Egyik reggel az szokásosnál jóval korábban kellett munkába mennem.
Az ablakot kitárva kellemes levegő áramlik szobámba, ezért szellősen öltözködöm.
Egy farmer, egy ing és már megyek is.
De hazudott a kora reggel. Megbántam lenge öltözékemet, amint kiléptem az utcára.
A tavasz első napjainak hűvös érkezése hideg szellővel – mely átjárja testemet – köszönt.
Semmi pánik. A kocsiba vágódom és már úton is vagyok.
A város teljesen felfordult, így reggeli órákban. Az autók úgy másznak egymás hegyén-hátán, mint a kerge hangyaboly eső előtt.
Mellettem párhuzamosan fut egy villamos. Pillantásom a rajta utazókra irányítom.
Élettelen, korai utazásra ítélt, alsó középosztály mered a távolba, eltűnt álmaikat kutatva.
A lámpa pirosra vált az egyik kerület mocskos környékének még mocskosabb sarkán.
Jobbra nézve dulakodásra leszek figyelmes. Két tinédzser lökdös, kötözködik egy idős hajléktalannal.
Az öreg nem akar róluk tudomást venni.
El akar menni, de a két srác gátat szab karjával, elzárva számára a menekülést.
Az emberek úgy somfordálnak el mellettük, mintha nem vagy nem is akarnák látni mi történik.
Behunyt szemmel hagyják sorsára az öreget…
…Hirtelen fültépő kürt kiált felém a mögöttem álló autóból.
A lámpa már zöldre váltott mialatt tekintetem eme aljas közjátékra tapadt.
Sávot váltok, majd miután befordultam a sarkon, leállítom autóm dübörgő szívét és kiszállok.
Nem tudom miért, de ösztöneim nem engedik, hogy ezt hagyjam.
Látom amint a két iskolatáskás fiú gúnyos nevetéssel és durva taszigálással porig alázzák a már amúgy is minden hitét vesztett öreget.
Nem látják mikor mögéjük lépek.
Nem erősen, de határozott mozdulattal megmarkolom az egyik fiú vállát és arrébb taszítom.
Értenek ők a szóból és elinalva úgy tűnnek el a járókelők tömegében, mint az égen szálló repülő a felhők beláthatatlan tengerében.
Az öreg felé fordulok és érdeklődöm hogylétéről.
Nem panaszkodik, nem átkozódik, de látom, hogy szemének rácsos ajtaja próbálja bezárva tartani a fájdalom könnyeit.
Beszélgetésbe elegyedek vele.
Meglepően tapasztalom, hogy az első kérdése az én nevem.
És kellemesen csalódom, hogy milyen kifinomultan bánik a szavakkal.
Egyáltalán nem esik nekem különböző történetekkel én húzom ki belőle az információkat.
Kiderül, hogy diplomázott textiles mérnök!
És kiderül az is, hogy a rendszerváltás után kezdett hanyatlani sorsa.
Meghalt a textilgyárak és az ipar folyamatosan stabil munkaerőt biztosító világa.
Ezt még megfejelte az élet egy katasztrofális házassággal és egy balesettel, mely végleg elzárta számára az előrejutás lehetőségét.
Tovább kérdezgetem, hisz oly ékesszólással rendelkezik, hogy valósággal iszom szavait szókincse gazdag tárházának kútjából.
Mesélt az első utcán töltött éjszakáiról, a megaláztatásokról, az éhezésről, a dermesztő téli éjszakákról és a szemét közt talált ételekről, melyek egy hét éhezés után valóságos ínyencfalatoknak számítottak.
Földbe gyökerezett lábbal, torkomban dobogó szívvel hallgatom fordulatos, de kíméletlenül elevenbe taszító, fájdalmas, szívszorító történetét.
Mennem kell.
Ellenben búcsúzóul még a nadrágzsebemből előkaparom a nálam lévő párszáz forintot és átnyújtom neki.
Tiltakozik, de én ragaszkodom hozzá.
Azt mondja, hogy neki az is elég volt, hogy meghallgattam és embernek néztem.
Miután átadom neki számomra jelentéktelen összeget, ami neki legalább három napi étkezését biztosítja, kezet rázok vele.
Férfiasan, emelt fővel viszonozza és tenyerén érzem hányatott sorsa minden egyes percének keménységét.
Elköszönök tőle.
Soha többé nem láttam.
Visszaülve autómba, munkába menet kavarognak gondolataim.
Itt van ez az olvasott, művelt és a magyar nyelv gazdagságát gyönyörűen kihasználó ember.
Egy másik korban, egy másik világban talán sokkal több lehetne.
Mondjuk egy megbecsült egyetemi docens vagy egy tisztességes, példaértékű szerzetes.
A mi világunkban azonban egy szerencsétlen hajléktalan, aki adományokból, kukákból él…
Az a vele töltött néhány perc teljesen megváltoztatta életemet.
Megtanultam becsülni a dolgokat, értékelni olykor gyűrött, de mindig puha ágyamat és az alázatosságot, mely nélkül semmi sem sikerülhet és semmit sem érdemlünk meg ebben az életben!