532. szám Interjú

Vendégünk Fullajtár Andrea

Szerző:

Szerencsés embernek érezheti magát, aki képes valóra váltani az álmait. Fullajtár Andrea azonban, nem a szerencsében bízik, hanem a reggeltől éjfélig tartó kemény munkában. A sokoldalú színművésznő például Csehovot, Dosztojevszkijt, Moliére-t, Ibsent, Goldonit játszik nekünk, vagy a maiak közül Pommerat, Csalog Zsolt, esetleg Glattauer darabjaiban láthatjuk. Mi nevetünk, jól szórakozunk, vagy elszomorodunk, meghatódunk, talán sírunk is, és mindenképpen feltöltődünk általa. Máskor meg olyan számunkra, mint a gyógyír (nemcsak északi szélre).

Hogy kezdődött, először tanárnak készült, és később kezdte érdekelni a színészet, vagy mindig is színész akart lenni, és rövid kitérő volt csupán, a vonzódás a tanári pálya iránt?

Számomra mindkettő nagyon fontos volt. Reálisabban hangzott az, hogy tanár szeretnék lenni, míg dédelgetett álmom volt, hogy színész legyek. A gimnáziumi évek vége felé egyre több ötletem lett, diák színjátszó kört szerveztem, egyre többen mondogatták, hogy nekem színésznek kellene lennem, így egyre inkább vállalható vágy lett.

Sokféle produkcióban láthatjuk, filmek, színház, szinkron, van kedvence?

A filmezésben, vagy a rádió hangjátékban, de a szinkronizálásban is mindig nagyon szerettem, hogy másfajta koncentrációt igényel, másképp vesz igénybe, mint egy színházi munka. A színészetben az a jó, hogy rengeteg féle dolgot ki lehet próbálni. Mindegyik egy más világ, és bár a színházzal foglalkozom a legtöbbet, nem lehet azt mondani, hogy azt szeretem a legjobban, mert azt szeretem, hogy mindegyiket csinálhatom.

Legutóbb milyen filmben dolgozott?

Most legutóbb a fiatal filmrendezővel, Dyga Zsomborral a Balaton című filmsorozatot forgattuk, és én nagyon szerettem ott lenni velük, nagyon hangulatos volt.

A Katonában kezdett fiatal művészként, és ma is itt játszik.

A Katona az anyaszínházam, de attól függően, hogy épp milyen lehetőségeim vannak, kienged máshova is. Most négy külső produkcióban dolgozom, ami nagyon jó. Mácsai Pállal és Dés Lászlóval készítettünk egy Radnóti – Gyarmati Fanni estet, ami legközelebb a Müpában lesz látható decemberben. Ezt a munkát nagyon szerettem, nagyon közel áll a szívemhez.

Miért?

Az a probléma, ami végül is Radnóti Miklós életébe került – az ő zsidósága – az, ahogy ezt az egész problémakört a harmincas években kezelték, és azáltal, hogy milyen kísértetiesen hasonlít a mai Magyarországra, döbbenetes érzés felolvasni ezeket a napló- és levélrészleteket. Maga a közönség is döbbenten reagál, és Dés olyan csodálatos zenét csinált hozzá, hogy azt gondolom, hogy ez olyan este, amit a mai gimnazista korosztálynak feltétlenül látnia kellene, hogy közelebb kerüljenek ehhez a problémakörhöz, megértsék, mi Radnóti költészete, milyen fájdalom van mögötte, és milyen elképesztő éleslátás, hogy úgy mondjam, történelmi szaglóérzék, hogy hogyan érezte meg, hová fog fajulni ez a dolog.

Színházban, ebben az évadban, miben láthatjuk?

Októberben volt premierünk, A két Korea újraegyesítése, ez egy kortárs francia darab. Imádtam próbálni, nagyon jó szerepek és jelenetek vannak benne. Nem egy konkrét sztorit követhet végig a néző, hanem tizenkilenc egymástól független jelenetből áll. A kollégákkal együtt szinte lubickoltunk benne, csupa jó szituáció, francia humor. A Katona színpadán ritkán lehet ilyen típusú darabokat látni. Boldogok voltunk, hogy ilyen jó színházat lehet csinálni. Könnyed, de mégis nagyon mély témákat feszeget. Nem rég Gergye Krisztiánnal volt premierem az Átriumban, a Merénylet című darab, ahol Takács Katival ketten alakítjuk Marat és Sade szerepét, ezt is nagyon szerettem próbálni. És már el is kezdtük a próbálni Zsámbéki Gáborral a Kurázsi Mamát.

Jelent-e valamiben, felkészülésben, vagy bármiben különbséget Önnek, ha tragikus vagy komikus szerepet kell alakítania?

Mind a két műfajt nagyon szeretem, alapvetően az alkatomnál, meg szerintem a hangomnál fogva jobbára tragikus szerepeket osztanak rám, de azért kapok komikusabbakat is, és akkor egy kicsit fellélegzem, mert a tragikus szerepek nagyon nyomasztóan hatnak, hazudik, aki azt mondja, hogy nem viseli meg, ha például egy gyilkost alakít. Sokkal jobb egy olyan szerepet próbálni, aminél tudom, hogy a nézők is nevetni fognak, meg nekem is jó, hogy nem nyomasztom magamat halálra mindenféle sorstragédiákkal.
Ugyanakkor a tragikus szerepek iszonyatosan nagy kihívások, csodálatos mélységeit mutathatja meg a színész. Nem is tudom azt mondani, hogy ezt, vagy azt jobban szeretem, inkább azt, hogy mindig feltölt, ha egy komédiában játszhatok, és mindig nagyon sokat kivesz belőlem, ha egy tragédiában, de ezzel együtt szeretem, mert a visszajelzés az, hogy a nézőkre hat, amit csinálok, és akkor tulajdonképpen jól végeztem a dolgom.

Jó a Katonában színésznek lenni?

Amikor gimnazista voltam és elkezdtem színházba járni, nekem a Katona volt az etalon. Budapest legeslegjobb társulata itt volt, már akkor is. Ha a legbensőbb vágyamat megkérdezték volna, akkor, azt mondtam volna, hogy ide szeretnék jönni színésznek.
Aztán múltak az évek, és a Nemzeti Színiakadémiára jártam, volt egy időszak, amikor úgy gondoltam, hogy mégis inkább tanárnak kellene lennem, felejtsük el ezt az egész színészetet, ez túl nehéz, talán nem is akarok az lenni igazán. Mégis egy belső kihívás alakult ki bennem, hogy azért elmegyek a Zsámbéki Gáborhoz a színművészetire, ha ő tehetséget lát bennem és felvesz, akkor színész leszek, ha nem, akkor jöhet a tanári pálya. Így felvételiztem az ő osztályába, felvett és onnan egyenes úton ide kerültem.  Azt hiszem, hogy ez már olyan, mint egy házasság, néha vannak hullámvölgyek, amikor úgy érzem, kezd kifáradni ez az egész, de akkor mindig történik valami, amitől újra jó lesz itt lenni.
Annyira kevés már az állandó társulat Magyarországon és egyre kevesebb lesz, egy színésznek meg annyira fontos társulatban dolgozni, olyan sokat jelent az ilyen típusú közös munka, hogy azt gondolom, hogy amíg csak lehet, én „katonás” leszek.

Tavaly ősztől tanítani kezdett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Zsámbéki Gáborral közösen vezetünk osztályt. Ez a viszonyunkban már sokadik szerep, hiszen ő volt tanárom, osztályfőnököm, azután igazgatóm lett, és rendezőm rengeteg darabban, most pedig, mint egy apa meg egy anya, vezetünk egy osztályt. Nagyon tehetséges, jó gondolkodású csapat, nyolc fiú és négy lány, nagyon szeretek velük lenni. Előfordul, hogy valamit nem tudok jól elmagyarázni nekik a pályán adódó különböző szituációkról, rájövök, hogy azt még magamnak sem tudtam jól megfogalmazni. A tanítás mellett nagyon sokat tanulok magam is.

Milyen lehetőségeik lesznek a tanítványainak, kezdőként a pályán, nem aggódik értük?

Nagyon is aggódom értük! Ma már sokkal kevesebb a jó színházi lehetőség, egy kezdő színésznek, mint régebben volt. Menedzselnem kell őket. Próbálom felvenni ennek a kornak a ritmusát ebben a tekintetben is. Dolgozom azon, hogy minél több ember lássa őket, találkozzanak olyan alkotókkal, akik potenciális munkaadóik lehetnek. Érzem a felelősségemet abban, hogy nekik majd legyen szerződésük.

Lehetséges, hogy mindkét álma megvalósult?

Nekem is eszembe jutott az, hogy gyerekként tanár és színész szerettem volna lenni, és mára ez a két dolog így összeért az életemben, hogy azt taníthatom, amit imádok, és közben aktívan csinálhatom is, ez valóban egy személyiség jó érési folyamatát mutatja, és remélem, hogy ez így is marad.

Milyen tervei vannak a jövőre?

Most már be kellene fejeznem a doktorimat, mert azt most már két éve halogatom, de annyit dolgozom, hogy egy ilyen lélegzetű dologra már egyszerűen nincs agyam. A bolognai rendszerben csak az taníthat egyetemen, akinek megvan a doktori fokozata. Most nem igazi professzorként, hanem óraadóként dolgozom. Mivel már osztályom is van, a doktorátus megszerzése a jövő egyik legközelebbi feladata kell, hogy legyen. Azon kívül nagyon-nagyon szeretnék több időt tölteni a fiammal. Most tíz és fél éves, és nagyon-nagyon jó fej.

És ő mire készül, szeretne színész lenni vagy tanár?

Nem, neki most a foci a mindene, rengeteget focizik, és nagyon jól is csinálja. Minden edzője azt mondja,  nagyon tehetséges. Látom, iszonyúan érdekli már a történelem és a természettudományok, a fizika, a biológia, kémia is nagyon vonzzák. Rendkívül okos, érdeklődő fiú és amellett azt érzem, hogy igazán szívjóságos ember, és emberként is teljesen fel tudok töltődni a társaságában.

December eleje van, hogy készül a karácsonyra?

Nagyon szeretem a karácsonyt, az egyik kedvenc ünnepem, főleg az odáig tartó várakozás. Próbálom függetleníteni magam attól, hogy micsoda őrület, az, amit emberek rohangálásban és vásárlásban művelnek ilyenkor. Karácsony előtti néhány hétben imádok éjjel sétálni. Ebben az időszakban olyan sajátos a város atmoszférája. Nagyon érdekes, hogy mennyire mások az utcák, az ablakokból kiáramló fény is egészen más. Amikor Gergővel terhes voltam, akkor is ez volt a mániám, hogy lementem sétálni éjfél körül, amikor üresek az utcák. Különösen, ha már leesett egy kis hó, egészen varázslatos lesz a város hangulata. Mellette szeretem azt a három napot is, amikor biztosan nem játszik a színház, bár legtöbbször huszonhatodikán már van előadás. Maga az is ünnep, hogy valóban otthon tudok lenni.

Hagyományaink szerint, olvasóink részére szereznék egy rövid karácsonyi üzenetet kérni.

Van egy buddhista mondás: Ha kis dolgokban megtalálod istent, a nagy dolgokban is meg fogod. Ha a kicsikben nem találod, a nagyokban sem fogod.

Köszönjük szépen. Nagyon boldog ünnepet kívánunk!

Kapcsolódó írások