Hihetetlenül hosszú címet fogok most leírni. EQUAL közösségi kezdeményezés – „Híd a túlsó partra” – Új módszerek bemutatása a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatási esélyeinek növelésére. A programzáró konferencián, melyet még 2008 végén rendeztek, több megmutatnivaló kezdeményezéssel is találkoztunk, utolsóként, de nem utolsósorban a Motiváció Alapítvány programjáról szólunk. Dávid Istvánnal, az alapítvány igazgatójával beszélgettünk.
– Alapítványunk fogyatékos, megváltozott munkaképességű embereknek nyújt szolgáltatásokat. Támogató szolgálat, akadálymentesítési környezeti program, Fogyatékos fiúknak nyújtunk többféle támogatást és programokat, információt adunk, képzéseket szervezünk, mozgássérülteket szállítunk a kívánt helyre, otthonukban és munkahelyükön segítjük őket a mindennapjaikban. Nagyon sok HEFA és EQUAL programokat hajtottunk végre az elmúlt években.
– Hogy indult el ez az EQUAL program?
– Mi igazán azt találtuk ki az EQUAL programban, hogy lemodellezzük azt a kört, amiben a fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberek élnek. Bevontunk a programba egy képző intézményt. Egy olyan szövetkezetet, amelyik fogyatékos embereket foglalkoztat, és fogyatékos emberek üzemeltetnek. Egy olyan céget, melynek sok vidéki telephelyén 95%-ban fogyatékos emberek dolgoznak. Valamint egy non-profit céget, mely a környezetvédelem területén tevékenykedik. Nagyjából azt gondoltuk ki, hogy a környezetvédelem területén várható piaci igény, ahol az emberek el tudnak helyezkedni. Fontos cél, hogy minél kevésbé környezetrongáló módon éljünk, és éppen ezért minden szervezet, akiket bevontunk, környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéskörben dolgoznak. Ezenkívül is sok szintje volt az innovációs résznek. Egyrészt azt akartuk, hogy olyan emberek is, akik még nem dolgoztak, tudjanak dolgozni, vagyis bekerüljenek a munka világába és a környezetvédelembe. Kitanítattunk nekik olyan szakmákat, mint a településhulladék hasznosító, elektronikai hulladékhasznosító. Ez alatt értendő például a televíziók, képernyők, telefonok és más elektronikai eszközök szétszerelése elemeire, hogy a fémhulladék hasznosítható legyen. Erre a munkára képeztünk olyan fogyatékos fiatalokat az EQUAL programban, akiknek ellőtte még nem volt munkalehetőségük. Próbáltuk őket munkahelyi tapasztalatokhoz juttatni, mert sok munkahelyen igénylik a gyakorlati tapasztalatot. Aztán európai üzleti asszisztensképzést tartottunk, amiben a számítástechnika, az angolnyelv, valamint az üzleti kommunikáció volt erősen hangsúlyozva. Azt láttuk, hogy erre a szaktudásra a munkaerő-piacon nagy szükség van. Egy vidéki telephelyen pedig szőnyegszövés oktatása folyt. Ott pedig teljesen autentikus, magyar motívumokat használtak jó minőségű szőnyegek gyártása során, amiket pontosan ezért jól el lehetett adni. Elindítottunk még egy GSM képzést, ahol mobiltelefon szervizelést tanulhattak az ügyfeleink. Mindig attól függött, hogy mit indítottunk be, hogy éppen milyen munkaerőt igényelt a piac, és amire az emberek képesek voltak.
– Hány szakember vett részt a programban, és hány igénybevevő?
– Ötvenhét fő kezdte el a képzéseket, és ebből negyvenkilenc el is végezte. Ebből negyvenen el is helyezkedtek, közülük harmincöten még ma is dolgoznak. Mi hosszabban fogjuk követni az életüket, mint ami az elvárás lenne, mert az alapítványnak van munkaerő-piaci szolgáltatása. Ez egyébként is a szervezetünk egyik szolgáltatása. Munkatársaim a program ügyfeleinek a sorsát minimum hat hónapig követik, de némely esetben ennél hosszabb ideig is.
– Mekkora volt a költségevtése a programnak?
– Kétszáznegyven millió forintból gazdálkodhattunk.
– Hogy értékelnéd a program megvalósulását?
– Én azt gondolom, hogy voltak hiányosságai a programnak, sokszor csúsztak a pénzek, sokszor nagyon szűk mozgásterületet kínálkozott a képzés tekintetében. A képzés megtervezése után ezért mindig szerződést is kellett módosítani, ahogy megismertük a helyzeteket és az embereket. Ennél sokkal jobb programot is tudtunk volna alkotni, ha több idő ált volna a rendelkezésünkre, és rugalmasabb lett volna a pályázati kiírás. Ettől függetlenül azt lehet mondani, eredményesek voltunk, jó képzési anyagok születtek, egy csomó termék, ami itt van a börze asztalán, és erős nemzetközi együttműködés jött létre. Olyan nemzetközi partnereket sikerült választanunk, akik profik voltak a maguk területén, rengeteg mindent tanultunk tőlük. Egy angol (manchesteri), egy francia (lyoni), egy olasz (livornoi) és egy cseh (prágai) szervezettel vettük fel a kapcsolatot. Náluk nagyon sokat láttunk és hallottunk, amit hasznosítani tudtunk a projekben és a továbbiakban is. Az itt kiállított szóróanyagok között lehet is látni egy csomó összehasonlító elemzést a külföldi és hazai programokról. Miket lehetne átvenni, mik azok, amik ott jól működnek, és hazánkban adaptálni lehetne. Abszolút előrébb tartanak a fogyatékos emberek segítésében, még a csehek is. A legfontosabb különbség szerintem az, hogy Magyarországon sokkal központosítottabb az irányítás mindenhol, így a mi szféránkban is. A külföldieknél a helyi önkormányzat vagy azok intézményei felelnek a képzésért, a munkáltatásért, a munkaközvetítésért, míg nálunk a központi szervezetek. Ők azonban sohasem jutnak olyan közel a lakossághoz, mint azok a szervezetek, amiket a helyi erők működtetnek.
– Miben különbözik az EQUAL- program, az eddigi európai programoktól?
– Amiben tapasztalatot szerezhettünk, azok a HEFOP-os programok, ezek elsősorban egy konkrét célt – mondjuk ötven-száz ember munkaerő-piaci elhelyezését – tűzték ki célul. Az EQUAL program egy innovációs program, melyben nem az az elsődleges cél, hogy emberek helyezkedjenek el a munkaerő-piacon, százan, öten vagy tízen, hanem hogy módszereket dolgozzon ki, melyek alkalmas arra, hogy elterjesztve ezzel a módszerrel sokkal több embert lehessen elhelyezni.
Persze a HEFOP-programokat is felhasználtuk arra, ha lehetett, hogy innovációkat hajtsunk végre benne. Erre nagyon sok példát is tudok mondani. Nemcsak elhelyeztünk embereket, hanem abba is nagy energiát fektettünk, hogy ez ne csak egyszeri elhelyezés legyen, hanem attitüdőket is változtasson, segítsen hosszú távon is. Ellenben az innovációs programokat is felhasználtuk arra, hogy stabilizáljunk jó néhány embert a munkaerő-piacon. Ilyen szempontból nagy különbség nincs, de gyakorlatilag az egyik egy szabadabb történet, nem a számok a lényegesek a végeredmény szempontjából, hanem a termék az ötlet, a javaslat vagy a konkrét megoldási módszer az, ami kidolgozásra kerül. Az EQUAL sokkal szabadabb, és sokkal kreatívabb program volt, mint az eddigiek.
