Grecsó Krisztián a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb szereplője. 1996-ban, húszévesen jelentkezett először verseskötettel, azóta folyamatosan publikál: verseskötetek, elbeszélések, novellák, regények, egy csendes kalendárium, szövegkönyv, dalok, zenék és előadások. Munkáját olvasói és közönsége várakozással és szeretettel, a szakma díjakkal ismeri el.
Grecsó Krisztiánnal még sajnos nem beszélgethettünk, az interjú emailben készült.
„Más állapot – apaság”
Interjú Grecsó Krisztiánnal
Fedél Nélkül 2020. július 02. 676. szám
Az utóbbi években a legnagyobb szörnyűség után a legnagyobb örömök érték a magánéletében és a pályáján is. Apa lett. Új verseskötete jelent meg. A Vera a Libri közönségdíjasa, rekord mennyiségű szavazattal. Hogyan élte meg mindezt?
A mélységről hozott tapasztalatokat könnyebb feldolgozni, mert az valahogy direktebb önismereti vizsgálat. Akkor bizony mérlegre teszed az életed, és gyakran könnyűnek találtatsz. Az örömről még beszélni is nehéz, gondoljon csak bele, amikor egy családba gyerek születik, az az általános kérdés a szülőkhöz, miközben életük legnagyobb dolgát élik meg, hogy alszanak-e. Ez nem azért van, mert mindenki felszínes, vagy mert ne tudná, hogy mi történik, hanem mert a túláradó örömről és az azt övező önismereti tükörhelyzetekről nehéz bármit is mondani.
Hosszú idő után jelent meg új verseskötete a Magamról többet. A kötet több év termésének válogatása vagy friss élményektől ihletett versek, esetleg valamiféle leltár?
Szerencsére a kötet apaság verseit úgy írtam, mint egy naplót. Miközben zajlottak az események. A legnagyobb hév, forróság, őrület, egy néhány napos pici baba, egy felfordult élet, és én berohantam a géphez, írtam három mondatot, majd vissza. Így lett meg a Magamról többet ciklus, ami hitem szerint az apává válás lelki leltára lett, és persze nem azt jelenti, hogy ez a leltár kész lenne, hanem hogy én, a magam részéről elkezdtem a munkát. A kötet másik nagy ciklusa a Balázsolás. Ami Babits Mihály versét írja tovább. Babits némaságát és életét.
A Vera tavaly jelent meg, nem örökbefogadó szülőként írta. Ha most készülne, másképpen írná meg?
Talán most nem is tudnám megírni. Túl közel vagyok már a témához. Ahhoz kell egy kis távolság, hogy az ember rálásson a tárgyra. Szerencsére már akkor annyira foglalkoztatott a téma, amikor még magam nem voltam édesapa. Most majd más dolgokra kell hasonló távolságról ránézni. De még fogalmam sincsen, mire.
Hogyan érzi magát apaként? Hogyan változott az élete, vagy amit a világról gondol?
Szerintem ez teljesen más állapot, de úgy teljesen más, ahogy a régi keretek engedik. Vagyis a saját gyerekkori rutinjait adja tovább az ember, úgy tud szeretni, ahogy az anyjától tanulta, ahogy az ő mintái engedik. De természetesen az anyaság és az apaság, erről talán sok szülő be tudna számolni, nem csak azokban a pillanatokban változtatja meg az ember világképét, amikor éppen aktívan törődik a gyermekével. Minden helyzetre, időre, szituációra másképpen néz.
Hogyan élte meg íróként a karanténhelyzetet? Milyen érzés, hogy nem találkozhatott az olvasókkal, hogy elmaradt a könyvfesztivál, és a könyvhetet is csak online rendezhették meg?
Kinek ne lett volna nehéz a bezártság és a bizonytalanság? Szerintem mindenkit megviselt, mert létbizonytalanságot hozott, és tömegek élték át a feleslegesség nyomasztó terhét. Sajnos nagyon sokan a munkanélküliséget is kénytelenek voltak. Nekem is hiányzott a munka, a motiváció, a lendület. Még a lapok megjelenését is elhalasztották, egymás után jöttek vissza az írások is. Mivel én most nagy szövegben nem vagyok benne, regényt éppen nem írok, nehéz volt lendületet venni. De aztán sikerült, és a karantén napjain befejeztem egy gyermekvers kötetet, karácsonyra meg is jelenik majd, az lesz a címe, hogy Belefér egy pici szívbe.
Gondolja, hogy megváltoztatja a jövőnket a járvány? A saját jövőjét hogy látja, íróként, magánemberként, apaként?
Sajnos pozitív hozadéka kevés lesz. Viszont még virtuálisabb lesz a világunk. Az oktatás, a tanácsadás, még talán az orvoslás is mehet majd így, és amit lehet, így fognak megoldani. Lassan azokat a mondatokat mondom, amiket a szüleim, és amit megfogadtam, hogy nem mondok, de örülök, hogy nem most vagyok egyetemista. Én gyűlölöm a virtuális órát. Csinálom, ha muszáj, meg élőzöm, ha kell, de veszélyes és otromba dolognak tartom. Nincsenek határok, lakás és munkahely, magánélet és nyilvánosság, hétvége és munkaidő között. Minden egy nagy katyvasz.
Hogyan vált fontossá az életében a zene? Miért épp Kollár-Klemencz Lászlóval, Hrutka Róberttel zenélnek együtt?
Mindig is fontos volt, már általános iskolában igazgatói intőt kaptam, mert mindig felfeszítettem a zongorát az Ének-Zene teremben. Aztán gitároztam, dalokat írtam, grundoltam amatőr zenekarokat. A zene együtt jött az írással, csak az utóbbi izmosodott meg. Aztán, amikor jött a Rájátszás felkérése lassan újra fontos lett. Lacival azóta vagyunk barátok, és most már régi harcostársak. A Robival való közös munka is egy felkérés eredménye, írtunk egy közös tantermi zenés darabot, és úgy maradtunk. Hála az égnek, olyan emberekkel hozott össze a véletlen, akikkel tovább tudtunk lépni.
Természetesen adódott, hogy testvérével, Grecsó Zoltán táncművésszel is közösen dolgoznak?
Bevallom, eszünkbe se jutott. Az is egy fesztivál felkérés eredménye. A Margó egyik estjének az volt a címe: Rokonok. Művészcsaládokat hívtak meg, és mi Zolival kiterítettük a lelkünket a pányvára. Olyan jól sikerült, hogy úgy maradtunk. A mostani új produkció, amit a Várbazárban mutattunk volna be, sajnos elmaradt, és ki tudja, mikor engedi a járvány és a járvánnyal szórakozó hatalom, hogy lehessen belőle valami.
Kőszegen Göttinger Pál monodrámát rendez Verából, Grisnik Petra főszereplő átiratában. Részt vesz valamiképp az előadás elkészítésében? Miért éppen monodráma készül? Nem aggódik, hogy Vera, aki a regényben 11 éves kislány, változik, másmilyen lesz?
Sosem szoktam részt venni a saját könyveim átiratában, mert csak ártanék. Évekig dolgoztam az eredeti művekkel, nem tudnék már nézőpontot váltani, márpedig minden „alkalmazás” új alkotás. Az a Vera nem lehet ugyanaz, mint a regény, már csak azért sem, mert az is mindig más, hiszen az olvasó fejében, képzeletében él. A Grisnik-Göttinger adaptáció arról szól, hogy milyen az ő Verájuk, az ő személyes olvasatuk. Ők szerettek volna monodrámát csinálni, én csak kíváncsian várom, milyen lett. És persze remélem, ettől még születik majd belőle „nagy” előadás is.
Milyen érzés látni, hogy más művészeket hogyan inspirál egy-egy műve?
Nagyszerű érzés, és minden alkalommal csodás dolgok születtek. Miklauzic Bence emlékezetesen nagy filmet csinált a Barbárok című novellámból. Pedig „csak” egy huszonöt perces tévéfilm. De zseniális! Fent van a neten, szabadon nézhető. Idén húsvétkor elő is vette az Index, és azt írták, Pokorny Lia legjobb alakítása. Aztán ott volt Bíró Bence és Dékány Barna gyönyörű darabja, ami a Megyek utánad című regényemből készült. A Mellettemet Léner Andris rendezte, és hála az égnek, igazi sikerszéria volt a Rózsavölgyi történetében. A járvány miatt hamarabb búcsúzott, de így is páratlan megtiszteltetés volt.
Fridrich Piroska
fotó: Fényes Gábor
