664. szám Széppróza

Ki a jó koma?

Szerző:

Ravaszdi Róka Rudi bánatosan kóborolt az erdőben. Jó oka volt a búslakodásra, mert korgott a gyomra, három napja nem evett semmit. Egyetlen elejthető sem került az útjába, így hát vadászat nulla, következésképpen zsákmány nuku. Az elmúlt éjszaka már annyira éhes volt, hogy bemerészkedett a faluba, hátha sikerül betörnie valamelyik tyúkólba. Csakhogy pechje volt, a kutyák valahogy kiszimatolták őt, és alaposan megkergették. Alig tudta az irháját megmenteni.

Kujtorgott tehát az erdőben, azok alatt a fák alatt szimatolt, melyeken madarak laktak. Abban reménykedett, hogy talán kiesett a fészekből egy ügyetlen fióka, vagy kirugdaltak a szülők itt-ott ki nem kelt tojásokat. Nagy bánatára ez sem jött be. Egyszer csak azt vette észre, hogy kedves komájának, Rettenthetetlen Róka Rafaelnek a házához keveredett.

– Nagyszerű, ha már itt vagyok, meglátogatom az én drága cimborámat, hátha akad nála némi maradék ennivaló! Az sem baj, ha félig lerágott csont, csak legyen már végre valami a számban! – rikkantotta örömében.

A bejárat előtt vakkantott néhányat, de semmi válasz. Megint vakkantott párat, ezúttal jóval hangosabban. Erre halk nyöszörgést vélt hallani.

– Hé, Rafael barátom, én vagyok itt, a te Rudi komád. Bemehetek?

Nyögés hallatszott az odúból, amit ő meghívásnak értelmezett, és bement. Döbbenten látta, komája nyakig betakarózva, elanyátlanodva fekszik az ágyban.

– Hát veled meg mi van? Beteg vagy? – kérdezte Ravaszdi Róka Rudi kíváncsian.

– Beteg bizony, de még mennyire beteg. Könnyen lehet, hogy bele is halok – nyögte a házigazda fájdalmas fintorral az arcán.

– Mi a bajod? Mid fáj?

– A farkam, de rettenetesen ám.

– A farkad?! Az nekem még sohasem fájt – nevetett Rudi.

– Eddig még nekem sem, de most nagyon.

– Voltál orvosnál?

– Ugyan, hogy lettem volna? Nem tudok én most járni! A feleségem elhozta az orvost, aki alaposan megvizsgált, gyógyszert adott, honoráriumként elvitte azt a szép, kövér kacsát, amit legutóbb fogtam, aztán lelépett. A feleségem is elment vadászni. Most kettőnk helyett kell dolgoznia egyedül. Még az a szerencse, hogy ügyes, szerencsés vadász.

– Nekem nem megy jól mostanában, három napja semmit sem szereztem – sóhajtott Rudi.

– Mert rossz helyeken próbálkozol. Eredj a Nagyfű tisztásra a Csöncsöngyűrű patak mellett, ott rengeteg a nyúl. Csak úgy nyüzsögnek, mint kivert kutyákban a bolhák.

Ravaszdi Róka Rudi megköszönte a jó tanácsot, indult is nyomban. Már messziről látta, többtucatnyi tapsifüles ugra­bug­rál ott vidáman, önfeledten. Lekushadt. Kúszni kezdett. Szép óvatosan. Már egészen közel jutott. Hevesen vert a szíve. Úgy gondolta, a nyulak nem vették észre. Már azon törte a fejét, hogy lehetne gyors egymásutánban kettőt is elkapni. És akkor valami fémre lépett.

Mint valami szöcske, úgy ugrott villámgyorsan félre, de a csapda mégis elkapta a farkát.

– Minden állatok minden szentjei, most segítsetek! – üvöltötte kínjában. Ám a szentek rá sem hederítettek. Annál inkább a nyuszik. Körülugrálták, kinevették, kicsúfolták. Dühösen mordult rájuk, ám azok annál inkább kacagtak rajta. Aztán hirtelen szétszéledtek, elszeleltek. Málnaevő Micisapkás Maci közeledett.

– Hát te mit mókázol itt, Ravaszdi?

Jaj, dehogy mókázom, épp ellenkezőleg, szörnyű nagy bajban vagyok, láthatod, hogy csapdába estem – jajongott Rudi.

– Ma már te vagy a második. Az a nagypofájú, hetvenkedő Rettenthetetlen komád éppen így járt, mint te. Én szabadítottam ki. Elharaptam a farkát a tövénél.

– Légyszi, légyszi, szabadíts ki engemet is!

– Rendben. De a farkad az enyém.

– Jaj, ne! Jaj, ne már! Harapd el a tövénél, elszaladok vele az állatkórházba, ott majd szépen visszavarrják.

– Szó sem lehet róla! Valamit valamiért. Én kiszabadítalak, és te a farkaddal fizetsz érte.

Ravaszdi Róka Rudi sokáig hezitált. Veszettül törte a kobakját, mit is lehetne tenni. Talán jön valaki más, valami jótét lélek, aki ki tudja nyitni ezt az átkozott csapdát. De ha senki sem jön? Ha, akik ezt a gyilkos szerkezetet felállították, előbb érnek ide? Akkor neki vége. De farok nélkül élni szörnyű nagy szégyen ám. Nos, végül arra jutott, sokkal jobb farok nélkül élni, mint farokkal együtt meghalni.

Itt a vége, fussatok el véle, de óvatosan ám, el ne hagyjátok a farkatokat!

2019. október, mese kategória, második díj

Kapcsolódó írások