Beszámoló Első Kézből a Hajléktalanságról Résztvevők véleménye

Zára Péterné, Kati: Beszámoló az EKH-ról

Szerző:

Beszámoló az Első Kézből a Hajléktalanságról – Rendhagyó Osztályfőnöki Óráiról

Rendszeresen járunk gimnáziumba és egyetemekre előadást tartani a diákoknak a hajléktalanságról, és a vele járó problémákról és nehézségekről. Előadásainknak köszönhetően más szemszögből nézik a dolgot, bátran kérdezhetnek, mindenre válaszolunk, és a végén játszunk egy szituációs játékot, ahol megtapasztalhatják egy órára, milyen nehézségekkel kell szembenézniük hajléktalanként: szállás, tisztálkodás vagy a hétköznapi dolog, mint pl. a szükségeink végzése.

Nemrégen voltam két társammal egy budapesti gimnáziumban előadást tartani, egy dupla órát.

Természetesen most is nagyon izgultam, nehogy bakizzak, akár a sztorim elmondása közben, akár a játéknál.

Izgatottan mentem a találkozóra. Mire odaértem, már jött is a két társam, Géza és Marci, üdvözöltük egymást és bementünk a gimibe. Már vártak bennünket, és meglepődve tapasztaltam, hogy terülj-terülj asztallal fogadtak minket, és nagyon kedvesek, udvariasak voltak velünk. Ettől elszállt minden izgalmam. Beléptünk a terembe, ahol kb. 20 diák volt, mosolyogtak, kedvesen fogadtak minket. Bemutatkoztunk, majd Géza, mint moderátor megtartotta az előadást, amit nagyon jól vezetett le, a diákok érdeklődéssel, figyelmesen hallgatták, ha volt is bennük az elején némi feszültség, annak nyomát sem láttam rajtuk. Sokat kérdeztek, látszott rajtuk, érdekesnek találták az előadást.

Ezután én következtem, előadtam a sztorimat, elmondtam, hogy kerültem ebbe a helyzetbe.

Hogy érdekesebb legyen, némi humorral megfűszereztem, amin jót derültek, és óriási tapssal köszönték meg, ami nagyon jól esett, hogy könnyek szöktek a szemembe – szerencsére nem vették észre.

Rövid szünet után egy másik csoportnak Marci tartotta az előadást, ami szintén nagyon jól sikerült, ez a csoport is nagyon érdeklődő volt, feszülten figyelték minden szavát. Ezután Géza mondta el a sztoriját, amit szintén érdeklődéssel hallgattak és őt is megtapsolták. Ezután következett a szituációs játék, aminek során igen aktívak voltak, meglepődve fogadták a szitukat, ez még a tanárnak is, aki végig ott volt, nagyon tetszett, a végén azt mondta, ő is nagyon jól érezte magát, legszívesebben ő is játszott volna.

Elérkezett a búcsú ideje, két lány és egy fiú elkísért egészen a villamos megállóig, és közben elbeszélgettünk, elmondták, mélyen megérintette őket az élettörténetem, és megígérték, fel fognak keresni ott, ahol terjesztem az újságot. Miután elváltunk, én nagyon boldog voltam, hogy ilyen pozitív élménnyel távoztam a suliból. Azóta a fiú már többször felkeresett ott, ahol az újságot terjesztem, mindig beszélgetünk kicsit, és ragaszkodik ahhoz, hogy vegyen tőlem lapot. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy a program jól működik, és a fiatalok más szemmel nézik a hajléktalanokat.

Kati

 

Kapcsolódó írások