri?
– Valóban sok feladatot vállaltam tavaly. Az ételosztáson kívül részt veszek az alapítvány kreatív csoportjának munkájában, és több akció, rendezvény szervezésében, lebonyolításában dolgoztam. Ezeken túl az Alapítvány Krízisautóján is vállalok önkéntes munkát a krízisidőszakban, kéthetente egy alaklommal.
Nem érzem úgy, hogy az önkéntes munka bármitől is elvenné az időmet. Szerencsére úgy tudtam alakítani a programjaimat, hogy az önkéntességnek saját helye legyen az életemben. Természetesen például tévét is nézhetnék otthon ezekben az időpontokban, de attól semmi sem fog történni, változni.
– Mi a meglátásod a hajléktalan emberekről általában? Kik ezek az emberek, mi a közös bennük?
– Elsősorban az a közös bennük, hogy nincs otthonuk, illetve hiányoznak a természetes támaszaik. Emiatt önállóan, segítség nélkül nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak megoldást találni a problémáikra.
– Van-e kedvenced az ügyfelek között?
– Igen van egy-két ügyfél, akinek nagyon „megfogott” a személyisége.
– Van-e kedvenc sztorid, ami leginkább meghatott, megnevettetett, elgondolkodtatott?
– Igen van, például amikor különböző rendezvényeken véletlenül találkozom az ügyfelekkel. Ilyenkor általában ismerősként üdvözöljük egymást. Van egy-két konkrét sztorim is, de inkább nem mondom el, mert egyből magára ismerne az illető.
– Mi volt a legkedvesebb feladat, amikor a legjobban érezted magad?
– A SZIGET-en nagyon jól éreztem magam, amúgy különösebben nincs legkedvesebb…
– Javaslod másoknak is önkéntesmunka vállalását? Miért érdemes belevágni?
– Számomra az önkéntes munkának – alapvető lényegén, tehát az önzetlen segítésen kívül – más jelentősége is van. Fontos megmutatni a társadalom közömbös, illetve megbélyegző rétegének, hogy nyitottan, odafordulással, türelemmel is hozzá lehet állni egy-egy problémás területhez. Ez lenne a társadalmi szolidaritás alapja.
Én mindenképpen javasolnám másoknak is az önkéntes munkát. Biztos vagyok benne, hogy új, elsősorban pozitív élményekkel gazdagodnának, bármilyen területen is próbálják ki magukat.
Az önkéntes munkában az a legjobb, hogy az összes résztvevőnek a javára válik. Aki adja a segítséget, aki kapja, és a szervezetnek is, aki a kereteket adja, aki ezt koordinálja.
– Mivel töltöd a szabadidődet? Hogyan pihensz, töltődsz fel?
– A szabadidőmet általában a barátaimmal töltöm, együtt járunk koncertekre, sörözni, sportolni, utóbbit csak alkalmi jelleggel. Számomra nagyon fontos a zene, naponta két-három órát legalább hallgatnom kell!
– Mik a tervek a jövőre?
– Rövid távú terveim közé tartozik jelenleg a szakdolgozatom megírása és a nyelvvizsga. Szívesen tovább tanulnék a szociális munkás mesterképzésen, de ha ez most nem sikerül, akkor szeretnék elhelyezkedni a szakmában. Ebben az esetben a mesterképzést később végezném el.
– Gyerekek száma, neve?
– Egy, Ottó , fekete-fehér, nyávog és kicsit szőrösebb az átlagosnál.
