Kitartóan csörög a telefon, tehát egyet. Hagyom még jó ideig csengeni, nehogy már beképzelje magának, hogy vártam a hívását. Nagy sokára – a másodikra felveszem. A képernyőn egy szeretni való farkas vigyorog valami koszlott irhában.
Ő az apám. Kezes farkas.
Négykezes farkas. Zongorista alkat. Tiszta Beethoven, nincs hallása, csak nem úgy.
Zeneileg.
De, ez most nem érdekes.
Hallom már a hangját. Érzem, hogy valami ünnepi átverés készül. De majd úgy állok hozzá.
– Szia, Nyuszikám – köszön be, de én résen vagyok.
– Milyen nyuszi? – kérdem.
– Húsvéti! – közli szemrebbenés nélkül.
– Ez mit jelent?
– Azt, hogy mostanáig én szponzoráltam a nyuszit, de most te jössz – mondja.
– Voltál már katona? – próbálom sarokba szorítani, hiszen karácsonykor arra hivatkozott, hogy csak katonaviseltek tudhatják meg, hogy nincs Mikulás bá. – Gondolom, a nyuszival is így van.
– Voltam – feleli könnyedén –, és ha most azt akarod mondani, hogy nincs nyuszi, akkor közlöm, hogy a nyúlpaprikást nem a Mikulásból készítik.
Idáig vesztésre állok. Megadom magam.
– Akkor mit hozzon a nyuszi? – kérdi ő.
– Kérek pénzt, és majd megveszem!
– Ez túl könnyű lenne, írjál egy húsvéti cikket, és azt megveszem tőled! – mondja a kedvenc apukám.
Most nekilátok írni. Az első húsvéti locsolkodásom így esett meg:
Lehettem olyan négyévesforma kislány. Ez akkoriban nem volt valami szembeszökő dolog a külső szemlélődőnek. A hajam fiúsra volt nyírva, és reggeltől estig a házbeli srácokkal puskáztam, kardoztam, köpködtem, szóval csupa férfias dolgot műveltem.
Csak pisikélni jártam fel – a másságom miatt – mert az istennek sem akart kinőni a kukim, ami egyébként praktikus is volt, mert kisebb koromban engem könnyebb volt pelenkázni, mint a bátyámat.
Kitavaszodott, majd hirtelen húsvét lett. A fiúkkal már terveztük a locsolkodást. Valami idétlen verset is betanultunk. Elérkezett a nagy nap. A bátyóval szépen felöltöztünk. Kezünkben a kölnisüveg, és indulásra készen vártuk aput, amíg befejezi a melegítést az első locsolóval.
Végre előkerült. Egy pillantást vetett ránk, szeme sem rebbent, majd így szólt hozzám.
– Kislányom, hideg van, kevés lesz ez a szoknya, vegyél fel nadrágot.
Gyorsan átöltöztem. Igaza volt, hűvös még az idő. Elsőnek az apámon edződött Gyuri bácsiékhoz mentünk. Rám nézett és meglepődött.
– Locsolni jöttünk! – mondtam, és már kezdtem is a verset. Gyuri bácsi habogott.
– Tamás, ez a lányod! Locsolni jött? – képedt el.
– Igen, miért? Nincs itthon a fiad? – kérdezte apuci fapofával.
Meglocsoltam a Gyuri bát meg a fiát is. Kaptam két piros tojást, de a felest nem fogadtam el.
Apunak csak jófej barátai vannak, ezért senki nem borult ki tőlem. Csak egy régebbi ismerős tette fel a kérdést apunak.
– Figyelj, nem azt mondtad, hogy egy fiad és egy lányod van?
– De igen, akkor még úgy tűnt – válaszolta az apu.
A következő évben már komoly hölggyé értem. Megnőtt a hajam is. Most már hozzám jöttek a locsolók. Nagyon nem akartam, hogy erre rákapjanak. Apu most is a segítségemre sietett. Együtt festettük a tojásokat a locsolóknak. A felét megfőztük, a felét nem.
Valamiért a következő évben, felére csökkent a locsolóim száma.
Eddig az igaz történet, és most a kislányom unokával ajándékoz meg.
Likes
Nincs hozzászólás