,,Hinni kell, hogy idővel jobb lesz!”
Timi és Francis 17 éve vannak együtt. Szerényen, de boldogan éltek. Aztán 2012-ben Francis szívinfarktust kapott, ágynak esett, és a párnak egy évig szinte semmi jövedelme nem volt. Aztán ahogy erőre kapott, jött az ötlet, hogy beállnak terjesztőnek a Fedél Nélkülhöz. Mellette a férfi ott folytatta, ahol abbahagyta, és alkalmi munkákat vállalt, a Mammutban takarított, kőművesként dolgozott. Sajnos ennek meg is lett az eredménye: 2019-ben jött az újabb infarktus. A járvány miatt nem fogyott az újság sem, így a tönk szélére jutottak. Innen álltak fel, mikor elkezdtek könyvekkel foglalkozni. Röhrig Géza verseskötetével próbálkoztak először, és vitték, mint a cukrot. Vettek hát többet, majd többfélét, és minden nap kijöttek árulni. És jönnek azóta is.
Vannak rossz napok, mikor nem viszik a könyveket, és kint állhatsz egész nap, akkor sem lesz semmi. Ezt egy idő után érzi az ember, ahogy kialakul a törzsvásárlói kör. Ilyenkor nem lehet mihez kezdeni. Van, hogy egy-két órára ugrunk ki, máskor itt vagyunk egész délután. Egy kis pincelakásban élünk nem messze innen, a Mammut közelében, gyorsan jövünk-megyünk. Amikor jó a forgalom, eladunk négy-öt kötetet, és boldogok vagyunk, hogy lesz miből fizetni a számlákat. Persze vállalunk mellette alkalmi munkákat, ami jön. Sokat küszködünk, mert mindig van valami nehézség, de hinni kell, hogy idővel jobb lesz! Muszáj, ha túl akarjuk élni. Nincsenek nagy, hangzatos céljaink, nem azért csináljuk ezt, hogy meggazdagodjunk belőle, hanem hogy legyünk valakik, hogy emberként létezzünk, és le tudjunk ülni például magával egy asztalhoz beszélgetni.
Fárasztó munka ez. Néha idegesítő, nem megy, és úgy érezzük, hogy fel fogjuk adni. Akkor azt mondom, talán két óra múlva jobb lesz a forgalom! Vagy hogy gyerünk, csináljuk, hátha eladunk két könyvet, vagy csak egyet! Szóval nehéz. Sok türelem kell hozzá. Van, amikor kiabálnak az emberrel. Csúnyán és gonoszul, hogy fájjon! Hányszor mondják, hogy menjetek dolgozni! Pedig hát itt vagyunk, dolgozunk! Van újságom, könyvem, lényegében újságárusnak érzem magamat. Mindegy, kár vitázni. Akivel lehet, azzal meg kell találni a közös hangot, mert úgy nem megy, hogy csak lóbálod előttük a lapot, kell valami, ami miatt megállnak, és beszédbe elegyednek veled. Fontos az illedelmesség, a tisztelet, meg érezniük kell azt is, hogy olvasott vagy, és értéket akarsz átadni. Egy idő után már nem is az újság számít nekik, hanem az ember. Hogy ember vagy. Emiatt jönnek vissza.
Volt például, hogy úgy adtam el egy könyvet, hogy odajött egy hölgy, és elkezdi mesélni, beteg az anyukája, kórházba került és a halálán van. Mondom neki, hogy itt egy verseskötetet, fogja, és menjen be hozzá, olvasson fel neki belőle, hátha jobban lesz. És nem is az a fontos, hogy megvette a könyvet! Mert bement, és felolvasta azokat a verseket, az anyukája pedig, aki már nem volt magánál, megszorította a kezét. Ami nagyon sokat jelentett neki. Akárcsak nekem.
Bizonyos szempontból nagyon sokat változtak az emberek. Először, még 2019-ben jött a vírus, aztán most ez a háború. A jobbak persze megmaradtak: látják, hogy nem iszunk, nem dohányzunk, odafigyelünk magunkra, hát segítenek, amiben tudnak. Hoznak kenyeret, felvágottat, vagy adnak valami kis pénzt, hogy hideg van, igyatok egy kávét. Ilyenkor azt se tudom, mit kívánjak nekik. Szerencsét, egészséget… nagyon hálás vagyok mindenért.
Mert érezzük, hogy most mindenkinek szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat, mégis adnak pár száz forintot, és akkor együtt nevetünk ezen a sok kellemetlenségen, fájdalmon, meg hát úgy az életen, és egy kicsit jobb kedvünk van, odaadom az újságot, ő a kezembe nyom egy kétszázast, mint mindig, de most valahogy nehéz. Nagyon nehéz. Viszont az örömteli, hogy kaptunk egy ilyen díjat. Ezredes! Eltettük, otthon nézegetjük. Erőt ad, mikor az ember elgyengül, csak rápillant, és arra gondol: Na, nem volt minden hiába!
szöveg: Takács Norman
fotó: @bodzaphotography
(* A Legjobb Könyvárus Különdíjat a szerkesztőség azon apropóból adta ki, hogy Timi és Francis az elmúlt években ezernél több kötetet adott el.)
