I.
Két év felfüggesztett
Bíró: tehát Ön azt állítja, hogy nem követett el semmilyen jogszabályba ütköző bűncselekményt.
Vádlott: Állítom…váltig állítom.
Bíró: A tanúvallomások ellentmondanak Önnek…őszinte, feltáró jellegű vallomással könnyíthet a helyzetén.
Vádlott: Megértettem, s kérem, engedje meg, hogy mégegyszer felidézzem a történteket:
T. Bíróság! Mint tudják, 50 éves hajléktalan szakács vagyok. A legjobb helyeken tanultam, dolgoztam, reputációm hibátlan, büntetve soha nem voltam. De negyven év felett az ember parkolópályára kerül…, nem feladatom rávilágítani az okokra, csak összefoglalni szeretném a történteket: munkahelyem megszűnt, feleségem elvált tőlem, a lakást neki ítélték – földönfutóvá váltam. A szociális védőháló természetesen rámborult; hát ez alól szerettem volna mind gyorsabban kikerülni, mert a lassú halálnál – őszintén mondom – jobb a gyors. Lehet, hogy most hálátlannak látszom, de ön nem tudja, nem tudhatja, hogy gyakorlatban mit jelent ez a ….
Bíró: Felszólítom, hogy az Ön által elkövetett cselekmények felidézésére szorítkozzon!
Vádlott: Megértettem, bocsánat, hogy kissé elkalandoztam. Szóval úgy kezdődött, hogy – régebbi szakmai kapcsolataimat felhasználván – vásároltam két darab F. Dick márkájú konyhai szeletelőkést. A szakemberek tudják, hogy ezek a nemesacél pengék – F. Dick, Solingen, Tramortina: olyanok, mint az óráknál a Doxa, Philiph Patek, Longines – komoly értéket képviselnek. Nos, ezeket a késeket kivittem a Teleki téri piacra. Illetve inkább a piac háta mögé, egy mellékutcába. Jó, ez a dolog éjjel történt, de hát akkor ébredtem fel. Üzletelni, megélni pedig napszakoktól függetlenül muszáj.
Nem így van? Szóval éjjel két órakor – emlékszem, nagyon zuhogott – odaléptem egy kései járókelő – számomra potenciális vásárló – elé, elővettem a késeket és megtettem az ajánlatomat: „Uram, nincs semmi pénzem, kérem, vegye meg tőlem ezeket a késeket!”
T. Bíró úr! Higgye el nekem, az ügyfél zokszó nélkül a zsebébe nyúlt és fizetett. Méltányos árat szabtam, a vevő borravalót is akart adni, de nem fogadtam el. Először kissé idegesnek tűnt, de aztán – felfogva, hogy milyen jó üzletet csinált egészen nyugodtan futott el. Hogy miért ismételtem meg ezt a cselekményt még nyolc alkalommal?… De T. Bíró úr, én nem aranyat, nem lopott műtárgyakat adtam el…, ne haragudjon, de mióta tilos a konyhai eszközökkel történő kereskedés?
II.
Az ítélet
Közép-Ázsia, Türkmenisztán, 1800-as évek
A Mollah halálra ítél egy többszörösen visszaeső tolvajt. A pribékek egy gyors sodrású folyó partjára vonszolják, ahol egy akasztófa is áll.
– Te kártékony féreg! – mondja a főbíró – választhatsz a halálnemek között: ha igazat mondasz, vízbe fojtunk, ha hazudsz, felakasztunk. Bármennyire is csavaros eszűnek tartottak téged, a sorsod nem kerülheted el.
– Hát… – mondja némi gondolkodás után a tolvaj –, bár azért ezt nem érdemeltem, úgy vélem, hogy fel fogtok engem akasztani.
– De még mennyire, hogy fel fogunk! – kiáltja a mollah – húzzátok fel!
– Várjatok egy pillanatra! – emeli fel kezét a tolvaj az akasztófa alatt. – Ezt nem tehetitek meg, mert ha felakasztotok, akkor én igazat mondtam…, ha pedig igazat mondtam, vízbe kell fojtsatok.
– Fojtsátok hát vízbe! – legyintett ingerülten a főbíró.
– Ezt sem tehetitek – ingatta fejét a tolvaj – mert akkor én hazudtam, ha pedig hazudtam, fel kell akasszatok. De ha felakasztotok, akkor igazat mondtam, tehát…
– Na most mész el a…! – üvöltötte a bíró, és kikorbácsoltatta a faluból a tolvajt.
