– Adjon egy fél kiló csirkemájat, Zolikám! Ha lehet, szív ne nagyon kerüljön bele, most nem főzök levest. Hogyhogy átjött a baromfisokhoz?
– Csak helyettesítek, szerkesztő úr! Nem megyünk nyaralni az idén úgyse, elvitte a pénzünket a megemelt törlesztés, tudja… A bolt bezárt két hétre, festés van… én meg, gondoltam, minek lógassam a lábamat otthon, hát beugrottam ide helyettesíteni.
– Hát igen, ez a nagy magyar valóság… – gondolta Galagonya, de kifelé ennyit mondott: – Irigylem magát! Egész nap stírölheti a szép kis pipiket! Itt tölti az idejét a sok comb közt matatva…
A bánatos hentes elnevette magát.
– Na ja, és ha még a főnökasszony is kirakja a melleit… Most hozott Orosházáról vagy hatvan kilót!
– No látja, nem kell szomorkodni! De megyek is, otthon már fújnak rám, ha kések!
Galagonya igazat mondott, mert a harcias, ezüstszürke tonkinéz macska már türelmetlenül várta a megkésett reggelit. Mikor Galagonya kirakta a tejet, kenyeret és a nejlonzacskót a májjal, Mirtzi hercegnő elégedetten dorombolt és belekezdett a megszokott „májas nyolcasokba” gazdája lába körül, hol egyik, hol másik bokájához dörzsölve a fejét.
– Jól van, jól van… mindjárt felvagdosom neked, ne türelmetlenkedj! – szólt mosolyogva Galagonya. A telefon azonban meggátolta szándéka teljesítését.
Az öreg szíve gyorsabban kezdett verni, mikor a régen hallott hang belebúgott a kagylóba.
A Nő (ki is lehetne más?!) régi szokása szerint kerek-perec a tárgyra tért, dacára a csaknem ötéves kihagyásnak. Akkoriban volt köztük egy kis fellángolás, éppen csak annyi, ami nagyon nem égeti meg az embert, de az emléke megmelengeti, így hát Galagonya örömmel hallgatta a kellemes zengésű altot.
– Arrafelé van dolgom és szívesen felugranék egy pár percre, ha nem zavarlak. Mondjuk fél egykor jó? Oké, akkortájt ott leszek nálad!
Galagonya egyik szeme sírt, a másik nevetett.
– Itt állok, nyugdíj előtt egy teljes nappal, és a világon semmi sincs itthon, amivel vendéget tudnék fogadni. Ráadásul olyat, aki pont ebédidőben fog beállítani. És ez az Enikő meg mindig éhes… A francba! Mit csináljak? Hopp, a máj! – ugrott be a mentőötlet, mikor pillantása a zacskóra esett.
– Hát, Hercegnő, bocsánatért esedezek, de ma kegyed hoppon marad! – és határozott mozdulattal betette a májat egyelőre a hűtőbe, míg rendezi sorait. Töltött a cica tányérjába egy kis száraz tápot, amit a macska mélységes undorral mért végig, röstelkedő gazdájával egyetemben. Aztán vérig sértve elvonult, mint aki még egy helyiségben se kíván tartózkodni egy ilyen megbízhatatlan alakkal.
Galagonya felsóhajtott és elhatározta, hogy körülnéz a spájzban. A kis kamra hajdan híres volt különleges felszereltségéről, a polcok tartalmából általában legalább egy-két napi menüt gond nélkül össze lehetett volna állítani. De azok az idők már elmúltak…
Galagonya lázasan törte a fejét, minek vehetné hasznát a régi dicsőség romjaiból. A fűszerpolc tartalmát átvizsgálva megakadt a szeme a réges rég ott pihenő kis üvegcséken.
Worchestershire Sauce – hivalkodott az egyik, mely anno valami méregdrága vesepecsenyéhez volt beszerezve, de valami oknál fogva megmaradt. És ott volt egy lehegesztett kis zacskó gyömbér-reszelék is felbontatlanul, meg egy Pattayából kapott baráti ajándék, thai szójaszósz, melyről itthon derült ki, hogy igazából kínai… Ja, és a félliteres palack, amiről csak hetek után tudta meg, hogy rizsbor. Ez volt a legfrissebb szerzemény, az öreg a földszinten lakó vietnami családtól kapta, mikor egyszer szívességből vigyázott a két kisgyerekükre.
– Hmm. Legalább elfogynak ezek is, úgyis lejár hamarosan a szavatosságuk. A magam ebédjéhez meg nemigen használnám fel őket. Na gyertek, gyerekek!
Visszatért a kis konyhába és lerakott mindent az előkészítő pultra. Aztán sorba kinyitogatta a fűszerkeverékek üvegcséit és beléjük szagolt. A feltépett gyömbéres zacskó tartalma is friss, aromás illatot árasztott.
– Milyen furcsa, elmúltam már hatvan éves és még sosem használtam gyömbért, semmilyen formában. Remélem, Enikő szereti az orientális konyhát! Habár, világéletében meglehetősen sznob volt a lelkem… Na lássuk!
Kivette a májat a hűtőből és szemügyre vette. Zoli hentes szép darabokkal örvendeztette meg. Alig kellett itt-ott lenyesni róluk valami nem odavaló foszlányt, hájat. Gyorsan két-három szép darabra fel is vágta a májakat, melyek már így nyersen is szépen mutattak. Előszedte memóriájából azt a sosem próbált receptet, melyet régóta szeretett kipróbálni, és nekiállt elkészíteni a marinádot. A fűszeres szószok felét ehhez használta fel.
– A többi meg mehet a mártásba! – gondolta, és nekiállt megtisztítani és lereszelni a hagymát.
Megkóstolta a szószok keverékét, egy kicsit utánsózta, mert a szójaszósz kivételesen nem volt olyan veszett sós, mint lenni szokott. Egy kis cukorral egyensúlyba hozta az ízeket, kis borsot is őrölt a marinádba.
– Némi fokhagymát még elbírna talán, de ki tudja, hogy az hogy passzolna a gyömbérhez… – tűnődött egy pillanatra és végül úgy döntött, nem vállalja a kockázatot. Átforgatta a májat a fűszerpácban és betette a hűtőbe érlelődni.
– Egy jó óra elég is lesz és akkor pont időben elkészülök mindennel – gondolta és leült elolvasni kedvenc hetilapját. Lassan teltek a percek, a várakozást amúgy is rosszul viselte egész életében, Kos-természetén mindig nehezen tudott úrrá lenni. Kínjában hajat mosott, megborotválkozott, még egy kis arcszesszel is bekente magát. Elégedetlenül vizsgálgatta arcát a fürdőszobatükörben.
– Hát, azért biztosan ő se lett fiatalabb… öt év az mégiscsak öt év! Hogy elrepült!
Végül már nem bírta tovább, feltette a krumplit főni. A főzővizet leszűrte és félretette.
– Holnapra főzök egy jó kis fokhagymalevest – gondolta. – De most nézzük a májat!
Elővette a nagyobbik serpenyőt és megpirította benne a gyömbért és a hagymát. A lecsöpögtetett májakat egyenként megforgatta egy kis erdélyi kukoricalisztben, és nagy lángon átforgatta. Aztán vett egy nagy lélegzetet és beleöntötte a Xianghong rizsbort a serpenyőbe.
– Ez a legrizikósabb az egészben, de próba: szerencse! – lejjebb csavarta a gázt, mert a bor nagyon habzott. Le is fedte a serpenyőt és egy-két percig a fedő alatt párolta az ételt. Gyorsan átrakta az edény tartalmát egy jénai tálba. A serpenyőben visszamaradt ízes zsiradékot, lét hamarjában feljavította a maradék fűszerekkel és egy kis kukoricaliszttel, vízzel.
Beforralta az illatos szószt, hogy pont a megfelelő sűrűségű legyen, aztán ráöntötte a várakozó májakra.
– Remélem, nem sütöttem túl! – gondolta némi aggodalommal – Ketté is vágok egy darabot, megkóstolom, milyen belül…
Ekkor szólalt meg a bejárati ajtó bimm-bammja.
Galagonya izgatottan ment ajtót nyitni. A vendégen is meglátszottak egy kissé az elszállt évek, de Galagonya szemében még mindig az a „bögyös, dögös, harmincötös” volt, mint akkortájt, bár, ha utánaszámolnánk… De lovagiasan nem számolt utána, hanem gyorsan betessékelte a hölgyvendéget, aki még mindig mutatós, reprezentatív nő volt, a friss frizurával, a szolid délelőtti sminkkel és a decens, üzletasszonyhoz illő kiskosztümmel.
– Az ilyen férfias szabású ruhák alatt szokták a nők a legvadítóbb fehérneműt viselni! – futott át Galagonya agyában a halvány reménnyel átszínezett gondolat. Félbemaradt teendőire hivatkozva, beterelte vendégét a konyhába, ahol a hófehér damasztabroszon már ott volt a két teríték.
– Ó, ebben reménykedtem, hogy főzöl is nekem valamit! – csapta össze tenyerét a hölgy és örömében a Galagonya nyakába borult, még mindig ruganyos kebleit egy csodás pillanatra a férfi mellkasához nyomva. – Már majd meghalok éhen!
A férfi tálalt és izgatottan várta, hogy milyen lesz az étel. A maga részéről nem érzett csalódást, a májat pont sikerült eltalálnia, nem maradt nyers, de nem is sült át túlságosan, minden kettévágott darabka belül gusztusos rózsaszínű maradt és csodásan omlós.
– Mennyei! – fejezte ki elragadtatását a vendég, miután igen jó étvággyal bekebelezte az adagját. – De elmondanám hamar, miért is jöttem.
A társalgás a nappaliban folytatódott, de Galagonya csalódására hamarosan inkább egy üzleti prezentáció, mintsem baráti beszélgetés formájában. Enikő gyakorlott hadarással adta elő a gördülékeny, oly módon egymásba fonódó mondatokat, hogy hallgatójának esélye se legyen közbeszólnia, félrevinni a mondanivaló kifejtését.
Galagonya még mindig olvasta a gazdasági híreket, a neten is tájékozódott, így egyre inkább elkomorodott. Mikor meghallotta a „fogyasztói csoport” kifejezést és Enikő dossziéján meglátta egy hangzatos, de mostanában egyre rosszabb hírű cég nevét és logóját, egyre kínosabban kezdte érezni magát. Elvörösödött, nyakát tekergette kínjában és kétségbeesetten törte agyát, hogy valami elegáns kibúvót találjon. De mint mindig, most is eljött az igazság pillanata, előkerültek a merített papírra nyomott apróbetűs szerződések, aláírandó adatlapok, nyilatkozatok, kötelezettség vállalási blanketták.
Galagonya megköszörülte torkát és csendesen, de határozottan visszautasította az első hallásra oly csábító ajánlatot. Minden mondata után szinte fizikailag érezte, ahogy Enikő csukódik befelé. Egy perc múlva a férfi minden korábbi titkolt reménye végleg füstbe ment, már úgy ültek egymással szemben, mint két ellenséges idegen.
A nő hirtelen rápillantott arany karkötőórájára és idegesen felpattant.
– Jaj, ne haragudj, nekem mennem kell, még két másik ügyfelem is vár rám… – hadarta.
Galagonya megértően bólintott.
– Ügyfél lettem, jobban mondva még az sem igazán… – gondolta szomorkásan magában, míg az ajtóhoz kísérte Enikőt, aki már szemlátomást a búcsúformulát fogalmazta magában, mikor
Mirtzi Hercegnő is megjelent az előtérben.
– Óh, de gyönyörű sziámi cica! Nem is tudtam, hogy ilyen elegáns fajtájú macskát tartasz! – kiáltotta Enikő és lehajolt megsimogatni a Hercegnőt. A macska egy villámgyors mozdulattal kikerülte a feléje nyúló női kezet és ugrott. Egy harapás, egy szemmel nem is követhető karmolás… Az asszony drága harisnyája cafatokká szakadt a bokáján és lábszárán kiserkedt a vér.
Galagonya mentegetőzni akart, de rájött, hogy kár a szóért. Az asszony kimarkolt retiküljéből egy köteg papírzsebkendőt, sziszegve felitatta lábán a vért, aztán szó nélkül rájuk vágta az ajtót.
– Hmm. Ez a jószág több mint macska! Ez egy testőr! Hanem, ez a thai-jellegű (vagy inkább táj-jellegű?) csirkemáj recept nem is rossz! Megtartjuk, jobb időkre! – gondolta Galagonya és visszaballagott a konyhába mosogatni. De előtte kivette a hűtőből és a szokottnál is gondosabban, apróra vágta a „testőrségnek” félretett darab májat.
