„…És szabadíts meg a gonosztól…”
akkor is, ha nem akarom
1.
Arra ébredt, hogy rettenetesen fázik. Maga alá akarta húzni a lábait, felállni, mozogni, ugrálni szeretett volna, felmelegedni, kiszakadni a jeges dermedtségből, de lábai nem engedelmeskedtek. Halvány bizsergést érzett csupán ott, ahol alsó végtagjai voltak, hiába erőlködött, felmondták a szolgálatot. Elzsibbadt vagy talán meg is fagyott, nyilallt fejébe a rémítő gondolat. Gyorsan egy kis bort. Kinyúlt a takaró alól, rövid matatás után meglelte a kétliterest, letekerte a kupakot, szájához emelte a flakont, ám bor nem folyt belőle. Mi a fene, nem létezik, hogy tegnap este mind elfogyott! Megrázta a flakont, semmi hang. És ekkor vette észre, hogy a keze mintha egy óriási jégcsapot markolna. A bor megfagyott.
Percekig mozdulatlanul hevert. Kiütötte a döbbenet. Aztán magához tért, a keze borzasztóan égett. Gyorsan berántotta a takaró alá a fagyott borral együtt, és masszírozni kezdte másik kezével, masszírozta, míg rendbe nem jött. Akkor aztán a lábait vette kezelés alá. Sokáig tartott, mire rendbe szedte őket. Közben a bor egy része felolvadt, nagyot kortyolt belőle. Jéghideg volt, de jólesett.
Töprengeni kezdett: hol a francban vagyok. Vajon hol?! És hogy kerültem ide? Idézgette, hívogatta emlékezetét, előző esti emlékeit, ám azok valahová elbújtak, sehogy sem akartak eszébe jutni. Mintha a tegnap este nem is lett volna, teljesen kihullott agyából. Kikukucskált a takaró alól, körben mindenütt fák, bokrok. Felfelé nézett és meglátta a csupasz gallyak között a holdat. Ott ült a telihold a felhőtlen égen. Sok-sok sziporkázó csillag között, kövéren, elégedetten és gúnyosan, hidegen vigyorgott.
2.
Szörnyen unatkozott, utálta az egész osztályt, csupa ostoba, bunkó fiú, csupa ostoba, nyafka lány. Olvasás óra. A tanító néni sorra olvastatja valamennyit, rajta kívül valamennyit. Őt nem szólítja fel. Mindenki tudja, hogy ő már réges-régóta folyékonyan tud olvasni. Ámde ezek, ezek az ostoba fajankók, akikkel egy osztályba kénytelen járni (, a dicső 2/B), ezek másfél év alatt sem jutottak el odáig, hogy legalább szótagolva tudnának olvasni. Izzadnak, nyögnek, betűzgetik a szavakat és néha egészen más betűt vélnek látni, mint ami oda van írva. Bezzeg ő már tavaly karácsony előtt szótagolva olvasott. Aztán karácsonykor egy vastag mesekönyvet kapott apjától. A táltos kecske, ez a címe. „Itt ez a könyv, fiam, éppen elsős voltam, mint te most, amikor a nagyapádtól ezt kaptam karácsonyra, és húsvétig ki is olvastam, s mire kiolvastam, már folyékonyan tudtam olvasni, most neked adom, meglásd, húsvétra már te is folyékonyan fogsz olvasni.” És bizony úgy is lett. Idén vajon mit kapok tőle karácsonyra, merengett.
Régen látta utoljára az apját. Még valamikor a nyáron. Ez volt az ő nagy szívfájdalma. Ritkán látta az apját. Emiatt irigyelte nagyon, jaj, de nagyon osztálytársait, mert azok bármennyire is buták voltak, mégis irigylésre méltóak voltak, hiszen naponta láthatták apjukat. Láthatták, játszhattak vele, tanulhattak tőle, beszélgethettek vele bármiről. Anyával is lehet beszélgetni, de azért mégse mindenről. Hétfőnként alig bírta visszafojtani könnyeit, miközben a többiek dicsekedését hallgatta arról, hogy mit játszottak, vagy merre kirándultak apjukkal a hétvégén.
3.
Szokásos leshelyén ült, az iskola bejáratától ötvenméternyire egy bokor mögött. Egy sűrű bokor mögött, ami elég sűrű ahhoz, hogy levelei nélkül is eltakarja őt. Mindig ide húzódott, ha látni akarta a gyereket. Néha a volt felesége nem jött hazakísérni a fiút, olyankor az egyedül hazafelé tartó sráca után sietett kicsit beszélgetni vele.
Ült a padon, reszketett, kiverte a verejték, rángatózott bal szeme alatt az ideg, a gyomra émelygett. Imádkozott, nehogy az exneje a gyerekért jöjjön ma. Feltétlenül beszélni kell ma a gyerekkel, életbevágóan fontos!
Hajnalban a Hárshegyről lefelé jövet eszébe jutott, hogy Mikulás-nap van, és eszébe jutott a fia meg a saját gyerekkora, meg a régi-régi Mikulás-reggelek, és sírva fakadt. Szent fogadalmat tett. Elhatározta, hogy elmondja a gyereknek, elhatározta, hogy előtte fog megesküdni égre, földre, istenre és ördögre, a keserves életre, hogy leszokik a piáról. Isten bizony. Muszáj a gyerek előtt esküdni, az lesz a legerősebb elrettentő erő, ha megesküszik a saját hétéves fiának.
Egész nap a városban csatangolt, direkt a kocsmák körül lebzselt, hogy bebizonyítsa önmagának, meg tudja állni, hogy ne menjen be. Egy kisboltban kenyeret és felvágottat vett, de csak pár falatot tudott magába erőltetni. Nagyon rosszul érezte magát, mégis tartotta benne a lelket a tudat, hogy megesküszik a fiának mindenre, ami szent és karácsonyra gyönyörű ajándékot vesz neki.
Az iskolából kezdtek szállingózni a gyerekek, innen-onnan szülők, nagyszülők toppantak elő, akik a kisebbeket szándékoztak hazavinni. Egyszer csak megpillantotta a fiát. Felállt, hogy eléje menjen, ám ekkor felbukkant a sarkon egykori neje. Megdermedt. Most mi legyen?
Nekiveselkedett, elindult. Néhány lépés után megtorpant. Nézte, ahogy volt asszonya találkozik a gyerekkel, megpuszilják egymást, aztán hazaindulnak.
4.
Írjatok levelet a Jézuskának. Írjatok magatokról pár sort és írjátok meg, mit szeretnétek kapni karácsonyra, és miért épp azt szeretnétek kapni. Ez a házi feladat butaság, gondolta. Az ajándékokat nem a Jézuska hozza, hanem a szülők, nagyszülők veszik a boltokban. Nagypapa már kikotyogta, tőlük telefont kapok. Ez tuti. Túl sokat kérdezgetett arról, hogy a pajtásaimnak milyen telefonja van, meg hogy melyik telcsi a legmenőbb, meg hogy én milyet vennék magamnak. Még hogy milyet vennék magamnak?! No hiszen, abból a kevéske zsebpénzemből! Ha apa velünk lakna, biztosan több lenne a zsebpénzem. Csakhogy apa egy részeges csavargó, egy korhely. Anya szerint. A nagyi szerint viszont beteg. Alkoholbeteg. Nekem a nagyi véleménye jobban tetszik. A betegségből ugye ki lehet gyógyulni.
A többi házi feladattal hamar elkészült. Ez a lecke viszont valahogy nem tetszett neki. Zavarta a gondolat, hogy az ajándékokat nem a Jézuska hozza, hanem a boltokban veszik. Valamit azonban mégiscsak írni kell. Nekidőlt és írt önmagáról fél oldalt. Aztán arra gondolt, leírja, hogy ő bizony pontosan tudja: az ajándékot nem a Jézuska hozza. De mégse ezt írta, mert ezt talán mégse illik leírni a Jézuskának szóló levélben. Sokáig töprengett. Végül csupán ennyit írt: ajándékot pedig olyat kérek, amit senki más nem teljesíthet rajtad kívül. Légy szíves, Jézuska, gyógyítsd meg apukámat! Te tudod, mi a baja és azért kérem tőled ezt az ajándékot, mert nagyon szeretem apukámat.
5.
Hosszú sor állt a pult előtt, mert éppen új hordót vert csapra a tulaj, ami, mint köztudott, hosszadalmas művelet. Arra gondolt, az égiek rendezték így, az égiek akarják e módon visszatartani őt az ivástól. Mégse állt tova. Maradt a sorban türelmesen. Reszketett, verejtékezett, a füle zúgott, színes karikák ugráltak a szeme előtt, többször is meg kellett kapaszkodnia a pult szélében, úgy elgyengült. Végre moccant a sor, lassan araszolt előre. Két újabb vendég érkezett, beálltak mögötte a sorba. Ismerte őket. Köszönt nekik. Azok viszonozták köszöntését. Fél füllel hallgatta, miről beszélgetnek mögötte. „A vén vasas Jani bácsi ma éjszaka megfagyott, olyan részeg volt, hogy nem tudott hazamenni. Ledőlt egy padra. Reggel ott találták holtan.” Még ilyet!! Az éjjel én is majdnem megfagytam, nyilallt agyába. Végigszaladt hátán a jeges rémület. Átkozott pia, átkozott, átkozott, ezerszer átkozott. És azt hallottad, a K. O. Pista, tudod a bunyós Pista, hát az meg tegnapelőtt halt meg. Gyomorrák vitte el. Szóval a Pista elment, a rák megelőzte a májzsugort, mert az is volt neki, mormolta maga elé. No és engem mi visz el és mikor? A fagyhalált az éccaka megúsztam. Kaptam némi haladékot, gondolta.
Közben elfogytak előle az emberek. Ő következett. A csapos válla felett a tükörben meglátta a saját arcát. Kis híján elájult a látványtól. Úristen, hogy nézek ki, sóhajtotta, jobb is, hogy a gyerek nem látott ilyen állapotban. Mi van!? – kérdezte a pultos. Semmi, csak megláttam magam a tükörben, motyogta búsan. Ami azt illeti, ramatyul nézel ki, az már biztos. Úgy festesz, mint aki három napig halott volt. Mondd már végre, mit kérsz? – sürgette a csapos. Három deci rostos baracklevet – mondta, aztán a csapos álmélkodó tekintetét látván még hozzá fűzte. Tudod, ma megesküdtem a fiam előtt, hogy leszokom a piáról.
