Költő szívben a legtöbb jóság,
aki küzd az ékes jövőért;
célja az örökkévalóság,
ha kenyér se jár a rá-dobott kőért.
Legyőzne minden nagy hatalmat,
amíg él, nem is nyugszik addig;
épít világot, – birodalmat,
ha közben árnyékként el is hanyatlik.
Ő az Istennek viselőse,
díszben, zajban, üszökben, vérben;
hirtelen nyárban, – sáros őszbe,
ha kockán nyert élete nem is érdem.
Kutatja a sors hideg tényét,
a mindig ifjú és bölcs időt;
Kezdet és Vég megtársult fényét,
miközben várja a beteljesítőt.
Lelkében dacok sose hunynak,
esvén minden nap szerelembe;
ajkát nem adja görbe gúnynak,
ha bele is dől Csudába és Rendbe.
El nem dobja a koldusbotját,
a legéhesebb, – árva gyermek;
viszi a szegény, ősi jussát,
míg a halállal egymásra nem lelnek.
Költő szívben a legtöbb jóság,
aki küzd az ékes jövőért;
célja az örökkévalóság,
ha kenyér se jár a rá-dobott kőért.
Adna Ő egy jobbik világot,
kincse örökség, és nem divat;
hazudja: Egy szebb jövőt látok,
még akkor is, ha a halál elhivat.
Ha hajóm árbóca el is tört,
még ha megérett is a kalász;
ha alvó, vén emberes a föld,
és az utcacsatornán szél dudorász.
Likes
Nincs hozzászólás