Interjú az Év Terjesztőjével és az Év Dolgozójával: Csurika és Szilárd
Fedél Nélkül 2019. január 24. 640. szám
Legjobbjaink
Interjú az Év Terjesztőjével
Az Év Terjesztőjének választották kollégái Csurika Máriát, a Fedél Nélkül munkatársát. Az albérletben élő, de hajléktalan, telefonfüggő nő ágynyi nagyságú szobája kicsi, de legalább van ablaka…
Hogy lett önből az Év Terjesztője?
A díjat a kollégák szavazzák meg, tehát itt nem az számított, ki hány példányt ad el az újságból. Aki a legtöbbet értékesíti, az kapja az Év Dolgozója címet, ez most Arszenievits Szilárdé lett, több mint 13 ezer példányszámmal. Idén már nem voltam túl sokat az utcán, heti két napot a szerkesztőségben ülök a Menhely Alapítvány épületében. Én adom ki az újságot a többieknek, és dokumentálok.
A díj inkább a bizalom jele, sorstárs segítőnek vallom magam. Gyakran kérnek tőlem a többiek kisebb-nagyobb szívességeket: zoknit, szatyrot, táskát. Tárgyakat, amik a terjesztéshez kellenek. Mások a terjesztői engedély és a segély kapcsán vagy éppen annál a kérelemnél kérik a közreműködésemet, amivel szenet lehet igényelni. Épp egy ismerősömet várom, kitöltjük a terjesztői engedélyét, a napokban megy egy rendezvényre, ahol szüksége lesz rá. Így talán nem kötnek bele olyan könnyen.
Nekem és az egyik közvetlen kollégámnak a hajléktalanok gyakran előbb elmondják a gondjaikat, mint a szociális munkásoknak.
Mióta dolgozik a lapnál?
Több mint húsz éve. Úgy kezdődött, hogy egy anyaotthonban éltünk az akkor hat és fél éves fiammal. Az épület mellett összetalálkoztam egy terjesztővel, aki a kezembe adott néhány újságot, nem kért érte pénzt, csak azt, hogy néha mossam ki az ő ruháit is. Olyan jól ment, hogy három nap után hivatalos engedélyt kértem, azóta vagyok az újságnál. 29-es a terjesztői számom, ebből is látszik, milyen régóta dolgozom itt, ugyanis csaknem 2500 sorszámot adtunk már ki. Azért ilyen sokat, mert ha valaki meghal, nem vonjuk vissza a számát, és akkor sem, ha valakiről nem hallunk többet. Jelenleg 100-150 állandó terjesztővel dolgozunk.
Milyen kritériumnak kell megfelelni ahhoz, hogy valaki terjesztő lehessen?
Azokat hívjuk állandóknak, akik hetente legalább egyszer bejönnek újságért a szerkesztőségbe. A kritérium velük szemben, hogy három havonta meg kell lennie a 200 eladott lapnak. Egy terjesztőnek minimum tíz lapot kell vásárolnia egyszerre, ennek az ára összesen 450 forint. Hogy mennyit keres vele, az már rajta és a vevőkön múlik, ugyanis mindenki tetszőleges összeget ad érte. Sokan találnak egyébként munkát, náluk a Fedél Nélkül árusítása egyfajta mellékállás marad. Gyakran fordul elő, hogy egy vevő egyik nap 200 forintot ad, majd elviszi a lapot. Ha másnap is arra jár, ad egy 100-ast, de már nem kéri az újságot. Volt egy vevőm, aki minden nap adott egy 100-ast, és minden alkalommal elvitte az újságot, évekig vásárolt tőlem. Azóta sem tudom, mire kellett neki ennyi papír, lehet, hogy gyújtósnak használta.
Ír is az újságba?
Verset, tudósítást, riportot, élettörténetet. Mivel a Város Mindenkié csoport tagja is vagyok, sok eseményre járok velük, tüntetésre, kilakoltatásra, ezekről is rendszeresen beszámolok. Jó érzés, hogy egy 7000-7200-as példányszámú újságban ott a nevem.
Röhrig Géza könyvéből december végéig 5000 példányt adtunk el, január elején érkezett az újabb adag (2000 példány).
A terjesztőknek meg kell venniük a könyvet, mielőtt eladjuk, a különbözetből így egy kis mellékeshez jutunk. Az első Népszabadság, ami a lap bezárása után nálunk jelent meg, hatalmas siker volt, több mint 30 ezres példányszámban ment el. A második és az idei számuk nem volt ekkora siker.
Mit csinál, amikor nem a Fedél Nélkülnek dolgozik?
A hobbim a telefonszerelés. Hirdetést adok fel a lapban, hogy alkatrészeket keresek, ezeket legtöbbször ingyen el is hozzák nekem. Megszerelem a készülékeket, és hajléktalan embereknek adom. Az egész a kedves telefonommal, egy kinyitható készülékkel kezdődött. Azonban tönkrement, így kukáztam magamnak az Ecseri úti piacon egy másikat. Néhány alkatrésze még működött. Szétszedtem, a kettőből csináltam egyet, innentől pedig elkezdtem ezzel foglalkozni. Az érintőképernyős készülékek bonyolultabbak, azokat nem vállalom, de a régieket megcsinálom. Hangszórót, kijelzőt, rezgőmotort pillanatok alatt cserélek. 80-90 százalékban megjavítom az elázottakat is. Nem iszom alkoholt, nem dohányzom, nem kávézom, én telefonfüggő vagyok, folyamatosan megy rajta a játék.
Korlátlan internetem van.
Ezen kívül a Menhely Alapítvány Első Kézből a Hajléktalanságról című programját szervezzük, ahol a gyerekeket hozzám hasonló sorsú emberek történeteivel ismertetjük meg. Van egy szituációs játékunk, amiben a diákok a hajléktalanok. A feladatuk, hogy be kell jutniuk egy fedett helyre, hogy ott tölthessék az éjszakát, ha nem sikerül, akkor az utcán kell aludniuk.
Ön hajléktalan?
Hiába lakom hosszú évek óta albérletben, még most is hajléktalannak sorolnak be, mert a lakcímem egy szállóra szól. Azért hagytam ott a férjemet annak idején, mert ránk akarta gyújtani a házunkat, menekülnünk kellett, ezután lettem hajléktalan. Egy ilyen körülmények közül érkező embernek albérletet is nagyon nehéz találnia, nem hogy olyat, ahova be is jelentik.
A fiammal is laktam az utcán, sokszor bujkáltam vele az állam elől, hogy ne vegyék el tőlem. Laktunk híd alatt, pincében, anyaotthonban, mindenhol, amit el tud képzelni. Azért bujkáltam, mert 18 év alatt egyetlen gyermek sem kerülhet be a hajléktalan ellátórendszerbe, még fürdeni sem mehet be az arra kijelölt helyekre. Ha megtudják, kiemelik a családból és intézetbe kerül.
Milyen albérletekben fordultak meg?
Előfordult, hogy a tulajdonos molesztálni akart, de nem engedtem neki, így másnap kirúgott. Megesett, hogy eladták a fejünk felől a lakást. Így hosszabb-rövidebb ideig rendszeresen laktunk az utcán, már akkor is, amikor jobb körülményeket teremtettem magunknak. Előfordult, hogy akkora szobában laktunk, amiben egy ágy, egy asztal és egy szék fért el. A fürdőt, a vécét az udvarra építették, és nem kapcsolhattam fel a fűtést 12 fok fölé. Be kellett hordanom mosni a ruháimat a Menhely Alapítványhoz.
A lakást egy fészerből alakították ki, egerek másztak a fejünk fölött a plafonon.
A fiam közben felnőtt, ő már elköltözött Budapestről. Kétszobás lakást bérel a barátnőjével, jó áron laknak, a fővárosban nem tudnák megfizetni. Én beköltöztem egy másik terjesztőhöz, hárman lakunk egy másfél szobás lakásban. A szobám három méter hosszú és másfél méter széles. De legalább van ablaka.
A cikk eredeti változata a zoom.hu-n jelent meg 2018. december 24-én.
Horváth Attila
Legjobbjaink: A Fedél Nélkül nagykövete
Az Év Dolgozóját az Év Terjesztője kérdezi
Arszenievits Szilárd 16 éve terjesztője a Fedél Nélkül újságnak. Naponta a Margit-híd hídfője és a Nyugati pályaudvar között ingázik a 4-6-os villamossal és terjeszti a lapot. Ez a srác kiemelkedik a többi terjesztő közül nagy szájával, raszta hajával és kiváló kommunikációs képességével. Az Év Dolgozója díjat elnyerte 2013-ban, 2017-ben, 2018-ban. Napi 40 km-t ingázik, hogy az emberekkel találkozzon és terjessze a kultúrát.
Szilárd, az első kérdésem hozzád, hogy mit éreztél, mikor harmadik alkalommal is megkaptad az Év Dolgozója díjat?
Hogy éltem meg? Én megmondom őszintén, hogy ezt direkt csináltam. Kitaláltam, megcsináltam és megéltem ezt a jóleső érzést. Az lett belőle, amit akartam.
Tudom, hogy az első díjat körülbelül 7-8000 példány eladása után nyerted meg, de ezt a mostanit, a harmadikat kiugró példányszámmal.
Ja, mert elszúrtam egy kicsit. Elszámoltam magamat. De komolyan, ki akar ráverni ötezret az előző rekordra? Senki, hülye gyerek Szilárd, egyedül én. Elég lett volna 9980 darab, érted. Én nem számoltam, csak nyomtam, nyomtam, és ez jött ki a végén.
A szerkesztőségben mondták ősz végén, hogy már 10.800-nál jársz, vagy hogy. Mondom, jó, akkor már visszább is vettem, de így is 13 ezer valamennyi lett belőle. (Pontosan a 2017.12.01. és 2018.11.30. közti időszakban 13.154 db – a szerk.)
Hihetetlen vagy.
Valahogy beletekertem, de ezt jól elszúrtam, most már annyit kell dolgozni, hogy ezt megdöntsem.
Szóval most már azon vagy, hogy a saját rekordodat döntsd meg?
Hát nincs más, ennél többet senki nem adott el.
Sokáig, nagyon sokáig Balogh Laci a székesfehérvári terjesztőnk volt a legeredményesebb, és én tudom, hogy tavaly év végén megfogadtad, elindulsz a díjért és le fogod győzni. És tényleg, igazad lett és le is győzted. Ez nagyon nagy teljesítmény, hogy itt a fővárosban egy ember ennyi lapot képes eladni.
Én másképp gondolom. Szerintem nem akkora nagy teljesítmény itt a fővárosban. Egy vidéki városban, ott igen, nagy teljesítmény. Ott sokkal nehezebb árulni. Én megfogadtam a napi 50-et és teljesítettem, csak aztán a végén 60-70 is lett belőle.
Mi a 2019-es évi terved?
Hát, én most lakásprojektbe fogok. Persze, mert most kialakult egy olyan státuszom, mintha egy állandó munkahelyem lenne ezzel a versterjesztéssel, ezzel az irodalommal kapcsolatban. Láttam egy kis házikót és meg kéne venni. Tényleg, ha akarsz, beszállhatsz te is.
Köszönöm, én most jó helyen lakom.
De fontosnak tartom, hogy terjesztő társaimat segítsem és az a tervem, megtanítom őket néhány olyan mondatra, amivel felkelthetik az újság iránt az érdeklődést. Fontos, hogy mindig olvasd el a tartalmát, miről szól, tudj idézni, ha kell a meggyőzéshez.
Szerinted miért vagy ilyen sikeres?
Tudod, egyfajta függőség alakult ki bennem már ennyi év alatt, hogy napi szinten terjesszek, nincs más taktikám csak a személyes kontakt és marketing. Jó emberismerő vagyok, tudom ki az, akinek elég, ha ránézek és kivel kell beszélgessek. A jó marketingesnek van néhány nyitómondata, amit hangoztat és felkelti vele a vásárlók figyelmét. Aztán tudni kell a konfliktusokat kezelni. Már megkaptam a villamoson, hogy szép drága a haja. Odamegyek és akkor mondom, hölgyem tényleg úgy nézek ki, mint aki póthajakat akasztgatna magára? Ezt még az apám meg az anyám csinálta, ez teljesen naturális, mondom, ez 25 éve nem lett vágva, nem lett fésülve, azért ilyen. Vagy azt mondja, menjen dolgozni, mondom, hogy ötkor keltem, hogy eljöhessek Önhöz, hogy amit megírtunk, megszerkesztettünk, meg is vettem, aztán eladhassam Önnek.
Milyen viszonyod van a szerkesztőséggel? Meg vagy elégedve a lap tartalmával?
A szerkesztőségi dolgozókkal szerintem megtalálom mindig a hangot. Szeretek bejárni, beszélgetni, melegedni. Jó, hogy valahol elmondhatom a bánatom, a terveim és meghallgatnak. Az újság nagyon jó szerintem. Abszolút politika mentes, versek, prózák, riportok vannak benne és remek keresztrejtvények, amellyel az olvasó könyvcsomagot nyerhet. Persze időnként elcsodálkozom a címlapon, ki miért, hogy került oda. De igazából sosem volt problémám, mert tartalmát tekintve a szerzők megtöltik a lapot értékkel. Nagyon jó, hogy az újságot hajléktalan emberek írják, ezzel is többet tudunk átadni magunkból, könnyebb vele azonosulni, hisz kicsit rólam is szól.
Nem hiányzik a külföld? Hiszen te sokat voltál különböző országokban.
Hiányzik, mert ott nem azt mondják rám, hogy csöves vagy, hanem azt, hogy művész (Szilárd homokszobrokat épített a spanyol tengerparton), legföljebb életművész. Nem azt mondják, hogy te izé, csöves, hanem azt mondják, hogy te ember vagy, aki bevállalta a sorsát.
Elmondasz nekem egy sztorit?
Szoktak gratulálni, aranyosak, tegnap is, hallod, két kis 13 éves gyerek: Szevasz Szilárd, láttalak a neten. Melyiken? A youtube-on. Milyen már, hogy mindenki tudja, fenn vagyok a neten, csak én nem.
Végezetül, most már 2019-et írunk, mondd el nekem, hogy ebben az évben milyen nagy, tényleg nagy terved van.
Hát, ha én azt elárulnám, akkor egyből meg is előznélek és aztán gyorsan le is köröznélek, úgyhogy ezt nem fogom elárulni.
Én meg kívánom, hogy sok-sok ilyen díjad legyen még. Azt nem mondom, hogy az Év Terjesztője legyél, mert már az is van.
Megmondom őszintén, igazából most már csak kihalásos alapon megy, mert én most már csak főszerkesztő-helyettes vagy főszerkesztő lehetek.
Szeretnél az lenni?
Isten ments, hogy utána engem szidjanak a terjesztők, hogy elrontottam a rendelést, Isten ments.
Azért én kívánom, hogy teljesüljön az a terved, hogy megvehesd a kis házat, amit szeretnél. Köszönöm, hogy leültél velem egy kicsit beszélgetni.
Csurika
szerkesztette: Kepe Róbert
fotó: Csanádi Gábor
