Nádasdy Ádám Professor Emeritus nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár. Ez az év számára is kicsit másképp alakul, de nehézségek mellett ott az öröm és a siker is. Legújabb verseskötetét az idei Aegon-díjjal ismerte el a szigorú és nagytudású zsűri. Rengeteg munkája van, amit szeret, és a szerelmi boldogság is várja Londonban, amikor a karanténok miatt nehezebben ugyan, de odautazhat.
Zöngés, zöngétlen
Interjú Nádasdy Ádámmal
Fedél Nélkül 2020. október 22. 684. szám
Ahogy látom, iszonyú sokat dolgozik. Ez mostanában is így van, amióta nem tanít az egyetemen?
Igen, szeretek dolgozni, szerencsére van munka. Igaz, hogy nyugdíjba mentem, mint előadó, de néha tanítok. Nem az órarendben szereplő kurzust, hanem úgy, mint egy öreg jazz zenész, aki leül a fiatalokkal, és együtt muzsikálnak. Ez kicsit tanítás, szövegeket elemzünk, olvasunk együtt.
Sok ismeretterjesztő munkát is végez, rádióműsorban, magazinban, könyvekben, ami a tanítás egyik formája.
Mert szeretem csinálni, meg jól is megy nekem. Vannak kiváló szakemberek, orvosok, mérnökök, történészek, akik nem tudják jól elmondani a magukét, mert ez egy adottság. Nekem megvan ez a képességem, hát élek vele. A kollégák, akik nálam talán szárazabb szaktudósok, örömmel nézik, hogy valaki az ő portékájukat is hozzáférhetővé teszi.
Ebben az évben több könyve is megjelent. Az egyik címe Milyen nyelv a magyar?, nagyon kedvelik az olvasók, már az utánnyomása is fogyóban van. Gondolta, hogy ilyen népszerű lesz?
Arra nem gondoltam, hogy ilyen könyvet kellene csinálni. Az ötlet Kúnos Lászlótól a Corvina Kiadó igazgatójától származik, aki régi ismerősöm, együtt jártunk az egyetemre, angol szakra. Felhívott, hogy mi lenne, ha írnék egy ilyen könyvet. Annyira témává vált, hogy a magyar ilyen nyelv, meg olyan, hogy innen származik, meg onnan származik. Az embereket biztosan érdekelni fogja. Kicsit hümmögtem, mondtam, hogy én már olyan sokszor elmondtam ugyanazt. Az ismeretterjesztés hátulütője, hogy az ember úgy érzi, hogy te jóisten, én már húsz éve ugyanazt mondom. De mit mondhatnék, ha ez az igazság? A példáimat igyekszem váltogatni. A tanári munkában is ez van, telnek az évek, és az ember újra és újra elmondja melyek a zöngés, és melyek a zöngétlen hangok.
Roppantul örülök, hogy megszületett ez a könyv, csinos, kedves kis kötetecske lett, nem is drága, és tényleg fogy. Igyekeztem megmutatni, hogyan dolgozik a nyelvész. Kicsit behívni az olvasókat a laboratóriumba, azt mondani, hogy most nézzenek bele a mikroszkópba. Megmutatni, hogy ez egy tudomány, aminek megvannak a komoly tudományos eredményei, a fegyelmezett, nagy türelmet igénylő aprómunka árán.
Hogyan dolgozik a nyelvész? Régi szövegeket tanulmányoz?
Kétféle nyelvész van, az egyik, aki a mai nyelvet tanulmányozza, a másik a régi nyelvet. A mai nyelv ugyanúgy méltó az érdeklődésre. Megnézzük, hogy ki, mit, hogyan mond. Ki mondja azt, hogy eszek egy almát és ki mondja, hogy eszem egy almát? Ki mondja, hogy ne vedd meg ezt, mert ettől olcsóbbat is fogsz kapni, és ki mondja, hogy ennél olcsóbbat?
Az első példában műveltség kérdése, hogy hogyan mondjuk, aki iskolázottabb, azt mondja eszem, de a többség már úgy mondja, hogy eszek.
A második példánál tájegység kérdése, aki Kelet-Magyarországon él, a debreceni egyetem professzora is, azt mondja, ettől olcsóbbat kapsz.
Az egyik példánál a műveltség, a vertikális, a másiknál a földrajzi, a horizontális elhelyezkedés számít.
Aki régi szövegekkel foglalkozik, az leginkább fordításokat vizsgál. A szövegeket a művelt egyházi emberek, papok, apácák fordították latinból. Azt kell kutatni, hogy mennyire az eredeti szöveg hatása alatt maradt a fordító vagy magyarosabban szólalt-e meg.
A világirodalom legfontosabb műveit fordította, Shakespeare-t, Dante-t, de a Magvetőnél megjelent Katona József drámája a Bánk bán is, az Ön szövegével.
Katona Józsefnek már a dráma írásakor az volt a célja, hogy nehéz, régies legyen, azt gondolta, hogy attól lesz méltó, drámai és tragikus. Nem volt elég gyakorlata, abba is hagyta az írást, nem futhatta ki a formáját. Fiatalon meghalt, már nem élt, amikor a darabja először színre került. Nem mondhatták neki – Te Józsi, ezt így nem fogja érteni a közönség. Írd át! –
Először meg kellett értenem, amit Katona írt. Nem is volt könnyű. Kommentárokat, lábjegyzeteket olvastam. Arany János is kiadta a Bánk bánt, és nagyon hasznos lábjegyzeteket írt hozzá.
Csináltam egy szöveget, a kötetben párhuzamosan vannak egymás mellett az eredetivel. Belső fordításnak nevezik szaknyelven, amikor egy régi szöveget ugyanannak a nyelvnek a mai változatára teszünk át. Angolban is van ilyen, például Chaucer Canterbury mesék című műve. Nagyon szellemes és jópofa könyv, de annyira régi – 1400-ban jelent meg – hogy az átlag angol nem érti.
Idei A szakállas Neptun című novelláskötete is, a verseskötetek sora után, széppróza.
Novellákat írogattam én az elmúlt húsz-harminc évben, meg is jelentek már itt-ott, folyóiratokban. Most úgy éreztem, összegyűlt annyi, hogy egy kötetet kiadjon.
Egy másik kötetem is megjelent, ami csak részben az enyém, egy fotóalbum.
A 100 év – 100 kép – 100 gondolat című kiadvány számára a képeket a híres-neves Fortepan anyagából válogatta ki Horváth Edit. Több ezer fotót nézett át, és minden évből három-öt képet tett le elém. Ezekből választottam egyet, melyről egy hosszú bekezdést írtam. Volt, hogy rögtön lecsaptam egy képre, mert emlékeket idézett. Többnyire az emlékeimről írtam, vagy a családom emlékeiről, mivel még nem vagyok 100 éves, de az 1950-nél régebbi időkből voltak családi emlékeim. Késői gyerek vagyok, az egyik nagyapám 1881-ben született.
Néha, amikor nem annyira szólt hozzám a fotó, mert százból ilyen is előfordult, próbáltam találni valamit, amit szeretek. Például a járműveket, sok szép régi autóbusz volt. Annyira bumfordiak, és nagyon modernnek képzelték magukat akkor. Tulajdonképpen nincs ódivatúbb, mint valami, ami akkoriban túl modernnek tűnt. Mint egy modern kenyérpirító, ami mondjuk, Marilyn Monroe konyhájában volt, vagy az első hűtőszekrények, amik olyan hatalmas monstrumok voltak.
Vissza kellett fogni magam, hogy ne újra és újra az autóbuszokról írjak, igy is van a kötetben kettő vagy három. Roppant élvezetes munka volt.
Az idei Aegon-díjat nyerte el a Jól láthatóan lógok itt című verseskötet, amely egy nehéz élethelyzet többségében szomorú verseit gyűjti egybe.
A kötet tavaly jelent meg, de a díj miatt, amire nagyon büszke vagyok, a figyelem homlokterébe került. Két év verseit foglalja magába, vannak benne szomorúak és vidámak is.
Például A reggeli vidám vers, a szerelemről szól. Ha az ember talál valakit, az előbb-utóbb ott alszik és kap reggelit, amin sokszor sok múlik. Te jóisten, ez ilyet reggelizik? És akkor nekem is ilyet kéne? Velem is előfordult, hogy szalonnát adott valaki csípős paprikával, miközben én müzlit szoktam enni. Szép a szerelem, jólesik a szex, de mögötte van egy egész személyiség, egy életvitel, egy értékrendszer. Kicsiben, játékosan a reggeli is beletartozik ebbe.
Számít a mennyiség is, hogy csak kis falatkát, gyorsan, szaladva vagy komótosan nekiülve.
Tavasszal, karantén idején, amikor a színházak nem játszottak, a színészek sok videoklipet csináltak, részben saját maguk edzésben tartására, részben a közönség szórakoztatására. Ezt a versemet, egymástól függetlenül, két színész is fölmondta. Egyikük a Katona József Színházból Takátsy Péter, aki olyan 50-es korú, a másik egy egészen fiatal, Pásztor Dániel, kezdő, tán még nem is végzett színinövendék. Mindkettő nagyon jól mondta. Két férfi, az egyik, aki még előtte van mindennek szinte, és a másik, aki bőségesen benne van már, aki tudja, hogy miről beszél. Hallatlanul érdekes volt, mennyire másképpen mondták.
Van egy Márk. Londonban él. Olvashattuk, hogy az év jelentős részét Londonban tölti Ön is.
Ez hogyan változtatta meg az életét, munkáját?
Márkkal össze vagyunk házasodva. Ő orvosként kiment dolgozni Londonba, jobb munkalehetőséget talált és tartósan ott ragadt. Megszerezte a brit állampolgárságot, lakást bérel. Szívesen vagyok ott én is, részben őmiatta, részben magam miatt is. Angoltanár vagyok, jól érzem magam a nyelvi közegben, színházba is eljárunk. Az év kétharmadát töltöm Londonban, egyharmadát itthon. A karanténok miatt ez mind felborul, és nem minden alakul úgy, ahogy szerettük volna. A munkámat nem változtatta meg, mert nagy részük a számítógéphez kötődik. Írni, fordítani kell, mások írásait olvasni, bírálni, tanácsokkal ellátni, ahogy az egy öreg professzorhoz illik.
Milyen tervei vannak a jövőre?
Ugyanazt akarom csinálni, mint eddig. Tervezem összegyűjteni egy kötetbe a nem irodalmi, a nyelvről, világról szóló írásaimat. A Népszavába írok havonta, kéthavonta, úgynevezett londoni levelet. Színes cikkeket, valamiről, ami ott Londonban megragadja a figyelmemet. Ezt szeretném folytatni, és ha összegyűlik egy kötetre való, kiadni. Remélem, hogy folytatódhat a Szószátyár című műsorom is a Klubrádióban.
Mit jelent az életében a zene?
Nagyon szeretem a zenét. Tanultam zongorázni, de nem komolyan. Tudok játszani, kísérni, főleg könnyűzenét. A szüleim profi zenészek voltak, nem foglalkoztak ezzel, de a nagymama polgárasszony volt, forszírozta, hogy mind a hárman járjunk zongoraórára. Hárman voltunk fivérek. Polgári családban muszáj volt franciát és zenét tanulni. Amikor tinédzser lettem – akkor volt a beat korszak – mi is beategyüttest alakítottunk, abban zongoráztam.
Jóval később, már a lányommal, Vilmával, magyarnóta estet szerveztünk. Észrevettük, hogy a fiatalabb ismerőseink egyáltalán nem ismerik már a magyarnótákat, amiket úgy is neveznek, hogy cigányzene, noha ez inkább cigányok által játszott zene, nem igazi cigány folklór. Szereztünk két zenészt, egy hegedűst és egy zongoristát, és bemutattunk 22 magyarnótát. Nagy sikerünk volt. Először egy pinceszínházban ment a Klauzál téren, a Pepita Oféliában. Később az Örkény stúdiójában is bemutattuk.
A munkáját az évek során folyamatosan díjakkal ismerte el a szakma. Ön mit érez legnagyobb sikerének?
Egyrészt, ugye színdarabokat fordítok, és azokat játsszák a színházakban, ami nagy elégtétel és nagy siker. Aztán, hogy fogynak a könyveim.
Tanítottam évtizedekig az egyetemen, és mondhatom, hogy jó visszajelzéseket kaptam. Nagy öröm, hogy még évekkel később is, az emberek szívesen emlékeznek arra, hogy tőlem sokat tanultak, hogy jó tanár voltam.
Fridrich Piroska
fotó: Csanádi Gábor
