Élt egyszer a svájci Alpok lábainál egy szórakozott, vagyis inkább zakkant genetikus, biológus, kémikus professzor. Egykoron Genfben dolgozott egy hiper-szuper kutatóközpont kutatásokért felelős vezetőjeként. Csakhogy időközben ahogy öregedett egyre többször elfelejtett vagy összekevert valamit. Ezért több mint 30 évnyi szolgálattal a háta mögött, érdemei elismerése mellett kirúgták, azaz korengedménnyel nyugdíjazták. A prof megharagudott a világra, megvett egy elhagyatott tanyát és elvonult a világtól, hogy kedvére sajnálhassa magát.
Egyszerűen teltek a napjai. Nézte, ahogy felkel, majd lenyugszik a nap. Hallgatta a növekedő fű sercenéseit. Egy reggel kávéját szürcsölgette, ami nem ízlett neki, hiszen éveken át élt az intézet kávéautomatájából származó barna, híg leven. Ebből elég volt! Csapott az asztalra. Felkerekedett hát és jól bevásárolt fincsi kémcsövekből, pipettákból, mikroszkópból stb. az állatkereskedésekből összevásárolt mindenféle egzotikus állatot, de a csempészett ritkaságokra is vevő volt. Szép nagy állatparkot hozott össze. Kedvenc témája, azaz mániája a fáraók feltámasztása, élő dinoszaurusz park létrehozása és a kihalóban lévő fajok klónozása volt. Ez tette be a kiskaput az intézet menedzsmentje szemében is. A fajok keresztezésével és génmanipulációval akarta megmenteni a kihalni, avagy feltámadni készülő egyedeket.
Ahogy telt-múlt az idő, egyre több és furcsább állat lézengett a ház körül. Egyszer épp megtermékenyíteni készült hat petesejtet, de elfelejtette felcímkézni a hímivarsejtek tárolóit. Gondolkodott, majd emlékezetére hagyatkozva döntött. Ráeresztette az ivarsejteket a petékre. Az idő múlásával és a kellemes körülmények hatására a petesejtek szépen fejlődtek. Osztódtak, növekedtek, már látszódott, hogy lesz belőlük valami.
Aztán beütött a krahh. Két petesejt kivételével mind elpusztult. Az embriókat kihordó állatok nemsokára megellettek. A prof örömmel és áhítattal várta a kicsik születését. Aztán megérkeztek.
Az öreg néhány Andaxin és némi konyak segítségével sikeresen feldolgozta a két jövevény kinézetét. Akármit rontott el, végül is az ő gyermekei. Nyolc hónap elteltével úgy döntött, itt az idő, hogy nevet adjon fiainak. A magasabbik úgy zsiráf forma volt. Pofája hosszú csúcsosodó orrban végződött, feje tetején és hátán tüskék meredeztek. Az alacsonyabb, közepes testű kutyára hasonlított. Hátán és fején tüskeerdőt hordott. Szürke szőrzetét világos szürkéssárgás foltok tarkították. Hosszú farkával meg tudta vakarni a füleit. Nyelve, akár a kaméleoné, ja és a fején két kis agancsszerűség púposodott. A professzor a nagyobbat Zsírsünnek, a kisebbet Agancsos Süninek nevezte el. Ők ketten nagyon jó barátok lettek, ill. hárman. A professzor ugyanis szinte édes fiaiként bánt velük, s ők ezt igen hálásan tűrték. Bent laktak a házban. Ez ugyan okozott némi problémát Zsírsünnek, hiszen állandóan beverte fejét a szemöldökfába. Később már hozzászokott, hogy lehajtott fejjel járjon.
Történ egyszer, hogy a professzornak el kellett utaznia. Kedvenceire bízta a házat és elment. Egy este két farkas osont be a házba. Kifosztották a kamrát. Épp jóízűen falatoztak, mikor Zsírsün belépett. A farkasok megfordultak, elkerekedett a szemük, majd égtelen röhögésbe kezdtek. Soha nem láttak még ilyen fura lényt, rózsaszín háziköntössel a hátán, igaz zsiráfot se láttak eddig. Miután kedvükre kiröhörészték magukat, összesúgtak, ezután egyikük megindult Zsírsün felé. Ő felmérte a távolságot és hosszú lábaival jól ágyékon rúgta a közeledőt, mire az gyorsan lement magzatpózba. A másik oldalról közelített. Ráugrott Zsírsün hátára, majd azzal a lendülettel le is ugrott róla. Ezernyi tüske szúrta szitává testét. Cimborája megunva a földön való fetrengést feltápászkodott, valahogy sikerült elkapnia Zsírsün nyakát és egy kicsit jól fojtogatni kezdte. Ekkor érezte meg a hátsójába nyilalló égtelen fájdalmat. Agancsos Süni jól megcirógatta a farkas popsiját, párszáz darab tüskéjével.
Mikor a professzor hazatért, igencsak meglepődött, hogy két ordas lakik a kamrában a sonkák és szalámik helyett. Hamarosan az is kiderült, hogy a két farkas depressziós. A prof próbálta kezelni őket, de valahányszor kedélyjavító vagy nyugtató injekciót akart adni nekik, azok azonnal üvölteni kezdtek. Így kénytelen volt elszállíttatni őket a zárt osztályra, azaz az állatkertbe.
2013 szeptember, 3. díj
