A város lassan ébred, ma kedvetlen a lét;
unott szerető, ki reggeli búcsúzáskor
már meg sem öleli kedvesét.
Majd szétesik alattam az ócska villamos,
a külvárosi utca is oly poros, romos,
az emberek szeme homályos, mart üveg.
Dalomat énekelni ma tényleg nincs kinek.
Az egyik klimaxol, a másik xanaxol,
a sarokban Edit kisírt szemmel faxol,
kedvetlen a lét a kopár irodában,
csak a főnök leli kedvét éppen az Idában.
Már a friss kávé sem kell senkinek.
Viccemet elsütni éppen nincs kinek.
Bánatba süpped most minden irodista.
Odafönt, valahol, készül gyászos lista…
A kapuban egy koldus részegen énekel.
Délután megtudjuk, hogy kit küldenek el.
Sajnálkozunk, de aztán önzőn elfeledjük.
Hétfőjük még volt, de nem lesz keddjük.