szerző 2020-ig
Fedél Nélkül 2020. március 05. 669. szám
Irodalommal már gyermekkoromban találkoztam, szinte első emlékeim között van, hogy Szabó Árpád Trójai háborúját olvasom. Később főleg sci-fin, illetve Rejtő Jenőn, May Károlyon, Vernén és Dumas-n nőttem fel. Húszas éveimig tengtem-lengtem, majd a honvédségnél a szép kézírásomnak köszönhetően besoroztak dekorosnak. Ott jött felszínre az addig általam sem ismert művészi vénám. Faliújságokat kellett csinálnom karikatúraszerű rajzokkal, amelyeket kezdetben kopíroztam, majd rájöttem, megy ez anélkül is.
Aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy olajfestékkel vásznakon pepecselek.
Leszerelés után néhány évig szakkörökbe járkáltam, például a Vasutas szakkörbe, a Somogyi Győző által vezetett SOTE szakkörbe, Marosvári Györgyhöz a Kertészeti Egyetem szakkörébe. A ’80-as években Bálványos Huba nyitotta meg azt a 2-3 kiállítást, ami az általam vezetett munkásszállói szakkör munkáit is tartalmazta az enyéim mellett.
Innentől kb. 20 évembe került, mire főleg autodidakta módon, szakkönyvek segítségével elsajátítottam a szakmát.
A költészet elég későn jött, kb. 50 évesen, s gyakorlatilag egy szerelem húzódott a hátterében. Szerettem volna egy hölgy tudtára adni, hogy nem közönségesen érdekel. Végül hosszú rágódás után egy versben bukott ki belőlem a vallomás. Több elutasító válasz után lassan sikerült eljutnom az igenig. Azóta több ezer versem lehet már.
1984-ben egy festményemet kiállították a Budapesti Történeti Múzeumban. Volt képem, amit elloptak. Többször lettem Év Alkotása díjas vers és kép kategóriában a Fedél Nélkülnél. Az alkotás számomra olyan, mint a levegővétel, mint másoknak az evés, a kávé, a minőségi bor: létszükséglet.
Gábortól a 669. számunkban búcsúztunk.
