A kora tavaszi délelőtt napsugarai tovább vetítődnek a verenda előtti szőlő töveknek, el-eltűnvén a virágoskert rózsafái közt. Ernő bácsi pohárka szilvóriumot kortyolgat, a sajátját, hisz a kertje végiben négy besztercei fája szépen termett az elmúlt évben. Néhol fel-felnyög a derekába állott fájás miatt. Előző nap a hátsó kisház körötti földet dömöckölte, ha az utcáról nem is látják, legyen azért rendben, hisz az a módja.
Tegnap a falu mészárszékén vett egy nagyobb darab húst, így ébredését követően térült-fordult a konyhában. Vendéget vár ebédre, a Tarkai Jánost, harmadik szomszédját. Nagy nap ez, Jánossal még köszönő viszonyban sem voltak majdnem három éven keresztül. Az az átkos humora, mellyel megajándékozta őt a jó Isten! Pár éve történt egy őszi napon, szintén a verandán pihengetett, az utcában János jött valahonnan. Megállt a kapu melletti diófánál. „Összeszedek egy pár szem diót.” Ernő bácsi akaratlanul kiáltotta oda: „Szedd csak össze, tedd a kapu mellé, majd behozom.” Ezután János barátja még az utcán sem köszönt neki, pedig ő volt az egyik tanú egyetlen fiának az esküvőjén. Eltelt pár év, a fia, aki már családjával kint él az Államokban, ünnepi képeslapot küldött neki. Nyitja a borítékot, benne egy képeslap. Szétnyitja, hát elkezd zenélni egy betlehemes dalt. Meglepődött, de meg is ijedt kissé. Nézegette, nézegette, majd kora este átsétált János barátjához, megmutatni néki is a zenélő képeslapot. János bácsi nézegette, majd szétnyitotta. A felcsendülő karácsonyi ének igencsak meglepte az idősebb Jánost. Ezt követően hol kinyitotta, hol visszacsukta a felhangzó karácsonyi éneket rejtő képeslapot. Végül is a titokra kereste a választ, míg a fényes és színes keménylap megtört a sarkában, ezt követően már nem hangzott fel a dal a képeslapot kinyitván. No mindegy, gondolta – s így lettek újra barátok. János bácsi egyik felmenő ágán orosz ükapa is lenézett reá az égből. Még jó régen történt, együtt borozgattak egy nyári este, és János bácsi I. Péterig visszavezette a családfáját. Így Ernő bácsi ünnepi ebéddel készül. Orosz ételként borscs levest főz, céklával, káposztával és jó sok hússal. Második fogás a rántott borda lészen. Az asztalon a miskakancsóban homoki fehérbor. A kertben kicsiny málinkó madár csivitel, igen jön a jó idő. Módos embernek tartották világéletében, meg volt néki is a macája, jó pár évvel a megboldogult felesége halálát követően. Megterített, a verendán üldögél még egy pohárka szilvóriumot kortyolgat, egy füstös mahorka cigarettára gyújt.
De rég volt már, az utcarész kerítésénél a magyalt még a feleségével együtt ültették, szerette fehérszínű virágait. Három hete a megyeszékhelyre utazott, mert nem tud éjszakánként aludni. Az orvos felírt egy furcsa nevű altató pirulát neki, végül is esténként nagy pohár mákony teát főzött magának, úgy aludt tőle, ahogy a medve alussza a téli álmát. Viszont az orvosa egy általános kivizsgálást is javasolt. Így derült ki, hogy jobb szemére a cukor ment rá, míg a másik szemén zöldhályogot állapítottak meg. El is volt keseredve az öreg.
Két napja nekiindult a szomszédos kisvárosba, a Takarékszövetkezetben felvett három millió forintot a betétkönyvéből Igen, döntött. Jóval elmúlt hetven éves, egyszer életében szeretne felmenni a fővárosba, látni Budapestet. Hotelben lakni, egy méregdrága éjszakai szórakozóhelyet meglátogatni. Elköltheti ezt a pénzt, kinek is adná, így is az egyetlen fia örököl mindent, a házat, a jó zsíros betétkönyvet, a földjeit. Felriad, a kapuban János barátját pillantja meg. Az „Adjon Isten, kedves szomszéd” köszöntést követően hamiskás mosollyal, kissé hunyorítva egy palack egri Medoc bort mutat fel. Egy vendégváró kupica szilvapálinkát hajtanak a gallér mögé, majd asztalhoz ülnek. Szinte ott folytatódik a beszélgetésük, ahol jó pár éve megszakadt. Szóba kerül a módos tihanyi gazda, ki egy hónapja vett egy új traktort magának. Béla bácsi, aki világ életében juhász volt és most a legeltető mezőt-rétet ismeretlenek megvásárolták. Mint a Veres majorban történt betörés. Az ebéd végeztével a verendán üldögélnek, homoki fehérbort kortyolgatnak, öregesen, ráérősen. Ernő bácsi rákészül a mondandójára. „Te János, van néked egy öreg Zsigulid. Fel szeretnék menni Pestre, nem vonattal, és mégsem egyedül. Minden cechet magam állok, a benzintől a szállodáig. Egy napra mennénk csak, felvinnél-e?” János bácsit meglepi régi barátja kérése, majd kivágja Ernő bácsi számára a huszonegyet jelentő válaszát. „Ha a kocsi beindul, megyünk a fővárosba.” Rögtön meg is beszélik, másnap szombat, és reggel indulnak is. Vakító tavaszi napsütés, az öreg kocsi kétszer is lefullad, míg a faluból kiérnek a műútra. János bácsi egy lakodalmas kazettát tesz a magnóba, Ernő bácsi pattogatott kukoricát szemezget egy dobozkából. Falvak sora, majd nagyobb városok, így érnek Budapestre. Ernő bácsi előre mindent elintézett az interneten. Piros lámpa, zöld lámpa, hol is vagyok – téboly, majd végre megtalálják a szállodát.
Elfoglalják a szobájukat, öregesen iszogatnak. Mondhatni becsípnek este tíz órára. Taxit hívnak, a nagykörút egyik közismerten hírhedt éjszakai lokáljába vitetik magukat. Egy asztalkához ülnek a kis színpad előtt. A cigarettafüst kékes színben száll a megvilágításban. Tokaji bort isznak, tudják ők, mi az elegáns fogyasztás. „Te ez a nő majdnem mezítelen!” János bácsi szavaira Ernő bácsi bólogat. Rózsaszín baby-dollhoz hasonló lenge öltözetben fiatal huszonéves szőke leány ül az asztalukhoz, így meglepetésszerűen. Csacsog és nevetgél, a keblei szinte alig fedettek. Természetesen a legdrágább italt rendelteti magának. A két öregnek hamar a fejébe száll a pár pohár itóka. Pezsgőt rendelnek, János bácsi BÚÉK-ot mond, tavaszhó okán, jókedvű mámorában. A színpadon vége a műsornak. A szőke leány Ernő bácsit kérdezi: „Ki vagyok én Neked? A mátkád!” – mondja és ölelgeti az öreget. Pár vendég marad csupán, kora hajnal lehet már, az utcán kint már virrad. A szőkeség eltűnik az asztaluktól. Amint kilépnek az utcára, a kietlen körúton egy villamos csilingel, s eltűnik a híd irányában. Egy taxit intenek le, egy arra haladó kisebb csoport leánykáinak Ernő bácsi mámorosan odakiáltja:
„Jó reggelt Budapest!”
2014 november, 2. díj
