2011 nyara volt. B. éppen újra nekivágott a nagy semminek, mert kitelepítették otthonról. Vagyis hát nem egészen a semmibe indult, mert voltak tétova tervei az utolsó balatonozása után Keszthellyel, a Festetich kastéllyal – valami meglebegtetett teremőri állás – , de annyira a bizonytalanban lógott az egész, hogy B. inkább felhívta egy útbaeső városban olykor elidőző cimboráját, hogy találkozzanak. A cimbora épp a másik, nem messze eső, elő-balatoni alkalmi telephelyén tartózkodott, a nagyszülei szőlővel és borospincével megtunningolt víkendházában. A rég látott cimbora most már szívesen találkozott B-vel, pedig már kezdte leírni őt, a tanári levitézlését követő ámokfutása után, ám B. végül ideiglenesen a blogoszférában bizonyította, hogy maradt még benne spiritusz. Aztán végül B. bizonyos vallási témájú cikkekkel ismét darázsfészekbe nyúlt, alaposan megégette magát. A szerzőtársakkal is kenyértörésig ment a dolog a fránya politika mentén. Mikor írt, vagy néha a klaviatúrára hányt, bőven volt mit kiadnia, ventillálnia magából, csak hát a ventillálás idővel fröcsögő fikázódássá is vadult. B. nem volt teljesen felkészülve-felkészítve a blogger-szerepre, aztán idővel annyira eggyé kezdett válni a nickjével, hogy néha már nehezen tudta eldönteni, hogy ő ő-e, vagy Jakováli Hasszán, esetleg már Tyler Durdan (ameddig a Fight club posztjában eljutott…)? B. akkorra már a szokásosnál is vakmerőbb, (új erőre kapott), kötekedőbb, cinikusabb, provokatívabb lett, az I.R.L. és az online megnyilvánulásai kezdtek veszélyesen és kibogozhatatlanul összeolvadni – mintha a szóbeli, „élő” megnyilvánulásaiban is posztokat, bejegyzésekbe illő mondatokat ontott volna magából.
B. és a haverja egykor nagy anyagos cimborák voltak, együtt partyztak, afteroztak, lopták a napot, vagy vezették éppen le a dolgos élet feszültségeit. Az ilyenfajta cimboraság azonban csak addig tart, amíg van anyag, vagy az egyiknek be nem nő a feje lágya, vagy a másik vállalhatatlanul le nem csúszik. B. abban az időben éppen elhibázott módon próbált visszakapaszkodni a csúnya lejtőről. Egy időre el is hitte magáról, hogy talpra állt, újra a régi, sőt az addig ki nem teljesedett írásvágya és éhsége kifakadtával kezd úgy kibontakozni, ahogyan mindig is szerette volna. A cimbora is adott egy esélyt B.-nek, akit már majdnem leírt amúgy, elvégre B. akkor épp egyetemen tanult, írt, az akkor legnépszerűbb hírportál blogajánlójából olvasták jobban sikerült posztjait. Nem volt, végre nem volt ciki vele mutatkozni. Az első este B. és a cimborája alaposan leitták magukat a találkozás örömére. Volt miből, mert a környék híres bortermelő vidéke az országnak. Még egy helyi fiatalok által előszeretettel látogatott kocsmába is ellátogattak, ahol B.-nél elment az adás, és szokás szerint előadta magát (kontrollvesztően kivagyi módon). B., miután meghalott egy System of a Down számot a zenegépben, a biliárdasztalt verve kezdett el „örményezni”, mert az ugye mégse zsidózás (csak láthatatlan, vagy rejtett, de érezhető következményei vannak és lesznek, vagy szembejön valami kemény kötésű suhanc BM- vagy HM-es családdal…), nincs rá törvényes, vagy bevett szankció. B. ekkoriban – nyilván az isztambuli útja is belejátszott – online janicsárnak, asszaszinnak és ifjútöröknek képzelte magát egyszerre (DJ Kemal és MC Talat…). B. persze erre a még a helyi vagány csávókat is megdöbbentő produkciójára mit sem emlékezett, mert már a szőlőben elvágták nála a fonalat. Aztán jött a kínos másnap a macskajajos puzzlé-zása az estének:
– Hallod, B., elég meredeket alakítottál már megint, azt hittem, meg fognak verni a kocsmában, ráadásul utána meg úgy horkoltál, hogy azt hittem, megfulladsz!
– Na neeee, asztakurva, már megint? Meg micsodaaa? Örményezteeeeem, csajok seggét paskoltam? Hijj!
– Na mindegy, ismerlek már, mint a rossz pénzt, ma már nem kéne a piával tovább fokozni a dolgokat, amúgy is jön Geri, kéne valamit intézni.
– Intézni? Hát te vagy itthon…
– Hááát errefelé, ahogy én tudom, többnyire moréktól lehet intézni ilyesmit, és tudod, én tartok tőlük, inkább kerülöm őket, de te kutatod őket baszki, még lováriul is megtanultál, nem beszélve a Kisfröccsös brigádról, szóval aktivizáld már magadat, na!
B. erre erősen elgondolkozott, feladták neki a leckét, meg hát fájt a feje, kavargott és égett a gyomra az előző éjszakától. Most mutassa meg – de mit is? – Pécsen sikerült az egyetemen kívül, utcai-alternatív romológiai tanulmányokat folytatnia, csak hát az amúgy izgalmas tananyag kezdett egyre veszélyesebb és drágább lenni. Mindezek ellenére B. akkor még mindig nem égette meg magát eléggé ahhoz, hogy végre féljen a tűztől. Végül ráállt a dologra, sőt örömmel hallotta, hogy van egy Kalifa nevű vizipipás hely az Árpád utcában, majd oda is betérnek pöfékelni.
(B. amúgy pár héttel azelőtt tért vissza egy nagyon szép és kalandos, de majdnem balesettel végződő isztambuli útról. Na ott kapott olyan tunning vizipipát az arcába a Sultanahmet negyedben, hogy már-már azt hitte magáról puha dobozos sárga Camelt szívva, hogy ő maga a conciliere, akit az öreg Don jutalomútra küldött. A helyi erők erre egy köszörűkövön fent késsel demonstrálták is neki, hogy B. nem csak dervis módra táncol és forog szitkok, átkok, fohászok, tanítások, tévtanítások, megbotránkoztató bizonyságtételek és bálványdöntögetések között, amikor ír, de veszélyes szerepálmokat is kezd kergetni…)
Na jó, akkor intézzünk valamit, gondolta B. és a nyakukba vették a várost, immár hárman. Útközben a cimbora pajkos és cinkos mosollyal mutatta meg, hogy B. előző este hol hugyozta le az egykori püspöki palotát, antiklerikális botránycikkét demonstrálandó, melyik kocsmában műsorozott. Ahogy ráfordultak az Árpád utcára, elhagyva a buszpályaudvart, hát két csábító körvonalú, mutatós, dögös cigánylány jött velük szembe az utca túloldalán. Az egyikük, Luszi teltebb, csecses-faros, idősebb forma volt, Szidi, a másikuk egy latin-amerikai szappanoperába illő arcú, szép jövő előtt álló, csinos fiatalka. Mindketten hosszú virágmintás szoknyát viseltek. B.-t egyből megragadta kibontva hordott, szép hosszú fekete és dióbarna hajuk, mély és igéző tekintetük, el is kezdett valami bizseregni benne.
– Oda nézz kiskomám, kik jönnek ott! Na, most mutasd meg, mit tudsz, mondj oda valamit!
– Jekh, duj, trin, shtar / sopes tele muro kar! – hangzott a pajzán mondóka, amin a lányok hamiskásan fel is nevettek, aztán át is szóltak, hogy:
– Hey, rakló, van cigitek?
Persze, hogy volt, pláne ilyen esetben, B.-ék át is mentek a túloldalra, hogy alkalmi beszélgetőpartnereikkel jobban megismerkedjenek. Bár nem arany Davidoff, vagy somnakuno Mallbóró volt náluk, a Camel is megtette a magáét. Szó szót követett, aztán a lányok már elő is jöttek azzal, hogy ők köszörűsök, hát B. meg pont, hogy látott már olyat, még pedig rendszeresen, az egyik jó barátja élettársa személyében…. Aztán kiderült, hogy épp a lányok házsora előtt álltak meg beszélgetni, mert elő is jött gyanakvóan, de prédára éhesen egy férfiember is az udvarról, mint később kiderült Szidi bátyja és Luszi ura, és rá is kérdezett, kertelés nélkül, hogy kell-e valami. Na bumm, helyben vagyunk! Persze a dolog nem ment olyan egyszerűen, mert helyben nincs kecavó, vagy okosság, át kell menni érte a szomszéd városba, a kocsiba persze tankolni kell, a sofőr se ingyen furikázik. Na baszki, mindjárt drágább lesz a leves, mint a hús, gondolták, de B. nagyon meg akarta mutatni, hogy kivágja a rezet, meg hát szinte belefulladt a fiatalabbik lány, Szidi igéző tekintetébe. Magával ragadta a lány romlatlannak tűnő szépsége, mindenképpen látni akarta őt még, meg hát be akart szívni, és demonstrálni, hogy itten ők bizony nem lesznek ám lehúzva. Mert amúgy jó a téma, valami svájci füstölőnek álcázott móka, úgyhogy meg is tankoltak, Chajko, Szidi apja meg is kapta a cigit, és indultak bevásárolni.
A dolog akkor kezdett furcsa vagy inkább idegesítő lenni, amikor még vagy ketten becsatlakoztak a fuvarba, mint közvetítő, kísérő, vagy műsorra éhes haver, nem lehetett tudni. Itt egy rakló, penel valamit cigányul, kéne neki valami, de lehet, hogy jagelló, pénze is van, nézzük már meg. Az ilyenkor szokásos protokoll és körök után végre elkészült az első cigi, ami már a harmadik slukk után odavágott B. felajzott agyának. Amikor a díszkíséret látta, hogy B. szinten van, beindult a műsoroztatás-flesseltetés-vizsgáztatás:
– Mi a stájsz, more, hogy érzed magad?
– Hatyarav man, sar o agyreccseno – mondta B. immár ékes lovári nyelven, némi ungró csavarral
Agyreccsenó baszki – te nem vagy százas, gyere itt van, szívjál még – és már lobbant is a következő cigi (persze a B. által vásárolt, még ki nem osztott pakettből). Agyreccsenó, járásbíróságóvó, telefonó, vagy bashadó, zsutóri vagy fishkálishi, ment egyre jobban a lovár-magyar keveréknyelv, amit B. a rehabon hallott először nyolckerbeli, és/vagy börtönviselt társaktól. B. nyelvtudása alapos tesztelésre került, jól meg is forgatták a bezizzent agyát:
– So kerel o khányi?
– Anro.
– Anro?
– Soski khányi kerdas o anro?
Dikk, szoszki, kányi, még csavarja is! B. abban a pillanatban még talán elégedettnek is érezte magát, holott csak egy gondosan megkomponált műsor részese volt. Amikor már a következő cigi lobbant, na az már tényleg gyanús kezdett lenni, meg hogy kamm az úton náluk marad, nehogy igazoltassák őket, ők ismerik a csíziót.
B. az elindulás óta először nézett rá a telefonjára, és az SMS-ek és a sok nem fogadott hívás alapján kiderült, hogy a cimborái nem csak türelmetlenül kattogva várják az esti menüt, hanem már B-t is féltik. B. csak makogva-nyökögve próbálta az időt húzni, és a haverját a telefonon keresztül megnyugtatni, persze ő egyből levette, hogy B. már gatya, meg hogy menjen a picsába, ne húzza az agyukat.
B. így szeretett volna izgalmas, de kissé már gyanús és terhes társaságától búcsút venni, de ők még rábeszélték egy búcsúcigire, ami, mint később kiderült, magába foglalta B.-ék esti menüjének maradékát is, így B.-nek végül üres kézzel kellett a cimbikhez visszakullognia.
Mindenesetre a sofőr, Szidi apja, megnyugtatta B.-t, hogy ha a raklók megharagszanak, és kiteszik B.-t, neki van szabad szobája, nála elhéderezhet egy darabig. Az újbóli kitelepítés, kizsuppolás persze megtörtént, a házigazda haverja már erősen ittasan és full idegben várta B.-t, és mikor kiderült, hogy hiába, borult a bili, B. persze rekontrázott, meg magyarázkodott, visszatámadott, de a vége az lett, hogy az éjszaka közepén, mehetett, amerre akart, Isten hírével. Ennek örömére jól le is itta magát egy útba eső benzinkút mellett, és akkor, Szidi szép szemeire, formás fenekére gondolva úgy döntött, hogy másnap majd felkeresi alkalmi sofőrjüket, és folytatja a nem hivatalos romológiai terepgyakorlatát.
Így pedig egy roppant tanulságos, kacifántos, ijesztő mélységeket és magasságokat bejáró történet vette kezdetét.
2024 január, első díj
