A tanteremben igencsak hűvös van, a reggeli takarítók alaposan kiszellőztették a tanoda helyiséget. Békési tanár úr a zakója felső zsebében eltett, törött krétadarabbal írta fel a szövegrészt a táblára. A negyedikes végzősöket tanítja, az A osztály az övé második éve már. Történelmet és magyart tanít, emellett ő az „ofő”is.
Nem lett volna órája, de Piroska, a fizika tanárnő lebetegedett egy hete, most ő helyettesíti. A tábla bal felső sarkában a „Je suis Charlie”-t valaki piros színű krétával írta fel, valószínűleg az előző napon. Igen, tragédia történt a francia fővárosban. Egy pár kollégával ők is elmentek a Francia Nagykövetség elé a történteket követő estén, és mécsest gyújtottak az áldozatokért.
Pali bácsival, az iskola igazgatójával két napja beszéltek.
– Semmi politika, csakis a történelmet tanítsd a gyerekeknek!
Igaz, ő soha nem keverte a történelem tananyagot a politika néhol bugyuta szóbeszédeivel. Lassan megtelik a tanterem, az egy-két notórius késő is időben érkezik.
A csengő szinte légoltalmi hangzása várat magára, páran a telefonjaikat rendezik, újságot olvasnak. Meglepően vidámnak tűnnek, miszerint ő tartja nekik a fizika órát. „Start” program szerint kezdődik a tanítás.
A diákjai nekikezdenek a táblára felírt fizikaképlet jegyzetelésének. Az egérneszhez hasonlatos két kopogásra Hanna lép a terembe. Soha nem késett el még egyetlen óráról sem, arca most piros a vétlen szégyentől. A leányt a szülei a történtek okán pár napig nem engedték iskolába.
Hanna már itt született magyar földön, szülei Irakból települtek át annak idején. Az osztály csendjében csupán a tollak sercegő hangja hallatszik, Békési tanár úr hirtelen döntésre jut.
– Gyerekek… – így szólítja őket, habár van, aki már kocsival jár iskolába – … a mai fizikai órát befejezzük. Mivel osztályfőnöki óránk hét végén esedékes, tartsuk meg most. Szeretném, ha pár szót beszélnénk a napokban Párizs városában történtekről.
A padokban izegni-mozogni kezdenek diákjai, miközben megkülönböztetett figyelemben részesítik osztályfőnöküket a messzi-közeli katedrán. Az első, szinte rögvest jelentkező Darai Ádám, akit az első évtől nem szeretettek az iskolában társai. Eminens diák, apja neves ügyvéd a városban.
– Tisztelt Tanár úr! Kedves hallgatóim! – a fiú szavaira néhányan felszisszennek, a megszólítás nyájas bizalmassága idegenül hat. – A tragédia, ami történt, nem csak Párizs, de Európa tragédiájára is. Mondhatni a homo sapiens teremtődésétől az örökölt és tanult erkölcs és az ember jog lett semmibe véve és követték el véres tettüket. De van ugyanakkor egy kérdésem is: a tragédiát megelőzően egy szatirikus lapban jelentek meg gúnyrajzok, megsértvén ezzel sok millió ember vallását, gyakorló híveit. A szólásszabadságra hivatkozva többen vették a lapot, mondhatni a gúnyrajzok okán, de én nem hiszem, hogy ebben az esetben a szólásszabadságot kéne emlegetni.
Békési tanár úr rövidke időt kivár, míg megbizonyosodik róla, a fiú nem szünetet tart, hanem befejezte beszédét. Kényes dolgokról szólt Ádám – csak valaki ezért meg ne üsse a bokáját. Minden bizonnyal a fiú az apjától hallottat ismételte most el.
– Kedves Hanna! Te már itt születtél az országunkban, mégis, az osztálytársaidnak mesélnél pár szót a szüleid világáról, hol éltek annak idején? – Hanna, amint felállt a padból, hirtelenjében nem is tudta, merre forduljon, végül is a katedra és az ablak köztes irányában állt meg.
– Ha lehetne, jómagam a prófétáról mondanék pár szót.
– Hallgatunk, Hanna. – Békési tanár úr szavait követően a lány halkan formálja meg az általa mondottat, majd kissé megerősödik a beszéde. Osztálytársai előrébb hajolnak székeiken, hogy jobban hallják, mit mond nekik Hanna.
– Mohamed prófétánk 570-ben született Mekkában a Rabbi al-Awal hónapja elején. Édesanyja, Ámina, ezt mondta a szülésről: Amikor megszületett, fény áradt ki (belőlem). Édesapja a gyermek születése előtt elhalálozott. Szokása volt Ramadan havában elvonulni a Mekkától nem messze található Hiré hegy barlangjaihoz, elvonulni, hogy csakis az Istenre figyelhessen. Már negyvenedik évén túl megjelent neki Gabriel angyal is. A felesége követte elsőként, majd igaz barátja, Abu Bakar csatlakozott hozzá. Gyermekei: lányok négyen és három fiú. Az egyik gyermeket nem a felesége szülte neki. Egy távoli uralkodó, Mukaukisz „ajándékozta” a leányt. Ropt-Mária adott egy gyermeknek életet, kit Ibrahimnak neveztek el. A Próféta csodái többek közt: a hold kettéválasztása, s hogy hallotta a sírokban nyugvó emberek jajveszékelését. A Mohamed által kinyilatkoztatott Korán maga a csoda. A próféta jeleit a mindennapi világunkban is nyomon követhetjük. A Szent ember 63 évesen halt meg.
A leány szavai végeztével kissé meghajol társai felé. Az elmondottak kissé szabatosra sikeredtek, hasonlatos egy lecke felmondásához. Pedig olyan sok szépet szeretett volna még mondani.
– Köszönjük, Hanna… szeretnél még valamit mondani? – a tanár úr szavaira a lány szemeivel int.
– A végére egy Korán idézetet hoztam magammal, mit édesapám olvasott fel nekünk a párizsi események estéjén: Segítsétek egymást a jóságban és az istenfélelemben, ám ne segítsétek egymást a bűnben és az ellenségeskedésben…
A lány mozdulatlanul áll, arca szinte fakó fehérre változik. Békési tanár úr tudja, valami baj van. Indul a katedráról a második padsorban álló Hannához. A lány felzokog.
– Apáék soha nem akartak ilyet…, soha de soha! – a hátsó padban egy szőke fiú áll fel, és két tenyerét össze-összecsapja, sorra állnak fel hárman-négyen a padokból, és ők is, mintha valamely szívhang ütemére, tapsolni kezdenek. A tapsot követő tapsként valaki a padokból csak ennyit szól:
– Szeretet!
Békési tanár úr magához öleli Hannát, körötte diákjai mind felállnak, s a szeretet szócskát mondják újra és újra a fel-felhangzó taps ütemében …
2019. február, első díj