Az alábbi interjú egy olyan együttes dobosával készült, akik jövőre lesznek 15 évesek. Az együttes a Hooligans, a dobos Kiss Endre Endi. Zenésznek születet, erre készült már hat éves korától. Erről is és sok mindenről beszélgetünk.
– Hogyan lettél zenész?
– Három barátommal, közülük kettővel most is együtt játszunk az együttesben, 6 éves korunkban kezdődött a pályafutásunk. Óvodában összebarátkoztunk és rögtön meg is alakítottuk a zenekarunkat. Akkor még nem Hooligans volt a nevünk, azóta már nagyon sok néven futott a zenekar. Tehát mi tulajdonképpen 34 éve együtt zenélünk. Szerencsen születtünk, ott éltünk 22 éves korunkig, onnan indult ez a barátság. Azt hiszem ez volt a szerencsénk, mert véleményem szerint a vidéki ember sokkal összetartóbb. A városban, főleg itt Pesten nagy az elmagányosodás.
– Miért a dobot választottad?
– Annyira kicsi voltam, hogy nem tudom. Így alakult. Nem direkt módon, hanem talán ehhez volt tehetségem. A szüleim is úgy magyarázzák, egyszerűen nem is volt kérdés, hogy mi legyen a hangszerem.
– A legelső koncertedről, ami 9 évesen volt mesélnél?
– A szerencsi úttörőházban történt. Akkor az volt a nevünk, hogy „Elektromos rock”. A felszerelésünk meglehetősen kezdetleges volt, nem hatalmas cuccokban kell gondolkozni. Tudásilag mi sem voltunk még valami magas fokon, de sikerült nagyon jó hangulatot csinálni. Az iskola mellett éjjel-nappal ezzel foglalkoztunk, próbáltunk, zenéltünk, fejlesztettük magunkat. Úgy keltünk és feküdtünk, hogy mi zenészek vagyunk.
– Milyen zenét játszotok?
– Mindig a rock és a dallamosság volt a lényeg. A rockon belül is sokféle stílusban játszottunk. Nagy intervallumok vannak a műfajban.
– Hol szoktatok fellépni?
– Nagyon sok helyen. Országon belül, ahova meghívnak, vagy le tudjuk szervezni a műsort. Külföldre is sokat járunk, elsősorban a szomszédos országokba, Erdélybe, Szlovákiába, de voltunk pl. Írországban is.
– A Szigeten fel szoktatok lépni?
– Egy pár éve már nem. Amikor utoljára felléptünk, két műsort is sikerült adnunk. Azt hittük, hogy jó a kapcsolatunk a szervezőkkel, de a következő években már nem is hívtak minket.
– Más. Szerinted hány féle szegénység van?
– Nagyon sokféle, de ezek közül a legszörnyűbb az anyagi és a lelki szegénység. Aki lélekben szegény, az szinte elveszíti a kapcsolatát az emberekkel. Az anyagi szegénység megöl sok mindent. Például a lelket. Hiába tagadják sokan, hogy a pénz szükséges, a nélkül az ember hiába akar jó dolgokat csinálni, nem tud. Szörnyű világban élünk.
– Mit érzel, ha találkozol a nyomorral?
– Nagyon szörnyen érzem magam. Amúgy is túl lelkis vagyok, de egy kicsit máshonnan kezdem. Szerencsről származunk, lelkiekben gazdag, anyagiakban szegény családokból. Amikor felkerültünk Pestre zenélni akartunk és zenéltünk. Viszont nem volt miből élnünk, sokszor nem volt hol laknunk, ha volt, sokszor üres volt a hűtő, sőt hármunknak kenyérre valónk sem volt. Megjártuk a nyomor tornácát. Elmehettünk volna dolgozni, de mi úgy éreztük, hogy az életünket tettük fel arra, hogy zenészek legyünk. Ha napi 8-10 órát dolgozunk, esetleg más irányba kötünk ki. Nem fért bele az életünkbe. Nagyon nehezen sikerült befutnunk, elfogadtatni magunkat az emberekkel, közönséget szerezni. Nem tudni miért. Lehet, hogy az együttes neve, „Hooligans” rosszul hangzik. Azért mert sikerült kijönni a nehéz időszakból, nem felejtem el a múltat. Teljesen átérzem a mai emberek sorsát és segítek, ahol tudok. Viszont egy-két embert, akik el vannak szállva maguktól, elküldenék ilyen helyekre, amiket mi megjártunk.
– Hogy sikerült befutni?
– Úgy, hogy küzdöttünk, küzdöttünk és egyszer csak váratlanul „Szenzáció” című lemezünk elfogyott 34.000 példányban. Szponzorunk nem volt, viszont szerencsére volt egy műsor a Dalnokok ligája címmel. Ott végre megismerhettek bennünket a nézők, mert beszélgetéssel tarkított adás volt. Nem csak azt látták, hogy négy tetovált rocker tépi a gitárhúrt és veri a dobot, hanem a beszélgetésből leszűrhették, hogy igen, ezek hús-vér emberek, akarnak valamit, és a cél érdekében sok mindent feláldoznak. Azóta végre töretlen a pályánk.
– Hány lemezetek jelent meg?
– November végén jelenik meg a nyolcadik, „Nyolc szemközt” címmel. Ez arra utal, hogy négyen vagyunk a zenekarban és nyolc szemközt döntünk el mindent.
– Simán mennek a dolgok köztetek, vagy vannak súrlódások?
– Súrlódás mindig van. Ha azt hallod valakitől, hogy náluk semmi probléma, általában rövid időn belül szakítás van. Ha sok-sok éve így élsz együtt valakikkel, hogy turné, buszozás, próbák, ott elkerülhetetlenek a kisebb konfliktusok. Nálunk igaz barátságok vannak, nem kell vérre menő vitákra gondolni. Nem lehetünk teljesen egy véleményen mindenben, de azért a dolgok jól mennek. Azon kívül ezek a kisebb viták viszik előbbre az életünket.
– Ti írjátok a zenéket, vagy külsősökkel dolgoztok?
– A zenéket mi írjuk, Tibi a zeneszerzőnk, de a szövegeket külsősök, a barátaink írják. Megmondjuk vagy a címet, vagy a témát, és ők összehozzák. Van, hogy lemezenként más írja a szöveget.
– Mik a terveitek az évvégére, és persze jövőre szülinap, ugye?
– Most megjelenik a nyolcadik nagylemezünk. Évvégéig még turné van. Január, február lazább időszak. Viszont jövőre lesz a Hooligans 15 éves. Szeretnénk könyvet megjelentetni, lemezt kiadni, és sok-sok bulit tartani, ahova nagyon sok embert várunk. Szóval a jövő év a nagy ünneplés ideje lesz.
Reméljük nagy sikerrel és nagy közönséggel.
Likes
Nincs hozzászólás