Hol volt, hol nem volt, túl az Üveghegyeken – s még az üvegvisszaváltón is túl – hajléktalanunk ült a Teleki téren egy padon, holmi újságocskát lapozgatva (ne az Akadémiai Közlönyre gondoljatok).
Valahol középen egy kis „színeset” talált:
Különc milliomosok azért fizetnek, hogy erre szakosodott éttermekben kifejezetten durván, rossz modorban szolgálják ki őket, fizetnek azért, hogy átmeneti időre jégszállókban lakjanak, fizetnek azért, hogy teherautó platókon töltsenek el egy éjt… Fizetnek megtervezett, mesterséges kényelmetlenségekért…”
Ez ám az ötlet! – gondolta hajléktalanunk. – Megvajazott életükbe egy kis mesterséges szart csempészni! Hogy nem jutott ez az eszembe?! – mosolyodott el, aztán megitta a maradék borát és a padon elnyúlva álomba merült:
Mint sikeres vállalkozó (nem mellékesen vendéglátóipari szakember) éttermet nyitott a Dobozi utcában. Megvette az ősi villamosremíz egy részét – és hozzá nem nyúlva az épület lepusztult külső vázához – bizonyos belső átalakítások után hirdetések útján az alkalmas személyzetet kiválasztva fellőtt egy hirdetést a világhálóra:
– MEGNYITOTTUNK!
NYÓCKER TOURS!
VÁR AZ „EZ KELLETT NEKED” ÉTTEREM!
ÉTLAP NINCS, ÁRAK NINCSENEK… MÉGIS VAN VALAMI, AMI ÉRDEKELNI FOG!
VALAMI, AMIT SOHA NEM FOGSZ ELFELEJTENI!
(BELÉPÉS CSAK ARANY VISA KÁRTYÁVAL)
Elsőként egy tízfős német csoport jelentkezett.
Az üzletvezető unottan támogatta az étterem bejárati ajtaját, miközben egy gyufaszálat rágcsált. (Ezek zsebből kifizetnék Budapest közüzemi tartozásait – szólt hátra unottan a főpincérnek.)
– Guten tag – szólt a német vezérürü… én beszélni kicsit magyar, mert a…
– A kutyát nem érdekli az 56-os történeted – szakította félbe az egyik konyhalány, aki valahogy az étterem elé keveredett.
– Ah so! Ja ja… mi jönni charter gép, mert olvasni interneten, ezt étterem…
– Halt’s Mault! Mondta az üzletvezető – mi itt valamennyien tökéletesen beszélünk németül. Ha még egyszer kerékbe töröd a magyar nyelvet, én törlek kerékbe! (Ezek után színtiszta nümbergi dialektusban folyt a társalgás.)
– Szóval zabálni akartok?! Van pénzetek?
– Ja! Ja! – sikkantották a németek és boldogan meglobogtatták bankkártyájukat.
Odabent felmorajlott a csoport:
– Mein Gott! … Ez egy igazi tschárda!
És valóban az volt: döngölt agyagföld, gyalult tölgyfa asztalok, szőttesek, cserépkorsó, bográcsok, petróleumlámpák, két búboskemence és a bor kimérésére egy kis gémes kút az étterem közepén. A főpincér elővett egy karikás ostort és egy hosszú asztalhoz terelte a vendégeket:
– Aki utoljára ül le, azzal megkóstoltatom az ostorvégemet! – rikoltotta és iszonyatosat cserdített a csikósostorral. (Egy mosogató fiú, aki a lengőajtóban bámészkodott, később azt mondta, ilyen gyorsan még soha nem látott csoportot helyet foglalni.)
Az üzletvezető megállt a hosszú asztal előtt:
– Jól figyeljetek, káposztazabálók! Többé nem fordulhat elő az a csúfság, ami velem – illetve a magyar konyhával – Münchenben megesett. Belga üzlettársammal betértünk egy magyarosnak nevezett étterembe. Imponálni szerettem volna neki nemzeti konyhánk néhány büszkeségével. Rendeltem: kecskeméti fütyülős barack, hortobágyi palacsinta, gulyásleves, túrós csusza. Nem akarom részletezni, mit is szolgáltak fel. Kérdőre vontam az üzletvezetőt – azt válaszolta, hogy ők eredeti magyar recept alapján főznek. Az üzletvezetőt felpofoztam, a konyhafőnököt összerugdostam, aztán megvettem az éttermet és mindenkit kirúgtam. Ma egy kis állatkereskedést üzemeltetek ezen a helyen.
Mindegy, a lényeg:
Itt az én éttermemben mindenből a legjobbat kapjátok, de mielőtt bármit is megkóstolnátok, megtanuljátok a felszolgált italok legfőbb jellemzőit, megtanuljátok az ételek alapanyagait, a tokaji borvidék, töltött káposzta, túrós palacsinta. Egyszer mindent elmondok, megmutatok, de aki a visszakérdezés során hibázik, túl azon, hogy nem bánok vele kesztyűs kézzel, súlyos pénzbüntetést fizet. Vége a magyar konyha meggyalázásának!
Az üzletvezető ezek után egy órán keresztül magyarázta a tételeket – a németek buzgón jegyzeteltek – majd következett a visszakérdezés.
(A zöldség előkészítőben dolgozó konyhalány – főleg a hangerő miatt – még emlékszik néhány mondatra.)
– Micsoda?! Összekevered a tokaji aszút a tokaji máslással?! Még mindig nem tudod, hogy egy gönci hordó hány liter?! És te fogsz majd magyaros éttermet nyitni?! Te, aki képes lennél Kocsis Irmát adni Tokaji furmintként?! Most fizetsz száz eurót és kussolsz, mert úgy nyakon váglak, hogy rátekeredsz a csikóbőrös kulacsodra!
– Mit mondtál?! Hogy olajban pirítjuk üvegesre a finomra vágott hagymát?! Légy átkozott! Ezért magyaráztam mangalica setét zsírról, kalocsai édesnemes füszerpaprikáról, oldódásról, íz és aroma anyagokról?! Fulladj bele az olajba, te virsli zabáló, s ha csak egyszer eszedbe mer jutni „Gulasch Restaurant”-ot nyitni, hát én vágom be az első kézigránátot a kirakatodba, gyilkos! Befizetsz kétszáz euró fájdalomdíjat és betakarodsz a konyhába krumplit pucolni!
– Hogy mi kell a töltött káposzta töltelékébe?! Hogy zsemle?! Ez nem fasírt, te szörnyeteg! Hát ezért magyarázok, hát ezért töltöm veled a drága időmet?! Most meglátod, mit ér az én időm: fizetsz háromszáz eurót, csinálsz húsz fekvőtámaszt, utána kétszer felmosod a konyhát. Takarodj a szemem elől!
– Szóval tanulni akartok? Jó! Akkor most mindenki felveszi a kis kötényét, bemegyünk a konyhába és megfőzzük együtt azt a tíz adag töltött káposztát. Hogy éhesek vagytok? Ha-ha!!! Ha készen lesz, zabáltok! Ha valaki torkoskodik, megkorbácsoltatom!
– Így, vágd ki a káposzta erezetét… Igen, de még egy kis lisztet a habarásba… egy picit bátrabban a fűszerezéssel… nem rossz, de had rottyanjon még egyet… csak alakul ez… (Itt véget értek a konyhalány visszaemlékezései.)
Miután végeztek a palacsintasütéssel, a töltelék bekeverésével, a vendégek asztalhoz ültek és elfogyasztották a menüsort.
(Az üzletvezető személyesen töltögette poharaikat.)
A vacsora végén jóllakottan, csillogó szemmel próbálkoztak a száz forintnak ötven a fele című dalocska újbóli és újbóli eléneklésével.
Éjfél felé az üzletvezető – lovagló korbácsával lazán a tenyerét csapdosva – ismét eléjük állt:
– Hölgyeim és Uraim! Ismertetném a holnapi tételsort: badacsonyi borvidék, fogas Kárpáti-módra, somlói galuska. Akad önök közül valaki, aki a maihoz hasonló feltételek mellett holnap idemerészkedik?
– Micsoda?! – üvöltötték a németek. – Két hét szabadságunk van, mindennap itt leszünk.
– Szép volt, főnök! – mondta a főpincér és barátságosan meglapogatta az üzletvezető vállát. A lapogatás csak nem akart szűnni, mire hősünk felébredt és szomorúan konstatálta, hogy egy közterületfelügyelő ébresztgeti:
– Valami rosszat álmodott?
– Ellenkezőleg – válaszolt a hajléktalan és elindult a Dobozi utcába, az utolsó nyitva tartó kocsma felé.
