A csillagok is könnyeztek azon a baljóslatú éjjelen, amikor kijelölték az utat Dezső számára. Kint vihar tombolt, gyilkos villámok csaptak ki a feszültséggel teli égboltból, és az egyik éppen Dezsőék házát vette célba. Fülsüketítő dörgés kísérte a lángostor becsapódását. Minden elsötétült, csoda, hogy nem borult lángba az épület. A tanya döngölt padlójú konyhájában ekkor született meg a megfellebbezhetetlen atyai döntés, villanyszerelő lesz a fiúból. És hogy miért éppen az? Nos, Dezső ebben az ítéletidőben is megőrizte lélekjelenlétét, nem jajveszékelt, nem hajtotta fejét rettegve anyja ölébe, hanem villámgyorsan kicserélte az izzót az elemlámpában, és ettől halovány sárgás fény töltötte be a helyiséget. Ez a bravúr éppen elegendő volt a tehetség villámgyors felismeréséhez.
Ősszel Dezső már amperekről és villanyórákról tanult a városban, kábelezett és bekötött, majd három koncentrált év után letette a szakvizsgát. Tanárai útravalóul azt hagyták rá, legyen mindig résen, mert az áram sunyi és veszedelmes, bármikor lebéníthatja, akár meg is ölheti a vagánykodó szakmunkást.
Dezsőt figyelmét akkoriban a szoknya alatti izgató illatú vadvilág kötötte le, így csak idő kérdése volt csupán, hogy mikor megy át testén a kétszázhúsz (illetve akkor már kétszázharminc). Mikor éppen ott tartott gondolatban, hogy ledumálja a bugyit álmai adminisztrátoráról, véletlenül egy marokba fogta a két fázisvezetéket. Az áram nem lacafacázott, könnyedén belépett a testébe, majd rázni kezdte. Dezső szemei kifordultak, szája habzott, kitágult, de hangot nem volt képes kiadni, csak hörgött, végül ájultan rogyott a padlóra. Ha kicsit később találnak rá, már nem tudták volna visszahozni a halál szélesre tárt kapujából. Újraélesztették, ami nem kis részben annak volt köszönhető, hogy a hordozható defibrillátorból nem lopták ki az akkumulátort.
Dezső az eset után levonta tanulságot, a valódi apja nem az, aki felnevelte, hanem az, akit csak most ismert meg. Dezső a szerencse fiának érezte magát. Életben maradt, ami lássuk be, valóban csodaszámba megy. De az igazi meglepetés csak ezután érte. Zsebében üzenethangot adott a telefon: a bankszámláján, amelyre korábban csak szerény ösztöndíját utalták, pontosan egymillió forint jelent meg. Fogalma sem volt arról, miként kerülhetett oda, téves utalásnak gondolta. Nem is nyúlt hozzá, de a bankban megnyugtatták, a pénz az övé. Ennek ellenére gyanakvó maradt, továbbra is csak az ösztöndíjat élte fel.
Alig három hónappal a majdnem halálos baleset után Dezsőt újabb áramütés érte. Abban a pillanatban is kerek női idomok körül kalandoztak gondolatai. Ez alkalommal nem csupán másodpercekig tartott az elektrosokk. Rángatózott is rendesen, míg egy lapáttal le nem csapták a blankolt kábelről.
A történtek után rettenetesen megijedt, ki is vett három nap szabadságot, majd elment a bankba, hogy felvegyen némi készpénzt. Amikor azt kérdezték, hogy mind a kétmillió forintot kiveszi-e, szóhoz sem jutott. Kié ez a pénz? Természetesen az öné, kapta a választ, de ezt továbbra sem akarta elhinni.
Amikor újra megrázta az áram, már nem kettő, hanem 20 millió volt a számláján. Ez nem lehet igaz, gondolta magában, és vizsgálatot kért a banktól, de elutasító választ kapott: ez valóban az ő vagyona, nincs értelme kutakodni. Dezső megszédült, hiszen ennyi pénze még sosem volt. Mocorgott benne a gondolat, hogy a gazdagodás valahogyan összefügghet az áramütéseivel. A banki egyenlege, mint valami flippergép számlálója, balesetről balesetre egyre többet mutatott. Egyszer célzatosan a konnektorba nyúlt, majd azonnal megnézte a banki sms-t, mennyi pénze van. Azt hitte, megőrül: egymilliárd forint!
Ettől kezdve kereste a bajt, és ha senki nem látta, egy kézbe markolászta a szigeteléstől gondosan megfosztott vezetékeket. A harmadnapi rövidzárlat után 12,5 milliárdot mutatott a telefonra érkezett üzenet.
Egy hónap elteltével 100 milliárd forintnál járt. Dezső kilépett régi énjéből, mint egy rossz cipőből, befektetni kezdett és vásárolni ész nélkül. Mivel elképesztően sok pénze lett, az sem érdekelte, mit vesz. Reggelente más reggelizett, ő rákapott a vezetékek ízére. Szájába vette a drótot, és nyelvével zárta az áramkört.
A vagyona csaknem a csillagos égig hízott – de egy félelmetes éjszakán, mikor a szokásosnál is vadabb felhőszakadás borította be vizével a várost, és alig volt másodpercnyi szünet a villámlások között, Dezső vabankot játszott. Kiment a viharba, megállt az erdei tisztás közepén, és várta, hogy belecsapjon a villám. Azt remélte, ha a könnyen eltűrhető háztartási feszültség helyett 100 millió voltos lökés éri, megsokszorozhatja már így is mesébe illő vagyonát. De nem egészen úgy alakult. A villám telibe kapta és szénné égette. Dezsőből egy néhány tenyérnyi, füstölgő fekete pacni maradt.
Másnap reggel, amikor a bank automatikusan küldi az értesítést terhelésekről és jóváírásokról, az sms nulla forintos egyenlegről tudósította a szintén hamuvá vált okostelefont, ott a fekete folt közepén.
Dezsőt nem siratta senki. Csak a csillagok könnyeztek, és várták a következő vihart.
A szöveg megjelent Gellért András: Befalazott Csőgörény című kötetében.
A kötet kapható terjesztőinknél és a szerkesztőségben.
