A neten futottak egymásba. A férfi írt valamit egy lapra, a nő meg magára vette, pedig senki nem beszélt róla. A férfi még nem tudta, hogy minden a nőről szól. De hamar észrevette.
A netes szerelem arról szól, a nő már biztos benne, hogy a férfi beleszeretett.
A nő abban is biztos, hogy ő maga a kijózanító hideg zuhany, pedig már rég a másik csapot nyitotta ki, de persze nem tudja, mert nem ő áll alatta.
(Nevezzük Katinak és Tamásnak az ismeretleneket.)
Első beszélgetés a Messengeren. A hideg csap nyikorogva nyílik.
– Nem szégyelli magát, hogy ismeretlenül belém köt? – így a Kati
– Bocs, fogalmam sincs ki vagy. Lemerülök 2%-on van a tel……. – így a pasi, addig gyorsban lecsekkolja ezt a Katit. Helyes pofi, csinos frizura, kedves mosoly. Na, nem bánom, vesszünk össze! – gondolja magában.
Eközben a nő is ezt teszi. Hát, nem egy nőideál, szóval csúnya. Habár a szeme, na mindegy, ha úgy adódik ki lehet kaparni. Vesszünk össze nem bánom!
– Elnézést csak lemerültem. Szóval nem neked írtam kifejezetten, hanem mindenkinek, ami körülbelül kétszáz fő. Pontosan fél százalék a részed belőle, ami még csokiból is kevés. Érdemes ezért felhúzni az ínyed?
– Ne tegezzen! Nálam ez nem jön be.
– Elnézést „én lenni görög diplomat” és az AI fordítja, amit írok. Sajnos még nem annyira intelligens, hogy tudja kinek írok.
– Ez az én lenni görög diplomat csak egyszer jött be.
– Szóval Fejes Endre? Akkor csak van valami közös bennünk? Mindketten legalább egy könyvet olvastunk, és hogy az a Jóestét nyár… volt, külön jó. Akkor most már tegeződhetünk? Mert sok közös élményünk volt, 123 oldalon.
– Milyen pofátlan, de legalább van humora – mosolyog magában a Kati. Miért mindig a ronda pasiknak van jó humora?
– Nem bánom tegezhetsz.
– Te!
– Mi ez a te?
– Nem tudom a neved. Ja, engem Tamásnak hívnak.
– Kati vagyok, de ki van írva.
– Na igen, de messziről jött ember azt ír, amit akar. Mennem kell bocs, mert dolgom van.
– Azt hittem lemerülsz.
– Az előbb sem – mondja Tamás
– Tudom – írja vigyorogva Kati.
Mindkét csap egyformára nyitva, kellemes langyos víz folydogál.
– Szia Kati, zavarlak?
– Igen.
– Az jó, mert akkor nem vagy munkanélküli. Csak azt szeretném kérdezni tőled, – mint a nagybetűs NŐTŐL, – ha zöld zoknit veszek fel a kék kontaktlencsémhez azok színben nem ütik egymást nagyon?
Micsoda Palit fogtam ki, ütődött és még a szeme is üveg? – hitetlenkedik Kati.
– Szerintem, ha elég magas vagy, akkor nem számít.
De jó ez a csaj, ha erre sem küldött el francba. Vagy én vagyok a jó?
– Látom a lapodon, hogy boldog párkapcsolatban élsz, dicséretes dolog.
– Miből gondolod, hogy boldog párkapcsolatban vagyok?
– Nem látok fotót a párodról, mert gondolom főz, mosogat vagy takarít.
– Igen láttam én is, hogy ti is boldogan éltek.
Innentől már nap, mint nap beszélnek egymással. Mindig van valami mondandójuk a másik számára. Na meg, hogy mi a programjuk mára, holnapra. Hová mennek, hol vásárolnak stb.
Most már barátok, szinte családtagok. Bár soha nem látták még egymást.
Alkalmanként biztosították egymást arról, hogy szeretik a párjukat, és milyen jó velük.
Nem akartak személyesen megismerkedni, mert így is igazi a barátságuk.
Hacsak!
– Szia Kati! Mit csinálsz ma?
– Szia Tamás! Ne is mondod! Délre van kész a piaci cipésznél a gyerek cipője, el kell hoznom mert holnap kirándulni mennek, és azt szeretné felvenni.
– Akkor hagylak készülődni, majd talán este még beszélünk.
Sorállás a cipésznél. A helyes pofi, csinos frizura mögé beáll a sorba, egy nem éppen női ideál férfi, habár a szeme…
Helyes pofi fizet, és elfordul a bolttól, szembe a férfival.
– Szia Kati! Megiszunk egy kávét?
– Nem iszom kévét – mondja meglepetten a „véletlen” találkozástól.
– Én sem.
– Itt jó lesz? – mutat egy asztalra Tamás
– Igen jó lesz,
Nagyon jó lesz… – gondolja magában Kati.
