Kőbányán élek, ahol ázsiai éttermek, független üzletsorok sorakoznak. A sétálóutca mindig tele van emberekkel, akik jönnek-mennek a boltokba, vásárolnak a konyhára, hogy a családjuknak tudjanak főzni. Egyre több kisgyereket látok, akik futkároznak a babakocsik körül, hisz itt a jó idő. Kiülnek az idősek is a posta előtti székekre. Nem messzire, az út túloldalán, időnként bekapcsolják a hűsítő-párásító vizet szökellő kutat is. A nyári hőséget itt sem viselik túl jól az emberek, de hál’ istennek sok a park, a fásított, füvesített zöld terület, ahol a nap tüze elől megbújhatnak. Sajnos egyre több a dorbézoló hajléktalan is, mert több szálló van a környéken, és ugye napközben nem tartózkodhatnak bent, akkor már hol telepedjenek le? Persze, hogy a központban a dohánybolt közelségében, mivel ott van egy kút is ahol még folyik a víz. Itt fürdenek, lábat, hajat mosnak és szemetelnek. Az emberek nem néznek rájuk jó szemmel. Miattuk már az üzletsorok közötti átjárót is lezárták, hogy ne tudjanak bemenni, ott aludni és teljesen elfekáliásítani a területet. Az éjjel-nappali bolt is este 10-ig lehet nyitva, mint minden más üzlet maximálisan. Az önkormányzat megtette a szükséges intézkedéseket. Felszedték a padokat, megszüntették az olyan ülőalkalmatosságokat, ahova feküdni lehetett. Szűk kis vasszékeket raktak ki a posta elé, ahol meg lehet pihenni. Én ezzel teljesen egyetértek, jól van ez így, aki akar, leülhet egy rövid időre. Én is le szoktam, megvallom. Szeretem nézni, hallgatni a nyüzsgő embereket egy rövid időre fülelve, nem e történik valami izgalmas. Általában nem is szoktam sokáig várni, mert csak kapkodom a fejem, a sztorik az ölembe hullnak. Az emberek egymásnak mesélik az életüket, minden nap történt eseményeket, mikor egyszer feltűnik egy népes roma család, vagy 6 pulyával. Megállnak a kenyérbolt előtt, már több teli szatyor van náluk, nagy a család, sokat kell vásárolni. A férfi rágódik magába kicsit, a bajusza alatt motyog magába, de nem volt elég csend, hogy minden szavát tisztán halljak, ezért már csak azt tudtam megjegyezni, amit az asszonykája felé fordulva kérdezett.
-Te Barbi mikor kapjuk a családit?
-Hát majd 10-11 körül hozza a postás – de mit érdekel az téged te ember?
-Jaj már hát gondoltam, van most kis pénzünk, nem megyek holnap dolgozni.
-A franc a pofádba, most is csak azon jár az eszed, hogy ne dolgozz. Menni akarsz a k….dhoz mi? Ó, hogy a beled égjen ki sose gondolsz a pulyáidra? Minek b…sztad össze őket akkor!!!!!!!!???? – üvöltözött az asszony.
Elég sokan odafigyeltek erre a párbeszédre, és többen köréjük is gyűltek a maguk fajta közül, és kérdezték, már megint, mi a baj. Barbi mondja, ez már megint rafinátoskodik. Nem akar ez dolgozni, állandóan a nőjéhez szökik. Mondtam má neki, ha az köll hát mönyön oda a franc a pofájába hát kit érdekel ő. Megvagyok én a pulyákkal amúgy se törődik ez velük. Hasznom úgy sincs belőle. Mikor megkapom a takarításért azt a kis pénzem, látod, itt van. Érzi a pénzszagot, jaj, költeni azt tud. Meg most is már elvett 5 ezret, megy a kocsmába alig várja hazaérjünk és letiplizzen. A rák eszi, ennek az agyát, mondom én Marcsikám nektek.
-Barbikám, de mé mondasz ilyeneket szép szerelmes babásom. Érted élek meg a gyerekekért, mondtam má neköd, hogy a Csilla csak ágyasom, nem köll ü neköm asszonynak. Nem tud az se főzni, se tisztára mosni. Koszos is. Nekem csak te köllesz no, ne légy már ilyen házsártos, te ribanc!
-Ó Gazsi, hogy anyád inkább dobott volna a kutyák elé te gazember, csak ágyasod akkor az a három pulya tán apádé???
-Jó van má oszt mikor jön a családi?
-Mondtam már 10-11-e környékén hozza a postás!
-Jó, de mikor lesz 10-11-e?
-Majd akkor! Bezzeg azt pontosan tudod, hun lakik a Csilla, meg hun a kocsma, mint apád. Te patás takarodjá má, rám hozod a szigyent.
Elüldögéltem volna ott még órákig, de hát a lényeg lezajlott, a tömeg szétoszlott, mindenki békésen ment hazafelé, ők is elindultak a hat pulyával, a nagy szatyrokkal a Mázsa tér felé. Én is elindultam, főznöm is kell még, kutyát is sétáltatni. Sok a dolog, na viszlát Kőbánya-központ, jövök holnap is.
