Másnap a tehenek mesemondó őre vidám arccal kérdezte: „Nos, dicső lovagok, elejtettétek-e a fonalat?” „Dehogyis ejtettük el, itt van a kezünkben” – válaszolták kórusban. „A Rózsabokor Lovagjaitól ezt el is vártam. Tehát hol is tartunk most?” – kérdezte a pásztor. „Mesketeország átváltozott gyümölcsöskertté, természetesen nem örökre. Gondolom, most megint átváltozik Mesketeországgá” – vágta rá gyorsan Zsolt. „Úgy van, jól gondolod” – mondta az öreg, levette kalapját, felnézett az égre, visszatette fejfedőjét, és elkezdte.
„Nagyranőj IV. Bandi szerette volna elfelejteni Csodálkozószemű Gyöngyike hercegnőt, ám ez sehogy se sikerült neki. Végül is feladta a „felejteni” fedőnevű műveletet, és megszervezte a szoros figyelést.
A légierő főparancsnokát, a hírszerzés főnökét és a katonai felderítés főnökét utasította, rajta legyen valamennyi szemük a szomszéd birodalmon, és mihelyt Csodálkozószemű Gyöngyike hercegnő megjelenik, azonnal jelentsék neki. Sokszor saját felséges személye is figyelőszolgálatot vállalt. (Zárójelben jegyzem meg, hogy mind a négy szerepet egymaga játszotta, és persze ennek megfelelően mindig éppen úgy viselkedett, ahogyan a szerep megkívánta. Amikor király volt, királyian, fenségesen, amikor a légierő főparancsnoka volt, szigorú arcot vágott, gőgösen, peckesen jöttment, amikor a katonai hírszerzés főnöke volt, ravaszkodva surrant ide-oda, amikor a hírszerzés főnöke, akkor sunyin lapult valamelyik bokor alján).
Gyöngyike azonban nem mutatkozott aznap, sőt, másnap sem. Annál sűrűbben került látókörbe az ellenséges szomszéd ország királya, Pukkadjmeg III. Karcsi. És ráadásul állandóan provokatív módon viselkedett. Gúnyosan nézett, kétértelmű megjegyzéseket tett bizonyos nőstény után kajtató kandúrról, vihogva idézett szerelmes versekből, satöbbi. A mi drága jó Bandikánk legszívesebben banditává változott volna, hogy átsurranhasson valahogy a határon. Ügyesen odasompolyogna a gyűlölt Pukkadjmeg III. Karcsi mögé. és hátába vágná a tőrét. Csakhogy valamirevaló király sohasem lehet zsivánnyá. Hogy nézne az ki? Hová lenne akkor a fenség?
Bandi király szövetségeséhez, Csokiimádó XIV. Lajcsihoz fordult tanácsért. Nos, Lajcsi király azt javasolta, hogy üzenjenek hadat, ő szívvel-lélekkel és teljes rettentőerejű haderejével támogatni fogja Mesketeországot, egészen a végső győzelemig. Ha kell, saját kezűleg és saját eszűleg vezeti majd fegyvereseit. Isten bizony! Cserkész becsületszavára megteszi, ha másképp nem megy a dolog. Nagyranőj IV. Bandi azonban hezitált. Bizonytalankodott. Mert hát, mégiscsak a hőn áhított, imádott hercegnő bátyja ellen kellene hadakozni. Hátha rossznéven veszi ezt Csodálkozószemű Gyöngyike. Mert a lányok ugye, egészen másként gondolkodnak, mint mi, férfiak. Mint mi, birodalmat vezető uralkodók, mondta búsan Csokiimádó XIV. Lajcsinak.
Abban mindenesetre egyetértettek, hogy fokozni kell a fegyverkezést. Rakétákat gyártottak és állítottak hadrendbe (rövid, hegyes karókra középen és hátul stabilizáló tollakat kötöttek), százával készítették a tüzérség számára a gránátokat (kisebb-nagyobb agyag golyóbisokat), és elhelyezték a határ közelében.
No de Pukkadjmeg III. Karcsi sem volt ám rest, fegyverkezett ő is serényen. És a szembenálló felek egyre hangosabban, egyre durvábban pocskondiázták egymást. A bunkó, bolond, hülye, barom, idióta szavak még hagyján, ezek még enyhe sértésnek számítottak. De egymás fejéhez vágtak ennél sokkal súlyosabbakat is. Az ellenségeskedések második napján, koradélutántól már anyáztak is, ami ugyebár felettébb rút dolog. A második nap estefelé kishíján kitört a háború. Szerencsére sötétedni kezdett, ezért másnapra halasztották a csatát.
A harmadik nap reggelén már mindkét fél éppen indítani akarta rakétáit, amikor megjelent a színen Csodálkozószemű Gyöngyike hercegnő. Úgy tett, mintha észre sem vette volna, milyen feszült a viszony bátyja és a két másik fiú között.
– Sziasztok, mi újság? Hogy vagytok?
A srácok makogtak, dörmögtek, dadogtak valami érthetetlent az orruk alatt.
– Szóval nektek nincsen semmi különös híretek, ugye?
A fiúk a vállukat vonogatták, fejüket rázták. Ugyancsak nevetségesen néztek ki.
– Nekem viszont van ám – nevetett Gyöngyike –, de még milyen hírem van! Most mesélte, alig öt perce a barátnőm, aki a szomszéd utcában lakik.
És várt egy kicsit. Hátha végre megszólal valamelyikük, és megkérdezi, ugyan miféle fontos dolgot mondott a hercegnő barátnője. Ám egyikük sem szólalt meg. Kénytelen volt szegény mindenféle kérdés, érdeklődés nélkül folytatni.
– Azt mondta Viola, hogy a bátyja futballcsapatot szervez a szomszéd utcában. Már valódi felszerelést is vettek. Ma délután edzés lesz, engem is meghívtak, hogy nézzem.
Nagyranőj IV. Bandi szívét megmarkolta a féltékenység. A Viola bátyját megy nézegetni az ő imádottja. Hallatlan! Megengedhetetlen! Tűrhetetlen! Földhözvágta a kezében lévő rakétát, és elindult be, a palotába. Csokiimádó XIV. Lajcsi döbbenten, csodálkozva követte. Pukkadjmeg III. Karcsi, ellenség híján, rövid idejű téblábolás után szintén hazaindult. Csodálkozószemű Gyöngyike hercegnő vállát vonogatva csodálkozott kis ideig a fejleményeken, aztán ő is indult, ment a rózsaszínű ruhás babáját dédelgetni.
Mesketeország királyi palotájában (a családi házban), Bandi király és Lajcsi király bosszúsan tanácskozott. Hallatlan botrány, a szomszéd utca srácai focicsapatot szerveztek, és nekik ez mindeddig eszükbe sem jutott. Tűrhetetlen állapot! Ezt nem szabad annyiban hagyni. Sürgősen ki kel köszörülni a csorbát. Igen ám, de hogyan? Hosszas tanakodás után kitalálták. Furnérlemezre krétával, óriási betűkkel felírták: TŰZSZÜNETI TÁRGYALÁSRA HÍVJUK KARCSI KIRÁLYT. És kifüggesztették a táblát a két birodalom határán lévő kerítésre.
A válasz hamarosan szintén a kerítésre került: DÉLUTÁN NÉGYKOR ITT, A KERÍTÉSNÉL.
Délután, pontosan négy órakor megkezdődött a tűzszüneti tárgyalás. Először haragosan felsorolták valamennyi sérelmüket. Aztán mindkét fél azt bizonygatta, készen áll a háborúra, de az új fejlemény, tudniillik az, hogy a szomszéd utcának focicsapata van, míg nekik sajnos nincs, arra készteti őket, hogy sürgősen békét kössenek, és megkezdjék saját futballcsapatuk szervezését. Már csupán az volt a nyitott kérdés, ki köteles a másiktól bocsánatot kérni. Ezen sokáig szenvedélyesen vitatkoztak.
Újfent magasra csaptak az indulatok, haragos érvek röpködtek a levegőben, mint valami éhes, rusnya keselyűk. Mármár füstbe ment a békekötés. Ám szerencsére éppen ekkor megjelent a színen Csodálkozószemű Gyöngyike hercegnő. Nem ment oda a tárgyaló felekhez. Egyszerűen csak sétálgatott a kertben dudorászva, babáját ringatva. Nagyranőj IV. Bandi szívéből rögtön elpárolgott a düh, helyébe valami édes-bús érzés költözött. Pukkadjmeg III. Karcsi pedig elszégyellte magát kishúga előtt. Szerette ő Gyöngyikét, őszinte testvéri szeretettel. Azonkívül imponált neki, hogy a kislány felnéz rá.
Nos, minek szaporítsam a szót, békét kötöttek. Abban egyeztek meg, hogy mindkét fél köteles bocsánatot kérni a másiktól, méghozzá egyszerre. És valamennyien riadóztatják a barátaikat. Három napon belül felállítják a focicsapatot, és haladéktalanul megkezdik az edzéseket.
Vonjátok le a tanulságot végre, mert a mesének itt a vége!”
- szeptember, mese kategória, első díj
