401. szám Vers

Nem panaszkodom

Szerző:

Köszönöm, jól. – Ezt mondom, hogyha kérded.
De várj egy percet még, s talán megérted:
Ha már szóba hoztad, újragondolom.
Kinek lenne jó, ha szó nélkül ráhagyom?
Igen, jól vagyok. – Mondhatnám, hisz mégsem
Lenne igaz, hogy mindig csak éhezem.
Bár minek titkolnám: keveset eszem.
Néha kerül több is, olyankor jóllakom,
S beérem ennyivel. Nem panaszkodom.

Tévedsz, nem is fázom. Inkább csak télen…
Elmúlt. Tavasz van, s kizöldült reményem.
Most napfény jár a parkban, sétál a lombokon,
Átkarolja vállam, babrál az arcomon.
Cicáz velem a szél is. Lásd, ő is ingyen szeret.
Fülembe súgja: Nyár jön! S tudom, nem hiteget,
Feledhetem végre a jégfürtös a telet.
S mi lesz a nyár végén? Ezen nem gondolkodom,
Ami jön, múlik is. Nem panaszkodom.

Mindig így, egyedül. Hidd el, már ez se bánt.
Magam mosom magamra e viseltes ruhát.
Ha úgy adódik, szakadjon! Meg is foltozom,
S mint életem ráncait, – magam vasalgatom.
Igen, van hol laknom. Persze, csak bérelem,
Néhány négyzetméter egész életterem,
Mégis tág tud lenni, ha rám tör a félelem.
Senki sem adósom, én se tartozom.
Lehet így is élni. Nem panaszkodom.

Ha mégis fáj valami (homályos sejtelem)
Hogy félbehagyott szándék kíséri életem.
A hitem sem követ már. Semmit sem tehetek,
Mint annyiszor, most is csak  zsákutcát kövezek.
Bár tudhatnám…! S ha most valódi nyár jön el,
A tél ereje elmúlt, és végre a fény emel,
Az élet lép felém, hogy könnyebben érjem el?
Csak nem feladni! Ezzel magamnak tartozom,
A többi meg van írva. Nem panaszkodom.

Kapcsolódó írások