675. szám Aktuális Sztárinterjú

Szabados Ági

Szerző:

Nem csak olvas, olvasásra ösztönöz, nem csak sportol, a mozgás mellett kampányol. Mellette tanul, újabb és újabb ötletek megvalósításán gondolkodik és naponta juttatja el az egész országhoz a legfrissebb híreket – Szabados Ágival beszélgettünk.

“Boldogságunk az önismerettől is függ”

Interjú Szabados Ágival

Fedél Nélkül 2020. június 18. 675. szám

A járványhelyzet mindent felülírt, és bár a híradóban nap mint nap találkozhatunk veled, esetedben milyen változást követelt?
A híradós munka nem állt le szerencsére, ugyanakkor a járványhelyzetben nem tudok riportokat készíteni, a könyves videóim forgatásait is le kellett mondani és az általam szervezett irodalmi események is sorra elmaradtak, tehát hazudnék, ha azt mondanám, hogy az én munkámat nem érintette a járvány, még ha valóban naponta is jelentkezem hírolvasóként. Illetve, mivel rengeteg mindent csinálok egyszerre, számomra furcsa volt a hirtelen jött szabadidő.

Mit kezdtél vele?
Olvastam! Kiél­veztem, hogy több időm marad fel­ké­szülni egy onli­ne szerveződő könyv­bemutatóra, hogy hosszabban tudok beszélgetni egy könyvről a Nincs időm olvasni! kihívás csoport tagjaival. Vagyis las­sítottam, ami – ha őszinte akarok len­ni – rám fért, de ezt sok ember ne­vében mondha­tom. Tényleg több időnk volt gondolkodni, könnyebben bele­helyezkedtünk ko­rábban akár el­kép­zelhetetlennek tűnt helyzetekbe is. Mert amikor ennyire megáll a vi­lág, végiggondol­juk, hogy mi lenne, ha válsághelyzetbe kerülne az éle­tünk, ha elveszítenénk a munkánkat, ha magányosak lennénk, ilyenkor pedig feléled bennünk az empátia és talán azt is megkérdezzük magunktól, milyen lenne fedél nélkül élni. Amikor erre gondolok, összeszorul a szívem, mint amikor a híradóban beszámoltam róla, hogy mennyivel nehezebb helyzetbe kerültek azok az emberek, akiknek eddig is nélkülözniük kellett. Ezért bízom benne, hogy aki megteheti, segíteni fog valamilyen módon, ha máshogy nem is, legalább egy utcalap megvásárlásával. Sosem fogom elfelejteni, amikor a Fedél Nélkül egyik terjesztőjéről forgattunk a híradónak, aki igazi sztárnak számít a Jászai Mari téren… Érte és a munkatársaiért is szeretném, ha beigazolódna, amit remélek.

Igazi zászlóvivője vagy az olvasás népszerűsítésének, biztosan örültél a Fedél Nélkül új irodalmi mellékletének.
Persze, hogy örültem! Eddig is rendszeres olvasója voltam a lapnak, például nagyon szeretem az itt megjelenő interjúkat, de az, hogy Nyáry Krisztián, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, illetve több más kortárs szerző írásaival is találkozhatunk ezentúl, nagyszerű dolog! Jó, hogy itt is elolvashatjuk a műveiket és ezzel támogathatjuk a terjesztőket. Tóth Krisztina rendszeresen kiemeli a hajléktalanság témáját, több novellájában is foglalkozik vele és mesélte már nekem egy interjúban, hogy ő tömegközlekedéssel jár, figyeli az apró jeleket az utcán, mert ez inspirálja.

Téged mi inspirál, mi késztet arra, hogy sokszor időt és energiát nem kímélve menj előre és a kezdeményezése­id­del tömegeket szólíts meg? Újabban a mozgás mellett is kampányolsz, honnét ennyi muníció?
Ezeken kívül van még legalább tíz ötletem, amiket megvalósítanék, ha egy nap több órából állna. Az irodalom köré szerveződő tevékenységeim mindegyikét, illetve a Nincs időm edzeni! kihívást egyaránt szeretem csinálni, és ezek mellett könyvmenedzsmentet is tanulok a Pécsi Tudományegyetemen. Mindig nagy szenvedéllyel és lelkesedéssel állok ki a számomra fontos dolgok mellett, mondván, miért ne?

Mert ennyi minden egy embernek sok.
Sok, de ha magamba nézek; szeretek hatni az emberekre. Amikor valaki azt mondja, hogy a hatásomra kezdett el olvasni vagy mozogni, boldog vagyok, és arra gondolok, hogy már megérte. Fontosak a visszajelzések! Tizenkét éve dolgozom a médiában, és ezen a területen közelebbi kapcsolatom van az emberekkel, olvasókkal, több a visszajelzés, szorosan az emberi kapcsolat. A Nincs időm olvasni! kihívást négy éve kezdtem el és mára több tízezren csatlakoztak hozzá. Bár egy szűk könyvklubnak indult, eljutott oda, hogy egy könyvajánlóm hatásra több százan kezdik keresni az adott művet. Ez például egy olyan visszajelzés, ami felelősségre sarkall, akár azzal kapcsolatban, hogy csak olyan könyvet ajánljak, ami a szívemből egy darab. Ezzel áll összefüggésben a közelmúltban megjelent Van már időd olvasni? – Olvasónapló is, amibe a saját magam fektettem be, és amit az online értékesítés mellett csak kisebb kiadók árulnak, mert ezzel tudom őket a legjobban támogatni. Mivel pedig a Nincs időm olvasni! kihívás által látszott, hogy milyen sokat tehetek az irodalomért, adta magát a mozgást népszerűsítő kezdeményezésem is, mert ezt szintén fontosnak tartom. A fizikai jóllét hozzátartozik a mentális egészségünkhöz. Erről eszembe jut egy nagyon jó könyv, az Edzett agy, ami sok más érdekesség mellett hiteles kutatásokat prezentál, arról hogy 60-70 éves embereknek milyen sokat javult az egészségük a mozgás hatására. A sport és az olvasás nekem sokat számít, ezért szeretném felhívni rájuk a figyelmet. Talán én így tudok segíteni az embereken.

Két éve irodalomterápiával is foglalkozol, ez is része a küldetésnek?
Véletlenül jutottam el egy irodalomterápiás ülésre, amiről kiderült, hogy az irodalom köré szerveződő önismereti csoport, azonnal megszerettem és kitanultam a szakmát. Nemrég vittem végig a hatodik csoportomat.

Mesélj a módszerről, kérlek!
Az irodalomterápia különösen fontos, mivel általános nehézség, hogy nem tudjuk megfogalmazni az érzéseinket, esetleg csak problémákat sorolunk fel, de nem tudjuk, hogy mi van bennünk, másrészről pedig nem beszélgetünk, ennek a feloldásában segít a módszer. A járványhelyzet is rámutatott, hogy nem kommunikálunk igazán mély dolgokról a szüleinkkel, a párunkkal vagy a barátainkkal. Amikor drámai helyzetbe kerülünk, vannak mélyebb beszélgetésink, de a legtöbb esetben valójában csak a felszínt kaparásszuk, arról beszélünk, hogy mi történt aznap, mi idegesített fel, miért nincs ez vagy miért van az. Így a csoportos foglalkozásokon komolyabb témákat tárgyalunk egy irodalmi szöveg segítségével. A találkozók alkalmával (kezdetben) vadidegen emberek nyílnak meg egymásnak, mert ismeretlenek előtt nem feszélyez úgy az az érzés, hogy valaki elítél. Összegezve, az irodalomterápia arra ösztönöz, hogy elinduljunk egy úton, amelyben az első lépés az önismeret, mert az biztos, hogy a boldogságunk nagyban függ attól, mennyire ismerjük saját magunkat.

Tehát az önismeret és a boldogság kéz a kézben jár.
Igen, és ennek a felismerésében szeretnék segíteni, mert az én esetemben is igaz. Ezért jó, hogy volt időm lassítani a karantén alatt, mert hajlamos vagyok túlvállalni magam, és ahhoz, hogy megmaradjon a lendületem, pihennem kellett. De az biztos, hogy ezután is ugyanolyan erővel szeretném folytatni, amit elkezdtem, az irodalmi reggeliket, az irodalomterápiát és még sorolhatnám.

Werner Nikolett
fotó: Peleskey Bence



Kapcsolódó írások