471. szám Széppróza

Nagyezsda bibliája

Szerző:


Volt egyszer Nagy Péter cár uralkodása idején Oroszországban, a végtelen
Ural-hegység lábához simulva egy nagy falu, amit ma már talán
kisvárosnak nevezhetnénk. Szorgalmas, istenfélő népek lakták, akik
bölcs, szigorú sztarosztájuk irányításával egyre a városka
felvirágoztatásán fáradoztak. Főbírójukon kívül még egy embert
tiszteltek fenntartások nélkül – ez a pópájuk volt, akinek
istentiszteleteire, prédikációira minden alkalommal megtelt a városka
temploma. De élt ebben a városban egy gyönyörű szajha is, akit
Nagyezsdának hívtak. Ez a nő soha nem ment ki az utcára, saját lakásán
fogadta vendégeit, akik minden este elmentek hozzá, minden éjjel jót
mulattak vele. Volt ennek a szajhának egy öccse, akit egyszer azzal
vádolt meg egy özvegyasszony, hogy az megerőszakolta őt. Hamis volt a
vád, a sztaroszta mégis elítélte a szajha öccsét, ötven korbácsütés lett
a büntetése. Elment az öcs igazságáért a pópához, aki szintén elítélte
őt és jóváhagyta a büntetést. Ezt hallva elment a szajha a főbíróhoz és a
pópához, és azt mondta nekik:
Tudjátok, hogy hamis a
vád, tudjátok, hogy az az asszony azért hazudik, mert az öcsém rá sem
néz. Így igazságtalan az ítéletetek, és ti, az öcsémen keresztül
valójában engem akartok büntetni. Kérlek benneteket, ne csapassátok meg
az öcsémet, kiváltom arannyal.
Ezek ketten azt felelték neki:
Te szégyentelen! Nincs
szükségünk a mocskos munkádból származó aranyakra, ha annyi aranyat
adnál, amilyen nehéz az öcséd, akkor is megcsapatnánk.
Rá is mérték az ötven korbácsütést, amibe a fiatalember csaknem
belepusztult. A szajha ajkát összeszorítva, könnyeit nyeldesve nézte
végig az ítélet végrehajtását, aztán gyógyfüvekkel készült kivonattal
ápolni kezdte a kínpadra hurcolt szörnyű sebeit. Mikor már csak ketten
maradtak a piactéren, az ájult fiatalember fölé hajolt, és a fülébe
súgta:
Ne félj, drága öcsém, meg
fogsz gyógyulni, és én megígérem neked, hogy ez a két lelketlen gazember
nem sokáig fog élősködni a nyakunkon.
Várt a szajha egy hétig, szépen kiöltözködött, elment a sztaroszta utcájába, elment a főbíró háza előtt.
Mondta a sztaroszta:
Hát te nem is köszönsz nekem?
Mondta a szajha:
Köszöntem én, ahogy illik, csak te nem hallottad.
Mondta a sztaroszta:
Sose jössz ki az utcára, csodálom, hogy most mégis itt vagy.
Mondta a szajha:
Én meg azon csodálkozom, hogy te sose jössz el hozzám, pedig hozzám mindenki eljön.
Mondta a főbíró:
Elmennék én hozzád, de mindig annyian vannak nálad!
Mondta a szajha:
Ezen könnyű segíteni. Gyere el hozzám délután hat óra felé, akkor még senki nem lesz nálam.
Mondta a főbíró:
Igazat szólsz?
Mondta a szajha:
Olyan igazat, mint amilyen igaz te vagy.
Rábólintott a sztaroszta:
Ma este hat óra után elmegyek hozzád.
Továbbment a szajha. Elment a pópa utcájába, elment a pópa háza előtt.
Ugyanúgy kezdtek el beszélgetni, és ugyanúgy mondta végül a pópa:
Elmennék én hozzád, de mindig annyian vannak nálad!
Mondta a szajha:
Ezen könnyű segíteni. Gyere el hozzám ma este hét óra után, senki nem lesz nálam.
Mondta a pópa:
Igazat szólsz?
Mondta a szajha:
Olyan igazat, mint amilyen te vagy.
Rábólintott a pópa:
Ma este hét óra után, az esti ima végeztével, elmegyek hozzád.
Továbbment a szajha. Elment az öccséhez és azt mondta neki:
Gyere el ma este nyolc órakor hozzám. Mindkét bírádnak visszafizetheted az ötven korbácsütést.
Hat órakor sietve megérkezett a sztaroszta a szajhához. Odavágta ruháját
a sarokba, és beugrott a szajha ágyába. Az itatta, kényeztette,
incselkedett, játszadozott vele, de az ölébe nem engedte. Játszottak hét
óráig.
Egyszer csak hallották, hogy jön valaki.
Mondta a szajha:
Jaj nekem, hét óra van, jön a pópa!
Mondta a sztaroszta:
Hát az is idejár?! Jaj, csak meg ne lásson! Bújtass el!
Két láda volt a szobában, egyik a másik tetején.  A szajha leemelte a felső ládát és az alsóra mutatott:
Bújj bele a ládába! – a főbíró meg belemászott, úgy ahogy volt, meztelenül.
Bezárta a szajha a ládát, eltette a kulcsot, aztán visszatette a második
ládát az első tetejére. A pópa csak elhadarta az esti imát, nem is
vacsorázott, rohant a szajhához. Odavágta ruháját a sarokba, és beugrott
a szajha ágyába. Az itatta, kényeztette, incselkedett, játszadozott
vele, de az ölébe nem engedte.
Játszadoztak nyolc óráig. Egyszer csak hallották, hogy jön valaki.
Mondta szajha:
Jaj nekem, nyolc óra van, jön az öcsém!
Mondta a pópa:
Az, akire ötvenet csapattunk? Jaj, csak meg ne lásson! Bújtass el!
A szajha kinyitotta a felső ládát, a pópa meg belemászott, úgy, ahogy
volt, meztelenül. Bezárta a szajha a ládát, eltette a kulcsot és
összekötözte a két ládát. Amint belépett az öccse a szobába, a szajha
azt mondta neki:
Ott van a sarokban azoknak az embereknek a ruhája, akik igazságtalanul megcsapattak téged!
Ők maguk ott kuporognak azokban a ládákban. Tessék, itt vannak a
kulcsok. A ládákat nem bírom el egyedül, de fogd a ruhákat és a
kulcsokat, menj el a fővárosba a patriarchához, és mondd el neki, miféle
emberek a mi elöljáróink. Fogta a szajha öccse a ruhákat, fogta a
kulcsokat és útnak indult a távoli fővárosba. Másnap hiába várták a
hívek a pópát, nem jött az, nem volt, aki elmondja a reggeli imát.
Nyugtalankodni kezdtek az emberek, és azt mondták:
Gyerünk a sztarosztához! Majd ő megkeresteti a pópát.
Szaladtak a bíróhoz. Azt mondták a bíró szolgái:
Tegnap, késő délután elment a sztaroszta hazulról, azóta nem láttuk.
Mondta a bíró felesége:
Nem tudom, hol van az uram. Csak azt tudom, hogy éjjel sem jött haza.
Megijedtek az emberek, összevissza szaladgáltak, minden házba
bekopogtattak. A pópa meg ott kuporgott a szajha házában, a felső
ládában, és mivel este sokat ivott, rájött a pisilhetnék. Nem is tudta
tovább visszatartani, és az áldás csurogni kezdett a sztaroszta fejére.
Kiáltott a bíró:
Megállj, szentatyám! Mit művelsz velem?!
Megismerte a pópa a sztaroszta hangját és leszólt hozzá:
A nemjóját! Hát te is itt vagy, bíró uram?! Mondd csak, neked hogy sikerült visszatartani?
Mondta a sztaroszta:
Sehogy! Tisztesség ne
essék, de éppen most nagydolgozok… Mostmár semmiképpen sem bírom tovább
ebben a ládában, kezdjünk el együtt kiabálni, hátha meghallja valaki.
Így is tettek; a szörnyű ordítozásra a szajha háza köré gyűltek az emberek, és kiabálni kezdtek:
Gyertek, nyúznak valakit a
szajha házában! – azzal berohantak a mindannyiuk által jól ismert
hálószobába. Nem láttak ott egy teremtett lelket sem, csak az
elviselhetetlen bűzt érezték, csak azt hallhatták, hogy óbégatnak a
ládákban. Feltörték az emberek a két ládát, kimászott a pópa, kimászott a
sztaroszta, és ott álltak meztelenül, összerondítva a hívek előtt.
Ekkor előlépett a szajha, a szekrény mögül, derékig felhúzta köntösét és
szemérmének fekete háromszögét egy pillanatra az elhűlt emberek felé
villantotta:
Nézzétek! – kiáltotta
csengő hangon – ez kellett volna nekik! Láthatjátok, miféle oltár előtt
borultak le ezek… ezek, akik ma éjjel Nagyezsda bibliájába akartak
elmélyülni, itt keresvén az üdvözülésükhöz vezető utat! A szent könyv
kötéséig – nem mondom – eljutottak, de belelapozni – úgy higgyetek nekem
– nem engedtem őket. És most vigyétek a házamból ezeket az átkozott
szemforgatókat!
Az emberek egy darabig döbbenten bámultak elöljáróikra, aztán falrengető
nevetés, füttyögés kíséretében kilökdösték őket a szobából. Azok ketten
pedig
még az éj leple alatt elbujdostak a városból.
Azóta vált hagyománnyá az Ural aljában az alábbi párbeszéd, melyet ifjú házas férjek – ha találkoznak – ki nem hagynának:
Aztán szépöcsém, belelapoztál-e ma éjjel Nagyezsda bibliájába?
Méghogy én?! Háromszor is, komám! – így a válasz, aztán megveregetik egymás vállát, és huncutul összemosolyognak.

2012 június, második díj

Kapcsolódó írások