655. szám Széppróza

A Rózsabokor Lovagjai 2.

Szerző:

Nos, jól nyissátok ki a fületeket, skacok! Ez a mese különösen tanulságos ám, és nem csupán nektek, gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is. Kár, hogy a legtöbb felnőtt sosem olvas mesét, pedig cseppet sem ártana nekik.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város. A szélén gyönyörűszép erdő zöldellt, a szokásos erdőlakókkal, ám volt egy felettébb hatalmas barlangja is, ott lakott Budaerdei Óriás Öcsi. Bizony. Akkorára nőtt, hogy akár egy ötemeletes ház felett is simán át tudott ugrani. Egyébként roppant nyájas, jóindulatú, kedves óriás volt. Szívesen segített bárkinek, aki bajba jutott, vagy egyszerűen csak szeretett volna valamit, amihez gigantikus erőre és némi ügyességre lett volna szüksége.

Az egyik csodaszép reggelen Budaerdei Óriás Öcsi nagyot nyújtózott, kitörölte szeméből az álmosság maradékát, és felkelt puha, szénával bélelt ágyáról. Gyorsan megmosdott, felöltözött, aztán rögtön indult reggelizni, mert nagyon éhes volt. Sietett, hogy még Nagymancsú Medve koma előtt a Szeder ételbárba érjen, hiszen tudvalevő, a mackónak nem csak a mancsa, de az étvágya is hatalmas. Képes az összes szedret ripsz-ropsz felfalni az ételbárban. Szóval Budaerdei Óriás Öcsi sietve kilépett összkomfortos barlangjából, és azon nyomban megbotlott egy óriási szeméthalomban. Kis híján orra bukott.

– Hát ez a sok kacat, hogy a fenébe került ide? – kiáltotta dühösen.

– Majd én megmondom, ha kiszabadítasz innen.

– Eláruljuk neked, eláruljuk neked, csak szabadíts ki bennünket végre! – hallatszott a háznyi szemétkupac alól.

Budaerdei Óriás Öcsi habozott, gyomra hevesen követelte a reggelit, de kíváncsisága végül is győzött. „Ki a csuda van a szemét alatt, és hogy került oda?” – ezt okvetlenül meg kell tudnia. Meg egyébként is mindig segíteni szokott a bajbajutottakon. Így hát gyorsan munkához látott. Erős is volt, ügyes is volt, nem csoda, hogy hamar végzett. Ravaszdi Róka koma és Megszúrlakhabántasz Süni kiszabadult a lim-lom bűzös, fojtogató fogságából.

– Hát ti miként kerültetek ebbe a szemét helyzetbe?

– Éppen éjszakai vadászatra tartottunk, amikor szörnyű dübörgést hallottunk a barlangod feletti dombról. Az emberek teherautókkal jöttek, aztán lezúdították ezt a rengeteg szemetet. Megpróbáltunk elfutni, de túl sok volt a szemét és túl gyorsan zúdult lefelé, csöppnyi esélyünk sem volt elmenekülni.

– Már megint az emberek! – dobbantott lábával az óriás, méghozzá akkorát, hogy rengett tőle a föld. – De most aztán nincs többé kegyelem, eltaposom őket, házaikat összetiprom, hogy örökre elpusztuljon az a koszos város.

És újfent dobbantott egy nagyot mérgében, rengett is a föld megint rendesen. Gyomra azonban nagyot kordult, figyelmeztette gazdáját, ma még semmit sem evett, így tehát előbb reggelizni indultak. A Szeder ételbárban Nagymancsú Medve koma éppen elkezdte bekebelezni az első kosár szamócát szederrel, amikor megérkeztek. Budaerdei Óriás Öcsi szedertortát rendelt, akkorát, mint egy malomkerék, Ravaszdi koma békacombot, süni pedig egy vegyes rovartálat. Falatozás közben elmesélték a mackónak, hogy mi történt az óriás barlangjánál. Nagymancsú koma annyira felháborodott, hogy kétszer is mellényelt mérgében. Nyomban felajánlotta segítségét. A Szeder ételbár valamennyi vendége egyetértett abban, hogy az embereket szigorúan meg kell büntetni, de többen is ellenezték az emberek kiirtását, a város elpusztítását. Nagy vita kerekedett, amit Ravaszdi Róka koma érvei vágtak el.

– Ne butáskodjatok – mondta –, ha kiirtjátok az embereket, nekünk kell azt a rengeteg szemetet elhordani az erdőből. Jobb, ha alaposan rájuk ijesztünk, és kötelezzük őket az erdő megtisztítására. Büntetésképpen pedig örökre kitiltjuk valamennyi élő és a jövőben megszülető embert az erdőből.

– Jó, jó, ijesszünk rájuk – szólalt meg a sarokban sárgarépát rágcsáló Tapsifüles Gyuszi nyuszi –, de hogyan? Én úgy tudom, az ember nem éppen félős fajta, nem szoktak csak úgy ukk-mukk-fukk megijedni. Egyébként is, puskájuk van. Mi lesz, ha lövöldözni kezdenek?

– Igaza van, igaza van – csiripelték a verebek kórusban.

– Menjünk tanácsot kérni Bölcs Bagoly bátyánkhoz – javasolta búgó hangon Gerle Gilice.

Ezzel minden jelenlévő egyetértett, és miután elköltötték reggelijüket, elindultak Budaerdei Óriás Öcsi vezetésével a százesztendős tölgyfához, ahol az erdő legeslegokosabb lakója lakott. Bölcs Bagoly Berci bácsi azonban nem fogadta őket, kihuhogott odvából, hogy ő most szörnyen álmos, jöjjenek vissza este, ha okos tanácsra van szükségük. Mi mást tehettek volna, mindenki ment a dolgára.

Este aztán újra összegyűltek, de százszor többen, mint ahányan reggel voltak, mert a hír futótűzként terjedt, hogy tenni kell valamit, mert ha nem cselekszik az erdő népe, a gonosz emberek elárasztják az egész erdőt szeméttel. Izgatottan várták Bölcs Bagoly Bercit, aki elő is bújt összkomfortos odújából két perccel azután, hogy leáldozott a nap. Miután elétárták a felettébb súlyos ügyet, borzasztóan méregbe gurult, hogy ily aprócska problémával zaklatják őt, a világ bölcseinek tanácsosát.

Az erdő népe kórusban kérlelte, megkövette, mondván, nekik igenis megoldhatatlan problémának látszik az, ami a bölcsek bölcsének csupán aprócska probléma. Végül sikerült rávenniük, hogy adjon tanácsot. Bölcs Bagoly Berci bácsi még durcásan hümmögött kicsit, a nyomaték kedvéért krákogott kicsit, aztán belekezdett a tanácsadásba. Elmondta, mit kell tenni. Budaerdei Óriás Öcsire bízta a terv végrehajtásának vezényletét, viszlát helyett huhogott néhányat, és huss, elrepült.

Nos, megkezdődött a szemételhárító hadművelet. Minden út mellett, ami az erdő felé vezetett, közvetlenül a város szélén, három őr helyezkedett el. Egy, akinek kitűnő volt a látása, egy, aki kiváló hallással bírt, a harmadik pedig gyors röptű madár volt, neki kellett nagyon gyorsan értesítenie Óriás Öcsit, ha azt észleli a strázsáló trió, hogy szemétszállító autó tart az erdő felé.

Az első három napon semmi sem történt, de a negyedik napon, közvetlenül naplemente után, hatalmas teherautó indult a városból az erdő felé. Rakománya szemét. Kisebbfajta hegynyi szemét. Nosza, röpült is Füsti Fecsi, a megye leggyorsabb fecskéje értesíteni Nagymancsú Medve komát, aki éppen a kérdéses út mellett volt szolgálatban, közvetlenül az erdő szélén. Neki kellett gyorsan úttorlaszt építenie, hogy a kamiont megállítsa, még mielőtt bejuthatna a fák közé. Közben Füsti Fecsi fürgén tovaröppent, szélsebesen szállt, fél perccel később landolt Óriás Öcsi vállán, és fülébe csivitelte, hol támad a szemét ellenség.

Egy szónak is száz a vége, mire a teherautó az erdő széléhez ért, készen állt a torlasz, kénytelen volt megállni. A sofőr éppen ki akart szállni a vezetőfülkéből, amikor hirtelen elsötétült a világ. Számára legalábbis. És a következő pillanatban magasra emelkedett az emberi mércével mérve hatalmas jármű. Rakományával együtt tíz tonna. A gépkocsivezető ijedtében bepisilt. Budaerdei Óriás Öcsi úgy emelte fel azt a szemetes autót, mint gyerekek a játékkocsit vagy játék-tűzoltóautót. És megindult hétméteres léptekkel, be a városba. Léptei nyomán rengett a föld. Az emberek szörnyülködve bámulták. Nem akartak hinni a szemüknek.

Öcsi a város utcáin lassan, óvatosan ment, nem akart senkit sem laposra taposni. Egészen a főtérig ballagott, ott az összes szemetet kiürítette az autóból, egyenesen a városháza főkapuja elé, azután az üres autót szépen letette a kerekeire. Hármat dobbantott a lábával, hármat tapsolt a kezeivel, és menydörgő hangon kiáltotta:

– Ide figyeljetek, emberek, jól hallgassatok ide! Ha még egyszer valaki szemetet merészel az erdőbe hozni, az nem ússza meg ilyen könnyen. Azt is elkapjuk, de nem hozom be a városba, hanem a város szélén földhöz vágom! Ja, és még valamit! Négy nappal ezelőtt is hozott nekünk valaki egy nem kívánt rakományt. Hát azt sürgősen hozzátok vissza, különben lesz ám irgum-burgum, lesz ám nemulass!

Ettől a naptól kezdve senki sem mert szemetelni az erdőben. Naná! Csak próbálta volna meg valaki, lett volna ám szörnyű haddelhadd, meg sírás-rívás, miegymás. Természetesen a korábban odacsempészett kisebb-nagyobb szemétkupacokat, szemétdombokat, halmokat, szeméthegyeket is mind eltávolították.

És hamarosan az emberek is észrevették, mennyivel szebb az erdő, ha nem hordanak oda mindenféle ocsmány hulladékot.

Nos, itt a vége, fussatok el véle.

2019. május, mese/kamasznovella kategória, második díj

Kapcsolódó írások