Miért szeretem csinálni?
Az EKH betűszó feloldása: Első kézből a hajléktalanságról. Magam is hajléktalan vagyok, a Fedél Nélkül című utcalap terjesztéséből van jövedelmem. A szerkesztőségben, ahol vásárolom a lapot, Szenográdi Réka (koordinátor) megkérdezte, lenne-e kedvem egy érzékenyítő programban részt venni.
Ripacs vagyok, imádok szerepelni, azonnal igent mondtam.
Elsősorban középiskolásoknak tartunk rendhagyó osztályfőnöki órákat. A program, ha a teljeset adjuk elő, két részből áll. Először interaktív módon beszélgetünk általában a hajléktalanságról, majd egy hölgy és egy férfi elmondja nyolc-tíz percben az élettörténetét, természetesen ők is hajléktalanok. A második negyvenöt percben egy játékra kerül sor, ahol általában két ötfős csapat vesz részt, ők alakítják a kezdő hajléktalant, mi pedig a társadalom többi részét (rendőr, mentősök, jegyellenőr, stb.) Úgy kell elképzelni, mint általában a társasjátékokat, mint például a „Ki nevet a végén?”. Vannak játékmezők, minden csapatnak bábuja, dobni kell a dobókockával. Végcél, hogy a hajléktalan ágyhoz jusson. Megjegyzem, a diákok többsége ezt szereti a legjobban.
Hadd osszam meg Önökkel néhány élményemet. Egyszer az első részben megkérdeztem a tanulókat, volt-e már kapcsolatuk hajléktalanokkal. Elmondták, az iskola előtti parkban néhányan ott tanyáztak, az osztály gyűjtést rendezett a részükre, szendvicseket készítettek, almát is vittek nekik. A hajléktalanok megköszönték a szendvicseket, az almát nem fogadták el, arra hivatkozva, hármuknak van összesen négy foga.
Egy másik alkalommal kolléganőmmel házaspárt alakítottunk. A jelenet szerint egy hajléktalan fekszik egy padon, a házaspár megáll előtte. A hölgy jóindulatú, vacsorát és kabátot akar hozni a szerencsétlennek, én, mint férj gonoszkodok, minek ez, jó hogy nem költöztetjük be magunkhoz, ilyenek. A fiatalember, aki a hajléktalant alakította, egyszer csak megunta a vitát, karon ragadta”nejemet” és “maga nem érdemli meg ezt a nőt” felkiáltással elviharzott vele az éjszakába.
A Város Mindenkié egy csoport, civilek és hajléktalanok együtt küzdenek a lakhatás jogáért. Balog Gyula barátom arról beszél a tanulóknak, hogy előző nap egy tüntetésen vett részt az AVM-mel, Föláll egy fiú, és azt mondja: „tudok róla, reggel jöttem ki a rendőrségről, előállítottak, rabosítottak, mert én toltam a hangosító kocsit”.
A legjobb az egészben az, hogy nem hiába megyünk az iskolákba, értelme van annak, amit csinálunk, ez általában már a rendhagyó osztályfőnöki óra után kiderül, sokan maradnak, ha tehetik, kicsit beszélgetnek velünk, van aki szó nélkül átöleli valamelyikünket. Ezért érdemes ezt csinálni.
Gede Márton, alias Akó Tícián
