Nagyszüleim, apai ágon, a varázslatos Maros folyó melletti Gyomán laktak a két világháború közt. A nagyapámék, most azt mondanák rájuk, vállalkozók voltak, kereskedtek mindennel, borral, sörrel, cipővel, miből volt kereslet. Néha rosszul ment az üzlet, néha jól. A mi házunkból lett felújítás után az önkormányzat épülete, ezért aztán nem hiszem, hogy nyomorogtak. Nagyapám még a helyi vadásztársulatba is jelentkezett, ugyan nem vették fel, mert zsidó volt, de nem habozott, vett egy vadászpuskát, végül mégis kiadták a vadászengedélyt.
A puskát egy parasztgyerek vitte előtte séta közben, a falu el is nevezte Barom von Kerekesnek emiatt. A béke évei voltak ezek, még a második világháború előtt. A házasságából két fiúgyermek született, Édesapám, Tamás és bátyja, Gábor, akiből operaénekes lett. Nem futott be, mert olyan nagy vetélytársai voltak, mint Melis György, Gregor József és mások. Azért a nagyhangú zeneszakértő, Abody Béla nem hagyta ki a nevét könyvében a basszisták közül. Életművész volt, Pesten a központban, a Zeneakadémia mellett laktak. Sokat kártyázott és vesztett. A két fiú nem jött ki egymással, az anyai szeretetért való rivalizálás lehetett az oka, anélkül, hogy Freudot citálnám, vagy Jungot.
A háború után, mivel apám katonatiszt volt, választhatott Budapest és Gyoma közt, hogy melyik helyőrségben dolgozzon. A félúton levő Cegléden választott magának laktanyát, ott állt be a tüzérek közé. Annuska nagymama mobilisabb volt nagyapámnál, többször vendégeskedett nálunk Cegléden. Főzött, vigyázott a gyerekekre, azaz „unokázott”, a baj az lehetett, hogy terhelt családból származott. Felmenői közt volt egy cseh kisvárosi rabbi, akiben fene kór liheghetett, ami öröklődött. Egy tőle való fiúrokonom meglátogatta vonaton a pesti rokonságát. Kisereglett a nép a pályaudvarra, be is futott a rokon, haja fölé pörgette, dobálta a kalapját és örömében azt kiabálta, hogy „Hurrá, menyasszony lettem!” Szóval ennek a „kórnak” az lett a hozadéka, hogy a nagymamának is volt egy kis „stichje”.
Annuska gátlástalanul kihasználta a két testvér rivalizálását és kétlaki életet élt, hol Pesten Gábor nagybátyámnál, hol nálunk, Cegléden apámnál. Édesanyámat nem csapta be az a csalfa kedvesség, amit Annuska gyakorolt. Apám is vadász lett és szenvedélyes horgász, amit Károly bácsitól, nagyapámtól örökölt. Volt, hogy vagy egy tucat nyulat hozott haza, a fácánokkal együtt a padlásra vitte, ahol ki is bírták a sorsukat az akkori vadhidegben. Általában fácánt csak akkor vett elő édesanyám a zsákmányból, ha a csőrén (fejjel lefelé akasztották őket) megjelent az első vércsepp. Szőlőt is ettünk karácsonykor, apám akasztgatta fel az éléskamrában, ahol békés együttélésben éltek a kolbászokkal és sonkákkal, amiket orvosként kapott, mert két tanyasi kerületet is elvállalt.
Nagymamám két levelet írt karácsony közeledtével. A Gábor bácsinak szóló levélben megírt minden rosszat, amit látott és tapasztalt apáméknál és kiadós kajánsággal meg is fejelte. Ugyanezzel a svunggal apámnak is írt arról, hogy Pesten elfajultak a dolgok, nagybátyám játékszenvedélye, Judit nagynéném depressziója miatt és ráadásul mindkét levél teli volt meghatározhatatlan rosszindulattal. Kész bajkeverés.
Aztán becsapott a ménkű. Két, fácánokból álló csomagba tette a két levelet, csak összecserélte a címzetteket, az apám családjánál elviselt borzalmakról szóló beszámolót apámék kapták meg, a Gábor bácsiékről szóló ledorongolást Gábor bácsiék. A karácsony öröme így lett teljes. A két testvér halálosan összeveszett. Apám nagymamám nyolc év múlva bekövetkezett haláláig két szót nem beszélt vele. A temetésén is csak az én rábeszélőkém hatására vett részt. A két fivér haragja nem múlt el ekkor sem, nemhogy nem telefonálgattak, vagy írtak egymásnak, még a nevüket sem volt illdomos kiejteni a terített asztalnál. Haláluk után is áldja őket az isten hiszékenységükért.
